Csillagzápor [befejezett]

2. fejezet - A főnixek ébredése

Elviselhetetlen fájdalom sújtott le rá. A mellkasában lángvirágok nyíltak, a tüdeje szétrobbant, a szíve kettéhasadt. Lars ki akarta tépni magából a kínokat, de képtelen volt megmozdulni, nem engedelmeskedtek az ujjai, és még a szemét sem bírta kinyitni. Az őrületes fájdalom dübörögve hasított végig az egész testén. Izzó vasakkal hatolt az agyába, leszáguldott az erein, végig a csontjain, amíg a homlokától a lábujja hegyéig mindene csak mart és lángolt és fojtogatott.

Hanyatt fekve, levegőért kapkodva tért magához. Egy pontról erős fény szórta felé a nyilait, de azon kívül minden áthatolhatatlanul sötét volt.

Köhögve fordult az oldalára, de az inger olyan hirtelen múlt el, ahogy jött. Ugyanúgy, ahogy az iménti fájdalom. Annak mostanra emléke sem maradt.

Lars felpillantott, és megrázta a fejét, hogy lerázza magáról a kábulatot. A fény ismerős volt: egy motor reflektorából származott. Tim ott ült a BMW nyergében, fél kézzel a bal karját szorította, de Lars csak a sziluettjét tudta kivenni.

Natalie arca sokkal közelebb volt. A lány a szája elé kapta a kezét. Könnyektől ragyogó szemében összegyűlt a reflektor fénye, ahogy a bátyjára meredt.

– Jól vagy? – kérdezte Lars, és a kezére támaszkodva felült a betonon. Erősen szólt a hangja.

Natalie zokogásra emlékeztető, csukló hangot hallatott.

– Hogy én jól vagyok-e? – kérdezte a keze takarásából. – Te az előbb megh...

Katie nyögése fojtotta belé a szót.

– Ez durva volt – állapította meg, majd kiszakadt belőle az úrinő: – Mi a fasz történt?

Mielőtt bárki is válaszolhatott volna, Katie felkelt, és a reflektor fényénél maga elé rántotta a dzsekijét. Azon még mindig ott tátongott az ökölnyi széles lyuk, ugyanúgy, ahogy körülöttük a betont is sűrűn csipkézték a megfeketedett körök.

– Ez nem igaz! Tegnap vettem ezt a dzsekit! – mérgelődött a lány.

Tim tért magához elsőként a döbbenetből. Leugrott a motorjáról, és két lépéssel a lánynál termett.

– Katie! – kiáltott fel, és mielőtt a lány feleszmélhetett volna, már magához is szorította. A bal karja azonban bénultan lógott, és a fiú vére egy hosszú sebből a földre csöpögött, újabb színnel festve meg a poros betont.

Lars a földre hulló cseppek ritmusát figyelte, miközben a fejében nagyon-nagyon lassan kattantak a helyükre az emlékek és az információk. Katie-t az imént leterítette egy, az égből lehullott szikra, és azonnal megölte a lányt. Vele pedig hasonló történt, amíg a húgát védte.

Most hirtelen mozdult meg, mintha valaki dróton rántotta volna, és ültében kapkodva fejtette le magáról a saját motoros dzsekijét. Csak azért, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg egy ugyanolyan hullócsillag találta-e el, vagy csak a kilátóból származó törmelék ütötte ki egy rövid időre. Ez utóbbi logikusabbnak tűnt volna. Elvégre jól volt, nem érzett fájdalmat. De a jelek szerint Katie sem.

A vastag szövet azonban nem gyógyult meg úgy, ahogy ő. A hátán, pont a szíve táján ott tátongott a lyuk.

– Basszus – nyögött fel, de ennél többre nem futotta. A gondolatai értelmetlen összevisszaságban követték egymást. Mi történt? Hogy lehet ez? Ki adhatna rá magyarázatot?

Natalie végre megmozdult, el-elcsukló sírással a bátyja nyakába borult, és a világ egy csapásra kitisztult Lars körül.

– Jól van. Semmi bajom – simogatta meg nyugtatóan a húga hátát. A fülét betöltötte Natalie zokogása. – Bármi is történt, már vége.