𝐌𝐘 𝐁𝐑𝐎𝐓𝐇𝐄𝐑 ; ᴛᴏᴍ ʜᴏʟʟᴀɴᴅ ғғ

. °• * . 4 - fejezet . * •° .

» Alisha Holland «

Mély sóhaj szakadt fel ajkaim közül, mikor Tom becsapta maga mögött az ajtót. Dühös volt, időpocsékolásnak tartotta az egész „kezelést”, és pénz kidobásnak.
Fel s alá járt előttem, majd megrázva a fejét, elindult volna a régi szobája felé, mikor utána szóltam.

— Miért hazudtál neki? — kiáltottam utána.

— Miért? Mit mondtam volna? — kérdezte, de tovább ment.

Utána sietve megragadtam a karját, majd vissza rántottam. A lépcső tetején álltunk. Senki nem volt itthon, csak miketten.

— Mondtam volna azt, hogy azóta, hogy megcsókoltál valami megváltozott? — kérdezte dühösen, kirántva kezeit az enyém közül. — Erről te tehetsz Alisha, és nem én — morogta. — Miért rúgtál be annyira? — kérdezte. — Egyátalán minek csókoltál meg? — kérdezte egyre dühösebben.

— Te miért csókoltál vissza? — kérdeztem felvont szemöldökkel. — Ellökhettél volna magadtól, de te nem tetted — motyogtam.

Tom nem tekintett rám. Nem volt válasza erre. Vagy nem akart beszélni róla, vagy nem tudta, hogy valaha is rá fogok jönni, emlékezni fogok rá.
Nagyot sóhajtottam hallgatása miatt, majd egy apró lépéssel, de közelebb léptem hozzá.

— Mit éreztél akkor? — érdeklődtem. — Mit éreztél akkor, mikor megcsókoltalak — haraptam az ajkaimba.

— És te? — kérdezett vissza. — Miért nem te mondod el először? — tekintett vissza rám.

Ugyanoda kötöttünk ki. Egyikünk sem akart megszólalni. Tom várakozóan pillantott rám, miközben idegesen topogott lábával. Ő volt az idősebb, neki kellett volna előbb megszólalnia.
Kissebb várakozás után elengedte vállait majd a plafonra nézett.

— Picsába — szitkozódott, majd két keze közé fogta az arcom, és megcsókolt.

Ledöbbenve hátráltam, mire hátam a falnak csapódott. Kezeivel lassan bele túrt hajamba, majd közelebb lépett hozzám. Mellkasa mellkasomnak feszült, miután viszonoztam a csókját.
Kezeimmel hajába markolva folytattam a csókot, egészen addig, míg meg nem hallottam a bejáratú ajtó csapódását. Rögtön ellöktem magamtól Tom-ot, majd a hajamba túrva tettem a mutató ujjam a számra.
Tom megértette mit akarok, így hát csendben maradt.

— Tom!? — hallottuk Harrison kilátását.
— Itthon vagy? — kérdezte.

— Mindjárt lemegyek — kiáltott vissza, majd felém fordult. — Erről sincs senkinek egy szó sem — fogta meg a karom. — Most pedig hallgass a bátyádra és menj a szobádba — suttogta.

— Ugyan miért? — kérdeztem vissza.

— Szerinted nem lenne furcsa, hogyha csak miketten lettünk volna itt fent? — vonta fel a szemöldökét. — És vörös vagy, akár egy paradicsom — suttogta a fülembe, majd ellépett tőlem.

Tudtam, hogy már nem fogjuk abba hagyni. Ezek után már túlságosan is eltévesztettük, hogy mik is vagyunk egymásnak.
Mély sóhaj szakadt ki ajkaim között, majd hallgatva Tom-ra a szobámba léptem. Minden ugyanúgy volt, mind eddig, mégis úgy éreztem, mintha a nap folyamán járt volna itt valaki.
Idegesen kopogtattam meg az asztalom, majd kihúztam a fiókom. A naplóm a helyén volt, ahogyan a többi rajzos felszerelésem is, és a laptopom is. Hirtelen zongora hang ütötte meg a fülem, mire halvány mosoly jelent meg arcomon.

Tom régen mindig zongorázott nekem. Ez volt az egyik titok amit sosem árult el magáról.
A fal mentén lecsúszva hallgattam a halk, majd egyre erősebb dallamokat. A régi emlékeket felidézve próbáltam túl tenni magam mindenen, de végül beláttam. Túlságosan szükségem van rá, hogy elengedjem őt. Ő volt az egyetlen.

. °• * .  by: Janka . * •° .

— remélem tetszik,

írva: — » 2020 12 30 ~ szerda