Szörnyű érzés rádöbbenni, hogy rossz barát vagy. Hogy nem törődsz azokkal akiket a legjobban szeretsz. Te elvárod hogy mindig ott legyenek, mindig foglalkozzanak veled, te pedig csak akkor viszonzod ha épp van kedved. Amikor rájössz hogy valójában csak szereted azt az érzést, amikor úgy érzed "nagyon szereted őket". De aztán rájössz, hogy mégse. Önző vagy, akaratos és nem érted meg őket, nem tartod tiszteletben a határaikat. Mindemellett állandóan többet és többet akarsz tőlük, belőlük. Féltékeny vagy mindenkire aki körülöttük van. Megsértődsz és jelenetet rendezel ha nem az van amit te akarsz. Hangulatember vagy.
Ez az a pont amikor rájössz hogy változtatni kell. Hogy nem használhatod arra a barátaid hogy kielégítsék a te rendkívül magas érzelem igényed. Mert valójában akkor érzed jól magad ha a nagy érzelmek hatalmukba kerítenek. Vidámság, izgalom, szomorúsg, mindegyiket teljes beleéléssel éled át, és ezek irányítják az életed. Ragaszkodsz, nem tudod elengedni a múltat. Egyedül akarsz lenni, de közben azt várod hogy valaki foglalkozzon veled. Mindent egteszel hogy észrevegyenek. A nagy érzelem szükségleted miatt minden nap szerelmes vagy valaki másba, ugyanolyan intenzitással. Belefulladsz a saját önsajnálatodba és elvárod hogy az egész világ felfigyeljen rád. A múltban élsz, és olyanok figyelmét várod akik számára már régen nem létezel.
De ennek most vége. Innentől kezdve csak magamat szeretem, magamban oldom meg a problémáim. Olyan leszek a barátaim számára, amilyenre szükségük van. Nem engedek közel senkit. Nem leszek szerelmes.
