Mérgező kapcsolat

#𝟻 𝚂𝚎𝚗𝚔𝚒 𝚜𝚎𝚖 𝚋𝚊́𝚗𝚝𝚑𝚊𝚝

"Annyit még hallottam, hogy Daniel a nevemet kiáltja és éreztem, hogy elkap, mielőtt elesnék, de ezután semmit sem éreztem vagy hallottam.

Csak sötétség volt körülöttem és semmi más."

Mikor felébredtem rettenetesen fájt a fejem és égett az arcom. Amikor végre sikerült kinyitnom a szememet a szobámban feküdtem. A függönyök ki voltak húzva, de így is sötét volt a szobában. Megpróbáltam felülni, de nagyon megszédültem, így visszahuppantam.

-Sophie! Hogy vagy? - kérdezte Daniel, aki mindvégig a kezemet fogta és mellettem ült.

-Mint akin átment egy úthenger, aztán felturmixolták. Mi történt? - kérdeztem erőtlenül.

-Elájultál. Gyere, próbálj meg felülni, vegyél be egy fájdalomcsillapítót. - mondta, majd segített felülni és kitámasztotta a hátamat egy csomó párnával. A kezembe adott egy szem gyógyszert és egy pohár vizet. Bevettem a számba a gyógyszert és a vízzel legurítottam és próbáltam nem kihányni az egészet.

-De hogy kerültél ide? - kérdeztem, miután sikeresen magamban tartottam a fájdalomcsillapítót és visszafeküdtem.

-Láttam, ahogy sírva kirohansz a házból és utánad jöttem. Aztán láttam, ahogy Samuellel veszekszel. Ezután azt, hogy a bejárati ajtó előtt ül és kiabál. Odamentem hozzá és elküldtem innen, de nem hallgatott rám, ezért behúztam neki egyet. Megpróbált visszaütni, de amilyen részeg volt, elesett, majd szitkozódva felállt és elment. - mondta, mire eszembe jutottak az este történései és könnyek gyűltek a szemeimbe. Daniel ezt látva hüvelykujjával törölte meg az arcomat. - Sophie... mi történt veletek? - kérdezte félve, mire rászorítottam a kezére és elkezdtem zokogni. Nyugtatás képpen szorosan megölelt. - Shh, semmi baj. Itt már senki sem bánthat. Nem engedem. - suttogta, mire csak erősebben öleltem. Próbáltam összeszedni magam és letöröltem a könnyeimet.

-Megcsalt. - motyogtam az előbbinél is erőtlenebbül, miközben picit eltoltam magam tőle. - A mosdót kerestem és rájuk nyitottam. - kezdtem el újból sírni, de mostmár nem volt annyi energiám, hogy hangosan zokogjak.

-Sajnálom. - suttogta Daniel. - De tudd, hogy én itt vagyok. - ölelt meg újra.

-Köszönöm. - mondtam. Öt perc múlva valamennyire sikerült lenyugodnom, és ez Daniel nélkül nem sikerült volna. Ha ő nem lenne itt, lehet, hogy bevertem volna valamibe a fejem, miközben elájulok és akkor többet nem kelek fel.

-Megyek, csinálok neked valamit enni. - mondta és felállt mellőlem.

-De nem vagyok éhes. - néztem fel rá.

-Nem érdekel, muszáj enned. Le vagy gyengülve. - mondta szigorúan. - Mit szeretnél enni? Egyáltalán mit tudnál most megenni? - kérdezte.

-Nem tudom, talán egy kis palacsinta epersziruppal és banánnal jól esne. - mondtam, mire bólintott egyet és kiment. Körülbelül fél óra múlva jött fel, egy tálcával a kezében, amin volt egy pohár narancslé, egy tál, amiben két banán volt felvágva és egy tányér palacsinta, epersziruppal és egy szelet banánnal rajta. Letette a tálcát az íróasztalomra, majd segített felülni, de egyből megfájdult a fejem, szóval felszisszentem és odakaptam a kezem.

-Jól vagy? - kérdezte aggódóan, mire bólintottam egyet. - Oké, akkor tessék. - fogta meg a tálcát és letette az ölembe. - Jó étvágyat. - mondta mosolyogva, majd megköszöntem és nekiláttam az evésnek.

-Úristen, ez nagyon finom. - mondtam, miután összeszedtem egy kis energiát az evés által. - Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz főzni. - mondtam mosolyogva.