Az egyetem mellett hostesskedni nem egyszerű dolog. Összeegyeztetni az órákat és a munkaidőt még annyira sem. De nem volt más választásom, hisz a lakbér és a megélhetés miatt szükségem volt a pénzre.
Nem, nem abból amire gondolsz, nem a férfi munkáltatóinknak kell kellemes estét okozni néhányszor, sokkal inkább híres, szuperelegáns emberekkel teli rendezvényekre rendelnek ki minket, hogy felszolgáljunk, gondoskodjunk az emberek jólétéről.
Ilyen volt a mai nap is, valamilyen sport csapat rendezett egy céges partit, és mivel az esemény helyszíne a város másik felén, közvetlenül a francia riviéra partján volt, ezért kénytelen voltam buszra szállni.
Két év alatt teljesen hozzászoktam a jómódú, tehetős vendégekhez, és bár néha átkoztam a sorsot, amiért én nem születhettem ilyen családba, szerettem a munkám.
- Gyerünk gyerünk, siessetek, mert egy óra múlva kezdés van! - a főnököm ideges ordítása az egész termet betöltötte, és mielőtt személyesen is megtalált volna, elkezdtem egyre gyorsabban elrendezgetni az asztalokat. A termet pár óra alatt kidíszítettük, és így a megrendelők kérése szerint már minden pirosban és fehérben tündökölt. Mikor az utolsó evőeszközt is a helyére raktam, amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem a kifejezetten elegáns hatást kölcsönző felszolgálóruhámba, mely egy fekete ceruzaszoknyából, és egy fehér blúzból állt. Szőke hajamat egy szoros kontyba fogtam, melyből a rövidebb hajszálak ki-kikandikáltak, majd egy aprót simítva a nyakláncomon kisiettem a többiek közé, és vártam a vendégek érkezését.
- Ezek aztán tudnak enni - dörmögte Emily, az egyik munkatársam, miközben lerakta elém az újabb fogásokkal megtömött tálcát, én pedig kuncogva felvettem azt. Az asztalok között szlalomozva óvatosan végignéztem az embereken, akik mind mind nevetve beszélgettek egymással, természetesen olaszul, mint egy hatalmas család. Öltönyös férfiak, kezükön fel-felvillanó méregdrága órával, csinos nők arany ékszerekkel. Fura összkép volt, hiszen egy sportcsapatról beszélünk, akik általában melegítőnadrágban járkálnak mindenhova, ehhez képest most egytől egyik előhúzták legigényesebb megjelenéseiket.
Végül elértem a célomhoz, a hatos asztalhoz, és már épp készültem felszolgálni a leveseket, amikor a mellettem ülő fiú hirtelen felállva véletlenül meglökött, én pedig magamra borítva az egész tálcát a fenekemre estem. - Jaj, ne haragudj - guggolt le hozzám a srác, aki miatt a földön végeztem - gyere, segítek - a kezemnél megfogva felhúzott, majd pár másodperc alatt végigmérte az ételtől áztatott ruháim, és zöld szemeit újra arcomra emelte - tényleg bocsi, véletlen volt - összezavarodva, vöröslő fejjel ráztam meg a fejem, majd egy "feltakarítom" felszólalással sietősen ellépkedtem az engem bámuló emberektől, hogy a sokktól kicsit észheztérjek. De a legfurább az egészben, hogy közel sem a levessel áztatott ruhám zavart meg annyira, sokkal inkább a fiú gyönyörű, csillogó smaragd szemei, melyeket különféle műtermékeket meghazudtoló hosszúságú szempillák öleltek körbe. Teljesen elvarázsolt a tekintete, íriszeibe belefeletkezve még csak arcát sem tudtam felmérni, de erre adódott egy újabb alkalom, hiszen vissza kellett mennem feltakarítani a rendetlenséget. Gyorsan átvettem a felsőm, mely teljesen átázva tapadt mellkasomra felfedve a külvilág elé csipkemelltartómat, majd egy tisztát felkapva lelkileg is rendbe szedtem magam, s pár törőpapírt, és egy felmosót felkapva elindultam újra a hatos asztal felé, s már messziről kiszúrtam a bizonyos fiú magas, álldogáló alakját, aki azért nem foglalt helyet, mert a leves ráfolyt székére is.
Hangtalanul itattam fel a folyadékot a papírral, de éreztem, hogy az asztalnál ülők mind mind engem kémlelnek, mely nem volt a legkellemesebb érzés összezavarodottságom mellett. - Nagyon sajnálom a kellemetlenséget amit okoztam, természetesen pillanatokon belül megkapják az ételt - egyenesedtem végül fel, és először az asztalnál ülő férfiakra, majd a tőlük sokkal fiatalabb, csoda szemű fiúra néztem, kinek íriszei újból fogságba ejtettek. - Ne kérj bocsánatot, az én hibám volt - rázta a fejét és egy apró mosolyt öltött magára, mely arra készletett, hogy arca összes szegletét gyorsan áttekintsem. Egyszerűen tökéletes volt, más szó nincs is rá - a ruhádat pedig kifizetem. - Hagyd csak - nyúltam oda karjához, és gátoltam meg abban, hogy elővegye pénztárcáját, s a nagy hévben fel sem tűnt, hogy letegeztem. Persze, körülbelül egyidős lehetett velem de a szabálykönyvünkben benne van, hogy a gyerekeken kívül mindenkit magázni kell. - Ragaszkodok hozzá - nézett rám makacsul, ám mikor látta, hogy reménytelen a helyzet, felsóhajtott - akkor legalább egy italra hadd hívjalak meg a rendezvény után. - Sokáig dolgozom - sütöttem le szemeim zavartan, hogy elkerülhessem a fiú fürkésző pillantásait. - Nem baj, szívesen megvárlak - rázta a fejét hevesen, miközben egy szőkésbarna tincset söpört ki szeméből - sőt, segítek is hogy hamarabb végezz! - Ne viccelj - nevettem fel a helyzet abszurdságán, hiszen bár nem is tudtam ki ő, illetve az öltönyén elhelyezkedő Prema Racing feliratot sem tudtam beazonosítani, biztos voltam benne hogy a társadalom gazdagabb rétegét erősíti. - Komolyan mondtam - egy megbújó mosollyal a száján nézett rám, én pedig abban a pillanatban fogtam fel, hogy ez a fiú egyszerűen varázslatos - ha jól tudom hétig tart a rendezvény, utána megkereslek a konyhán, jó? - Ahogy gondolod - pásztáztam a földet vöröslő arccal. - A nevedet elárulnád, hogy tudjam kit keresek? - Amina - válaszoltam halkan. - Gyönyörű név - felelte mélyen a szemembe nézve - én Callum vagyok - villantotta meg hódító mosolyát ezek szerint Callum. - Callum - bólintva viszonoztam mosolyát egy pár pillanatra, majd észbe kapva, hogy bizony nekem munkaidőm van egy aprót intve megfordultam, és arcom pirultságát takargatva visszamentem a konyhába, hogy vigyorogva avathassam be Emily-t az imént történtekben.
És bár akkor még nem tudtam, de a balkezességem életemben először egy olyan dologhoz vezetett, mely teljesen megváltoztatta napjaimat. Végre szerethettem egy fiút, akinél jobbat sem kívánhattam volna, akinek segítségével lehetőségem adódott körbeutazni a világot úgy, hogy emellett őt támogatom, és akinek köszönhetően megismerhettem egy szerető, csodálatos sportot, és csapatot.
