22 Összeköltözés

3.3K 86 1
                                    


Amint végeztem ezzel az egésszel, egyből írtam egy sms-t Denisznek, hogy mi a helyzet. Megbeszéltük, hogy átmegyek hozzá.
Mindent elmondtam neki, kicsit számára is meglepő volt, hogy anyuék most vállaltak babát.
- Nem baj. –mondtam és halványan mosolyogtam rá.
- Édesem. –ült mellém és magához ölelt. Viszonoztam az ölelését és hozzá bújtam. – Itt vagyok én neked, és most már akár mikor veled lehetek. –suttogta. Elmosolyodtam, majd a táskámhoz mentem és kivettem belőle a kulcsokat és az egyiket oda adtam neki.
- Szeretném, ha velem laknál. –suttogtam nagyon halkan és komolyan nézem rá. Lassan vette el tőlem a kulcsot, majd szája mosolyra húzódott és magához rántott.
- Örömmel, szerelmem. –suttogta az ajkamra és meg csókolt. Viszonoztam a csókját, nagyon örültem neki, hogy velem fog lakni, hihetetlenül boldog voltam.
Eljött velem, hogy megnézze a lakást, nagyon tetszett neki is és az is, ahogyan kifestettem.
- Segítek berendezni. –mondta mosolyogva. Volt még néhány bútor, amit apu hozott át, mivel nekik felesleges volt és nem tudták hova rakni. A konyhába már csak a tányérokat, poharakat és evőeszközöket kellett venni, hiszen már csak azok hiányoztak.
- Lia, ezt melyik felére? –rá néztem Deniszre.
- Hát... amelyik felén lesz majd az ágy, oda, nem? –kérdeztem és a hajamba túrtam. Ő is elgondolkozott rajta.
- Legyen az ágy az ablakkal szemben. A szekrény pedig ott oldalt. –mondta.
- Rendben. –a szekrényt a fal mellé húztuk, épp az ajtó mellé. Már csak az ágy hiányzott. Lassan neki láttam a függönyöket is felrakni. A hálóban egy fekete drapéria volt szürke virág mintákkal, és ez volt a nappaliban is. A vendég szobában egy sima fehéret raktam, mivel úgyse lesz nagyon használva.
Másnap együtt mentünk el megvenni az ágyat, amit Denisz választott ki. A fürdőbe és a konyhába is vettünk dolgokat, hiszen muszáj volt, mivel minél előbb szerettem volna beköltözni, hogy anyuékat abszolút ne zavarjam, hiszen nekem is kellemetlen volt, hogy meg várták, míg be töltöm a 18at és akkor közlik, hogy gyereket várnak. Örültem neki, mert tényleg csodálatos, hogy lesz egy kis testvérem, viszont én előbb szerettem volna.Denisszel a hónap végére szépen berendeztük közös lakásunkat, élveztem vele együtt lakni.
Lassan mind a ketten elvégeztük a sulit és a kis öcsém is megszületett. Apu nagyon örült neki, mivel végre lett egy fia, akivel rendesen tudott foglalkozni nem úgy mint velem. Ritkán jöttek át hozzánk, ennyit arról, hogy fognak jönni, de mióta megvan az öcsém, azóta nem nagyon veszik a fáradtságot, hogy átjöjjenek.
A nappaliba sétáltam és keresgélni kezdtem a youtube csatornán, majd végül Three Days Grace – Fallen Angel című zenéje mellett döntöttem és be is kapcsoltam, majd némi hangerőt adtam rá. Lassan mozogni kezdtem a zene ritmusára, nagyon tetszett.
- Meg vagy! –markolt a fenekembe, mire ösztönösen a farkának nyomtam.
- Biztos vagy benne? –kérdeztem huncutan, mire egyik kezével átfogta a hasamat, és magához szorított. Esélyem sem volt elmenekülni. A nyakamat kezdte csókolgatni, szabad kezével lehúzta a ruhám pántját, majd lágy puszikkal halmozta el a vállamat. Tetszett a gyengédsége, maga felé fordított és az ágyra fektetett, majd lábaimat szét rakta és közéjük mászott. Vad csókolózásba kezdtünk, miközben testünk minden porcikája össze olvadt a másikéval. Lassan felült és magával húzott, hogy le tudja venni a ruhámat, majd ismét lenyomott és megszabadult a ruháitól, majd ismét rám mászott. Nem hatolt belém, csak hozzám simult és elmerültünk egymás szájának felfedezésében, mely egyre csak jobban izgatta mind a kettőnket. Lágyan végig simított a combomon, majd bele is markolt, míg másik kezét átcsúsztatta a fejem alatt és ölelt magához, miközben testével rám nehezedett. Kezemet a hátára helyeztem és úgy öleltem őt magamhoz, úgy öleltem, mintha az életem függne tőle, soha nem akartam őt elengedni. Kezeimet lassan kikötötte, szememet is eltakarta egy kendővel. Kicsit meglepett, lassan lemászott rólam.
