wolfstar ☆ ᴀᴘᴘʟᴇ ᴘɪᴄᴋɪɴɢ | marauders era

NOVEMBER (1)

| Lumpsluck szertára | A prefektusi fürdő |

A halloween utáni időszak kellemesen telt; a fiúk visszaköltöztek egymás mellé a vacsoraasztalnál, s immár Lily is a csapat pótolhatatlan részét képezte. Remus már tudta, hogy nem kell többet a feltűnés miatt aggódnia Siriusszal – a fókuszba most Lily és James került. Ők lettek az új királyi pár, és ezt egy percig sem bánták. Mi több, élvezték. Ők nem panaszkodtak, ha az alsóbb évesek izgatottan sugdolóztak a hátuk mögött minden kéz a kézben megtett út vagy nyilvánosan váltott csók után. Még az se érdekelte őket, ha James (többnyire mardekáros) nemezisei vagy Lily újonnan szerzett rosszakarói tették ugyanezt. Remekül kezelték a helyzetet - megsokszorozódott hírnevüket méltó koronaként viselték.

- Szóval, édenkerti idill és miegymás – jegyezte meg Sirius nem sokkal azután, hogy Jamesék járni kezdtek. Külső szemlélőként eddig minden tökéletesnek tűnt. Már két hét is eltelt a halloweeni bál óta, mikor egy baráti beszélgetésük alkalmával tüzetesebben is szóba került a téma.

A két fiú a Roxfort kertjében lófráltak egy hideg délutánon. Éppen úton voltak a tóhoz, ahol Sirius kedvenc téli sportját űzhette – a víz befagyott szegélyét dobálhatta kavicsokkal. Szerette hallani a szétroppanó jég hangját, s előtte a kövek pattogását a felszínen.

- Ami azt illeti, - lehelte James a hidegbe. – Van egy-két fenntartásom.

Sirius meglepetten fordult felé.

- Mi, milyen fenntartásod? – kérdezte hitetlenül. – Ti vagytok... Lily és James! Mindenki, aki rátok néz, rögtön megutál, olyan boldogok vagytok.

- Én... - nevetett James. – Én nem akarok panaszkodni...

- Ó, hagyjuk ezt – nógatta szemforgatva Sirius.

- Tudod, hogy Lily milyen... átkozottul kedves – kezdte James. – Pitonnal is évekig barátkozott, és látszólag teljesen oktalanul. És egyszerűen néha nem látja, mit akarnak tőle valójában az emberek. Mert neki csak az számít, hogy kedves legyen velük.

Sirius elgondolkodott.

- És mit akarnak tőle valójában az emberek? – vigyorgott Jamesre.

- Hát, például, - folytatta James, mint aki meg se hallotta a kérdés buja színezetét. – A múlt hétvégén, mikor lementünk Roxmortsba, volt ott egy srác a szomszédos butiknál. Mi egy kávézó teraszán ültünk és a fiú egész. Végig. Lilyt. Bámulta. Próbált mosolyogni rá meg ilyesmi, de csak én vettem észre.

Sirius somolyogva elképzelte a jelenetet, ahogy egy eladófiú flörtölni próbál Lilyvel, de helyette Jamesszel kell beérnie. Kíváncsi volt, él-e még a pasas.

James tovább folytatta a mesélést.

- Egyszer csak a srác bemegy a boltba, már azt hittem, feladta. De eltelik pár perc és visszajön egy hatalmas csokor virággal. Eljön mellettünk, mintha ott lenne dolga, és mikor az asztalunkhoz ér, véletlenül elejt egy szál rózsát. Hát Lily felveszi. Vissza akarja adni, de a fiú nem hagyja, és nyájas hangon közli Lilyvel, hogy nyugodtan tartsa csak meg, az ilyen szép lányok úgyis virágot érdemelnek.

A mese közben a fiúk leértek a tópartra. Sirius a sálába kuncogott az eladófiú ötletes trükkjén.

- És? – kérdezte, lezárásra várva.

- Elvittem, mielőtt még kezet csókolhatott volna neki – fejezte be James. – A lényeg, hogy Lilynek nem tűnt fel semmi. Azt hitte, a fiú csak kedves volt vele.