wolfstar ☆ ᴀᴘᴘʟᴇ ᴘɪᴄᴋɪɴɢ | marauders era

DECEMBER (2)

A Szenteste az egyedüllét mámorában telt. Miután a Roxfort kiürült, rendhagyó napok vártak a griffendéles csapatra. Saját házukból csak ők, a többi házból pedig összesen nyolc tanulótársuk töltötte a kastélyban a karácsonyt. Sorstársaik mindegyike azért maradt, mert otthon drasztikus volt a helyzet, és ezerszer is inkább ücsörögtek volna magányosan a Roxfortban, mint hogy hazamenjenek. Ilyen tekintetben Siriusék szerencsések voltak – azokkal az emberekkel tölthették az ünnepeket, akiket szerettek.

24-én este a magára maradt griffendéles csapat tehát uralma alá hajtotta a kastélyt. Délután még kiküldték a legutolsó baglyokat az ajándékokkal. Lily és Peter a hátramaradt üdvözlőlapokat írták a másnapi ajándékozásra. Este mindenki betette a többieknek szánt ajándékát a fa alá, és készen állt a mulatásra. Nagy tombolásra azért nem számíthattak, mert az őket felvigyázó tanári gárda rajtuk tartotta a szemét.

A fiatalok a kastélyt járták, üresen álló termeket fedezve fel (amíg valaki rájuk nem parancsolt, hogy tűnjenek el). Néha szétváltak, néha egymásra találtak. James végigvezette Lilyt a kastély összes porcikáján, ahol valaha valamilyen csínyt követtek el. Közben Sirius és Remus ráérősen elidőztek egy fagyöngy alatt. Felmásztak egy-két szobor hátára, felbosszantottak néhány festménybeli alakot a folyosókon, és andalogva figyelték odabentről a szállingózó hóesést.

Barangolásuk végeztével a vacsoraasztalhoz érkeztek, ahol összehúzták a székeiket a többi diákkal, és kis kupacba tömörülve ettek. Sirius teljesen átérezte a bent maradó, szomorkás tanulók helyzetét, akik nem tudtak szerető családokhoz hazamenni. Úgyhogy megpróbálta felvidítani őket. A tervbe persze a többiek is becsatlakoztak, míg hangos nevetésbe nem torkollott az ünnepi vacsora. James és Sirius előadták kedvenc magánszámaikat - elmesélték a legjobb történeteiket, kifigurázták az iskola legmegátalkodottabb diákjait és tanárait, és persze megpróbálták kideríteni, kinek fér több koktélcseresznye a szájába.

Remus olyan elbűvölve nézte a fiúkat, mint aki eddig nem is tudta, milyen jó emberek a barátai. A nehezebb helyzetű diákokat szórakoztató Sirius teljesen meglágyította a szívét. Sirius, mikor elkapta a fiú tekintetét, egy fülig szerelmes Remus szemeivel találta szembe magát.

Amikor a csapat felfalta a desszertet is, és a többi házba tartozó diákok is jókedvre derültek, mindenki visszamászott a hálókörletébe. Odafent zene szólt és önfeledt beszélgetések folytak, amíg a csapat el nem álmosodott. Későn feküdtek le aludni. Siriusra lámpaoltás után hirtelen ránehezedett a családi viszályok súlya – mintha eddig nem is gondolt volna bele igazán, hogy ő most tényleg nem mehet haza karácsonyra. Próbált elaludni, de a gondolatai egyszerűen nem hagyták. Addig forgolódott, míg Remus végül felfigyelt rá, és szótlanul átköltözött a fiú ágyába. Miközben hátulról átölelte őt, Sirius a kinti hóesést nézte. Azon gondolkodott, milyenek lesznek a karácsonyai, ha elköltözik otthonról. Fejében lakásokat képzelt el, sokkal szebbeket és kedvesebbeket, mint amilyen az ő londoni egérlyukuk volt. A tervrajzok folyton változtak; minden ábrándjában másak voltak a szobák, a falak, a bútorok. Egyvalami volt biztos: a kandalló előtt ücsörgő Remus, aki mellé minden jelenet végén odakuporodhatott.

🍎

Rendes angol szokásokhoz híven, az ajándékozásra csak másnap került sor. Remus mindenkinél korábban kelt, ahogy hétköznaponként szokott. Odakint még épp csak világosodott az ég alja, s halvány fény csillogott a mély havon. Úgy tűnt, a felhők végre kihavazták magukat, a vihar elcsitult, és a roxforti birtok téli látképe hideg csendéletté dermedt. Itt-ott a fák méltatlankodva lerázták magukról a havat, de ezen kívül háborítatlan nyugalom telepedett a kastélykertre.