Falkában |✓|

6. Rész

Istenem én ezt nem akarom hallani, nem akarom...  Nem akarom tudni hogy ki az aki el szakítja tőlem Adam-et!!! Miért most kell ilyeneket mondania?!! Olyan jó volt eddig minden nagyon jól alakult! És most meg Carol közli hogy Adamnek megvan a párja.... Már a sírás kerülget... úgyhogy fogtam magam és fel rohantam az emeletre.

- Rellaaa! - hallottam még Adam hangját amikor már a lépcsőn jártam. De nem álltam meg nem akarom tudni és kész! Be mentem a szobába és amint becsuktam az ajtót már nem bírtam tovább. Elsírtam magam....

Rá néztem a tükörre és megláttam magamat, egy lányt aki most sírta vörösre a szemét, egy lányt aki most nem tudja mi legyen, egy lányt akinek a vörös szeme meg most is zölden csillogott a könnyektől. Hát igen nem akartam magamnak sem bevallani de most már biztos, hogy beleszerettem Adam Wilder-be!!! Pont most vallom be magamnak amikor éppen elveszítem... Miért velem történik ez is??!
Csak ültem a földön a tükör előtt.

Komolyan ezt érdemlem? Hogy végre haza tudok jönni vissza a családomhoz, végre újra láthatom őket nem érzem magam magányosnak, mert valaki mindig itt van és figyel rám. A legjobb barátnőm végre megtalálta azt amit a legjobban szeretett volna hogy valaki szerelemből szeresse és az legyen élete párja és hogy minden rendben legyen körülötte mindenkivel. Carol aki végre nyugodt mert itthon van mindenki aki a falkához tartozik és jó helyen vagyunk. És Adam aki valahogy nyugodtabb amióta itthon vagyunk legalábbis Carol elmondása alapján. És akivel mindig is jóban voltam... És nagyon hiányzott amikor nem lehettem a közelében. Csak akkor még nem jöttem rá hogy mi volt ez az érzés. Most meg mire tudatosult bennem addigra elveszítem....

Az a rengeteg kaland és emlék amit együtt át éltünk:

"- Rella merre vagy? - kérdezte Adam amikor el bújtam előle. - Hol lehetsz?
Ekkor oda mentem mögé és be fogtam a szemét. - Megvagy! - fordult felém és elkapta a karomat.

- Oké tényleg megvagyok. Akkor most te bújj el!! - vigyorogtam rá."

Hát igen itt voltunk kb. 7-8 évesek. Folyton egymást kergettük meg rohangáltunk és folyton koszosak lettünk vagy sárosak. Hát igen eléggé rossz gyerekek voltunk, nem úgy mint a többiek akik közül Dave és Will folyton csak evett, Stella meg Shawn meg csak el voltak a házon belül. Ők sosem szöktek meg a éjszaka, nem úgy mint mi:

"- Adam jössz? - kérdeztem tőle.

- Igen jövök Kis farkas! De ha lebukunk akkor mindent rád fogok kenni! Oké?

- Igen. - vigyorogtam tudva hogy neki kell úgy is elvinni a balhét mert ő az idősebb és a fiú is."

Na ezen az emléken is elmosolyodtam. Mindig azzal szórakozott hogy majd be árul, de sosem tette és még olyan is volt hogy helyettem akarta elvinni a balhét! No, persze azt még én nem hagytam neki, úgyhogy majdnem mindig együtt voltunk büntetésben. Már amennyire meg lehetett vagy még akartak minket büntetni. Mivel hogy már akkor is úgy voltunk nevelve hogy Adam lesz az alfa. Rólam meg még csak olyan álom szerű elképzelésük volt hogy majd ott leszek Adam mellett... Hát úgy látszik ez nem jött össze.  Hahj...

Szóval a földön ültem a tükör előtt és bámultam magamra. És közben lassan ki nyílt az ajtó majd megláttam hogy Adam jön be a szobába. Majd meglátja az arcomat és látom rajta hogy nem érti hogy mi van velem.

Ezután el indult felém és lassan közelebb jött hozzám. Majd átalakult és így már farkas alakban lépkedett felém.
Odaért hozzám és érdeklődve nézett rám és közben lassan szuszogott.
Fel emeltem a kezemet és meg simogattam a fejét. Majd le engedtem a kezemet és szomorú mosollyal néztem.

Ekkor Adam vissza alakult.

- Rella kérlek mond el mi a baj? Mi történt? - fogta meg az arcomat.

- Csak... csak... én nem tudom hogy mi lesz most velem! Mindenkivel minden rendben én meg egyedül maradok!

- Tessék? Miért mondod ezt? És miért is rohantál fel? Hm?

- Én nem akartam hallani hogy ki az aki miatt el veszítelek! - kezdtem el újra sírni most már krokodil könnyekkel.

- Jaj te lány! Komolyan ki fogja elhinni hogy egy alfa párja vagy ha ilyen nagy könnyek között ülsz a földön? - mosolygott rám.

- Mi? Ezt meg hogy érted? - próbáltam fel fogni hogy mit is mondott.

- Úgy ahogy. Fordulj csak a tükör felé. - oda fordított majd mögém gugolt és átkarolta a vállamat.
Ránéztem a tükörre és nem hittem a szememnek! A szeme színe ugye olyan volt mint Adam szemének a színe!!! Ezek szerint én vagyok a párja??!!

- Adam, ez azt jelenti hogy én vagyok a párod? Mert eddig az én szemem színe nem ilyen volt! - néztem rá.

- Igen ezt jelenti. - mosolygott és adott egy puszit. - Most már elhiszed?

- Igen. - fújtam ki a levegőt.

- De kérlek többet ne sírj mert utálom ha sírni látlak és mert sokkal jobban áll ha mosolyogsz! - ölelt át még szorosabban.

- Szóval tényleg egy alfa párja vagyok? - gondoltam végig a dolgokat.

- Igen. És nem egy alfa hanem az én párom vagy. Csak az enyém. - vigyorgott rám elégedetten, kissé egós mosollyal.

- És most akkor ilyen is marad a szemem színe?

- Valószínű. De neked ez is nagyon jól áll, szerintem! - mondta. - De most gyere mert a többiek lent várják, hogy mikor megyünk le.

- Jól van menjünk. Most már jól vagyok.

- Rendben. - mosolygott és rá kulcsolta a kezét az én kezemre. És lementünk a többiekhez a földszintre.