Csillagzápor [befejezett]

5. fejezet - Apa

– Ne tévesszen meg, ha éppen normálisnak tűnnek! – fejtette ki Andrew út közben, rögtön azután, hogy Lars beszámolt neki, és főképp Natalie-nak az igazgatóval történt beszélgetésről és az elvégzett tesztről. A húga csak egy jelentőségteljes pillantást váltott vele, és aztán megpróbálta köhögésnek álcázni a nevetését. Andrew viszont nem vette ennyire félvállról a vádakat. – Még szép, hogy nem tartozol közéjük! Ezek veszélyes szörnyetegek, és az a legrosszabb, hogy még ők sem tudják, hogy mennyire azok.

– És akkor te honnan tudod? – feleselt vele Natalie. Épp ráfordultak a hazavezető útra. A belvároshoz képest itt már megritkultak és megnőttek a házak.

– Apa megmutatta a felvételeket. A valódiakat – tette hozzá Andrew egy lesújtó pillantás kíséretében.

Ezúttal Larson volt a sor, hogy előrehajoljon a hátsó ülésről. Csak olyankor utazott hátul, amikor majdnem lekéste a találkozót, és Natalie volt a gyorsabb az első ajtónál. Mint például most.

– És mi volt a valódi felvételeken? – kérdezte kíváncsian. Még mindig a fellegekben járt. Még mindig biztonságban érezte magát, pedig nem történt semmi: csak megtanulta uralni az erejének azon részét, amiről eddig gőze sem volt, hogy egyáltalán létezik.

– Nem akarod látni – szögezte le Andrew, és ezúttal mereven előre figyelt, miközben gázt adott. – Elpusztíthatatlanok. Ideig-óráig kordában tudják tartani őket, de már így is vannak áldozatok a laborban.

– Kísérleteznek velük? – kérdezett rá Natalie elvékonyodott hangon, és óvatos pillantást vetett Larsra.

Andrew nem vette észre, csak kimérten bólintott.

– A gyenge pontjukat keresik.

Valami ilyesmiről beszélt most a Twitteren a főnixek pártján álló tábor. Mindenki, aki nem ugyanazt a véleményt harsogta, amit Andrew.

– Azt még mindig nem mondtad el, hogy mitől ilyen kurva veszélyesek – mordult fel Lars.

– A kitöréseik miatt – fékezett le Andrew, és a kormányon dobolva várta meg, hogy az őrök kinyissák előttük a kaput. – Lassan mind el fogja veszíteni az eszét, és ha addigra nem találjuk meg, hogy hogyan lehet őket elsöpörni, akkor gyakorlatilag ki fogják irtani az emberiséget.

Lars hátradőlt. Nem mert vitatkozni a bátyjával, attól tartva, hogy a vita hevében leleplezné magát. Natalie is elhallgatott, és Andrew is némán járatta a fogaskerekeket az agyában, csak a fogát csikorgatta hozzá. Lars inkább a murvás út mentén elhaladó ősfák törzsét számolta, miközben a kocsi felgördült a villához. Tizenöt. Tizenhat.

Tizenhét. Pont annyi fa állt a kapu és a villa között, ahány éves volt.

Andrew szavai méregként áradtak szét az ereiben. Lehet, hogy tényleg el fogja veszíteni a józan eszét? Lehet, hogy olyanokra támad majd, akiket meg akarna védeni? Most még jól volt, amennyire meg tudta állapítani. Egy fia gyilkos gondolata se támadt. De vajon ez meddig marad így?

Többet akart tudni. Többet kellett tudnia magáról. Ha mással nem is beszélhet nyíltan, és másra nem is számíthat, akkor legalább Katie-t kell újra meglátogatnia. Valahogy.

Egy fekete Bentley Continental is állt a villa előtt. Amint kirajzolódott az árnyékok között, Natalie felsikkantott.

– Apa itthon van – állapította meg Andrew.

Edgar Oomen az ebédlőben várta őket. Úgy ült az asztalfőn, mintha sosem hagyta volna el ezt a helyet, és az anyjukkal merült beszélgetésbe. Épp csak egyetlen változás volt látható rajta hétfő óta: a bal karja szoros sínbe kötve lógott a mellkasa előtt. A jobbjával folyamatosan a szalagot babrálta. Most azonban, ahogy a gyerekei beléptek, örömteli mosoly terült szét az arcán.