- Mindjárt jövök. –mondta és azzal elhagyta a szobát. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit forgat a fejében. Hallottam, hogy vissza jött, nagyon zavart, hogy nem láttam semmit sem. Ajka az ajkamhoz ért, és lassan csurgatott valamit a szájából, mire muszáj volt kinyissam a számat, hogy bele csurogjon és ne mellé. Bort adott, ami nagyon finom volt.
- Finom? –kérdezte és megnyalta a kulcscsontomat,majd egészen a mellemig nyalt.
- Igen. –sóhajtottam fel. El hajolt. Iszonyatosan vágytam arra, hogy lássam, mire is készül valójában.
- Kicsi édesem. –suttogta a szavakat a hasamra, majd valami nagyon hideg dolgot, ami szerintem jég volt, rakta a hasamra és végig húzta a testemen, fel a melleim között, és a nyakamnál hagyta. A testemen végig futott a bizsergés, ahogyan ezt megcsinálta, nagyon tetszett, viszont a hideg is kirázott ettől egy kicsit. Lábaimat is lassan szétrakta, nagyon be voltam már indulva.
- Lássuk csak. –két újját lassan a bemenetemhez érintette, majd gyengéd simogatásba kezdett. Felsóhajtottam, többet akartam, de ő csak lassúságával kínozva ingerelt.
- Kérlek! –nyöszörögtem, nagyon nem bírtam már és mocorogni is kezdtem. Elhúzta az újját, mitől nyöszörögni is kezdtem. Elidőzött egy kicsit, nem tudtam, hogy mit csinál. Számon éreztem ismét a száját, ami csak annyit jelethetett, hogy bor van a szájában, így lassan kinyitottam az enyémet. Át csurgatta a szájából a finom, hűtött bort, mohón nyeltem le, utána pedig a számat nyaltam meg.
- Kérsz még? –kérdezte kacéran, és megcsókolt. Mohón viszonoztam azt is.
- Igen. –suttogtam. Elhajolt tőlem. Lihegtem, nagyon vágytam arra, hogy érintsen, de nem tett semmit sem. Ajkát ismét az enyémhez érintette, ezzel megismételve az előbbit. Lenyeltem lassan a bort. Lágyan csókolt meg, de nem simult hozzám. Ölelni akartam őt már, zavart, hogy tehetetlen vagyok a kezeimmel és nem is látok semmit sem. Elhajolt. Nagyon vágytam arra, hogy érintsen és ekkor bekapta a mellbimbómat, ezzel nyögést váltva ki belőlem. Lassan kezdte el szopkodni, néha fogai közé véve körözött rajta a nyelvével, majd lassan a másikra is áttért. Lassan onnan is elhajolt, éreztem, hogy a lábaim között térdel. A nyílásomhoz érintette és egyenesen belém vágódott. Hangos nyögés szaladt ki a számon, lábaimat ösztönösen feljebb húztam, majd lassú mozgást invitálva nyomult belém minden egyes lökésénél, mámorító egy érzés volt.
- Bassza meg, milyen nedves és forró vagy. –lihegte a fülembe a szavakat, majd lassan elengedte a kezem és a szemfedőt is levette, ekkor pedig magamhoz öleltem.
- Ezt váltod ki belőlem. –nyögtem a szájára, majd lassan nyelvemmel utat törtem a szájába és rá is tapadtam ajkaimmal. Nyelvünk lassú táncba kezdett, közben mozgatta a csípőjét is, imádtam minden egyes szeretkezésünket, mindig mást váltott ki belőlünk, mikor egymáshoz értünk. Testével rám nehezedett, közben combomat simogatta és úgy mozgott bennem folyamatosan. Nem kellett már sok egyikünknek sem, Denis hangos nyögéssel élvezett el bennem, mire végig karmoltam a hátán és én is hangos nyögéssel élveztem el körülötte. Lassan mellém feküdt és szorosan magához ölelt.
- Bírom, ahogy a zene tovább megy. –suttogtam és az ajkamba haraptam, ugyanis most a Hero szólt, mire halkan énekelni kezdtem. Denis mosolyogva nézett rám, majd lassan megcsókolt és még jobban a karjai közé zárt. Lassan viszonoztam a csókját, lassan magunkra húzta a takarót és teljesen a karjai közé zárt. Ösztönösen bújtam a nyakához, mire szorosabb lett az ölelése.
- Aludj édes. –suttogta, karjait rajtam tartotta és egy pillanatra sem engedt el.
- Mmm. –rendes szó nem jött ki a számon, hiszen álmos voltam, majd lassan el is aludtam ölelő karjaiban.

Igazi szenvedély /18+/ BEFEJEZETTDonde viven las historias. Descúbrelo ahora