Ezt felvetted?

XX.

Nándi kiskorában néha jeleket kért az Univerzumtól. A kérdések egyszerűek voltak, a válaszok pedig elkeserítőek. Ha csak arra gondolt hazafele a buszon, hogy „mutass kék kocsikat, ha apa ma végre focizni fog velem délután, és mutass pirosakat, ha ma sem fog", akkor csak piros autók jöttek vele szembe.

Szóval Nándi felhagyott a jelkéréssel, de az Univerzumot elég egyszer megszólítani, utána folyton ott liheg majd az ember nyakában.

Mint például ma is. Nándi reggel magára öntötte a teáját, lekéste a vonatot, és még tesi órán is arcon találta egy labda. Ha Nándi bármit is tudott volna a rossz ómenekről, már egy pánikszobában bujkált volna, de ma túl derűlátó hangulatban kelt fel ahhoz, hogy ilyen rossz végkimenetelekben gondolkozzon.

Amíg Erik ott volt mellette, nem történhetett semmi olyan, amit Nándi ne tudott volna megoldani.

Ezzel a mentalitással vágtatott végig a folyosón, amikor valaki menet közben hátulról megkocogtatta a vállát. A pesszimista Nándi talán arra gondolt volna, hogy valaki mindjárt megkérdezi, ő van-e abban a szellemes videóban, de ez az új, fura, folyton mosolygós énje még akkor sem nyögött fel, amíg kiszúrta, hogy kivel van dolga.

– Szia! – lépett mellé Dani. – Boldog új évet!

Nándi mosolyogva biccentett egyet köszönésképp.

– BÚÉK! – Nándi gyorsan felmérte Danit. Határozottan jobban nézett ki, mint amikor legutóbb látta, és ezt nem csak a sebek hiányának köszönhette. Végre nem húzta olyan szigorúan össze a szemöldökét, és a szeme mellett újra nevetőráncok futottak. – Hogy vagy?

– Jól – bújt bele a kabátjába Dani. – Sietek edzésre, csak megláttalak, és meg akartam kérdezni, hogy minden rendben-e.

Nándi összehúzta a szemöldökét. Már majdnem megkérdezte, hogy mégis mi baj lenne, de Dani összepréselt ajka emlékeztette arra, mi is zajlik épp az interneten.

– Ja – vakarászta meg Nándi a tarkóját. – Szóval láttad a videót?

– Gréta mutatta. – Dani a földet kémlelte, a hangját szokatlan tónus mosta át. Mintha félbeszakította volna magát, mielőtt elmond valami olyat, amit nem kellene. – De akkor minden rendben?

Nándi mély levegőt vett. Ha eléggé koncentrált, még szó szerint vissza tudta idézni Erik érveit arra, hogy miért ne pánikoljon be, és a szívverése sem maradt olyan heves.

– Igen, persze. – Nándi nem tudta, milyen hamar fog kibogozhatatlan görcsbe csavarodni a gyomra, ha tovább kell erről beszélnie, így inkább témát váltott. – És veled? Ábellel már nem volt baj?

Dani arcán felbukkant egy mosoly.

– Nem – ingatta meg a fejét. – Mármint de, elmondta a bátyámnak, hogy látott engem Simonnal, de már mindegy volt. Addigra már előbújtam a családomnak.

Nándi meglepetten megtorpant.

– Tényleg? És? Hogy ment?

– Jól. – Dani megkönnyebbülten felnevetett, ujjait végigfuttatta rövid, barna tincsein. – Persze nem azt mondom, hogy azóta együtt nézzük apámmal a Queer Eye-t, de azért megbarátkoztak a tudattal. Annyira legalábbis biztos, hogy inkább megbirkóznak ezzel az egész helyzettel, mint hogy még egyszer megveressem magam, amiért félek, mit szólnának.

Nándi megdörzsölte a szája sarkát, hogy ne mosolyogjon úgy, mint aki megbolondult. Az izmai úgy lazultak el, mintha ő maga lett volna túl egy sikeres előbújáson.

– Örülök, hogy jól fogadták – mondta Nándi őszintén. – Tényleg! Megkönnyebbültél rendesen gondolom.

– Igen – bólogatott Dani, ahogy tovább sétáltak. – Meg állítólag már sejtették egy ideje. Ez is segített.