18. Izgalmas nap

6.6K 150 3
                                    


Lassan meg is érkeztünk, megvettem a belépőket, majd lassan besétáltunk. Néhány holmit a szekrényben hagytunk, lassan a ruhát is levettem és a szekrényben hagytam a táskával és a pénzemmel együtt.Fogtam a hűtő ládát, Denis kezébe fogta a pokrócot a naptejjel együtt, majd derekamat átkarolva indultunk ki. A haverjai már integettek nekünk, így hát hamar csatlakoztunk is hozzájuk.
- Tuti dugtatok! –lökte meg Adam vigyorogva Denist, aki szintén vigyorgott.
- Semmi közöd hozzá! –felelte, madj szétterítette a pokrócot, majd helyet is foglaltunk rajta. Mosolyogtam rájuk, viccesek voltak és nagyon kíváncsiak.
- Jut eszembe, Lia, ő itt Vicky! –mutatott be Adam a mellette ülő lánynak. Intettem neki mosolyogva, Vicky lassan mellém mászott.
- Denis barátnője vagy? –kérdezte kedvesen.
- Igen. –mondtam mosolyogva.
- Végre meg ismerhetlek. –felelte mosolyogva.
- Mindjárt jövünk! –térdelt mögém Denis, és a nyakamba puszilt.
- Rendben. –feleltem mosolyogva és megérintettem az arcát.
- Hozzak neked valamit? –kérdezte.
- Nem tudom. –suttogtam. – Valami kaját hozhatnál. –ismét suttogtam és rá emeltem a tekintetemet.
- Rendben édes. –csókolt meg, majd a többiekkel elindultak a standok közé. Vickyvel maradtam, akivel jól elbeszélgettük az időt. Több mint 1 éve volt Adam barátnője, tervezték, hogy össze fognak költözni, amint mind a kettőjüknek lesz mukaa.
- Tessék, édes. –ült le Denis velem szemben és közénk rakta a hasáb burgonyát. Mind a ketten szedtünk belőle, lassan bele ivott a sörébe. Adam felkapta Vickyt, majd a medencéhez vitte és beledobta. Nevetni kezdtem ezen, szegény lány, de így legalább nem lesz melege.
- Denis, fürdethessem már meg az asszonyt! –mondta vigyorogva a haverja.
- Nem! –mondta. – Őt majd én. –vigyorodott el.
- Egyikőtök sem. –mondtam határozottan.
-Ó, dehogynem! –ült közelebb hozzám és megcsókolt. Viszonoztam a csókját. Fogtam a naptejet, és elkezdtem be kenni magam vele.
- Soha. –mondtam nevetve, mire ő is nevetett. Mögém ült, majd elvette a kezemből a naptejet és bekente a hátamat. Nagyon élveztem a simogatását, ami lassan masszírozásba alakult át. Kezeit összekulcsolta a hasam előtt, testével hozzám simult és fejét a vállamon pihentette. Vicky és Adam nem jöttek vissza, itt volt az ideje már, hogy mi is megmártózzunk. Lassan felálltam, hogy a vízbe induljak, mire Denis hátulról felkapott és vízbe dobott. Ahogy feljöttem, nevetni kezdtem.
Denis is beugrott, majd felém úszott. Ahogyan úszott felém, közelebb evickéltem hozzá, és fejét lenyomtam a víz alá és nevetve kezdtem hátrálni tőle. Elkapta a karomat és magához húzott vigyorogva. Átöleltem a nyakát, és mosolyogtam rá.
- Rossz vagy. –puszilt meg, amit viszonoztam.
- Jó vagyok. –néztem rá ártatlanul pislogva. Vigyora egyre szélesebb lett, a medence széléhez szorított.
- Huncut vagy. –suttogta a számra. Megharaptam az ajkát, majd meg is nyaltam. Fogai közé fogta a nyelvemet, majd megcsókolt. Viszonoztam lassan a csókját, majd kisétáltam a karjai közül. Vicky mellé úsztam.
- Menjünk át csúszdázni. –javasoltam neki. Elmosolyodott, majd rám nézett.
- Hagyjuk itt őket. –mondta pimaszul mosolyogva. Tetszett az ötlet, próbáltuk észrevétlenül elhagyni a medencét, mivel ők most azzal voltak elfoglalva, hogy kit nyomnak le hamarabb a víz alá. Vickyvel a csúszdák felé vettük az irányt, mázlink volt, ugyanis nem voltak olyan sokan, így hamar sorra is kerültünk. A legmagasabbról csúsztunk le először, ami azzal járt, hogy merültünk is. Ahogy kimásztam a medencéből, a levegő a tüdőmbe szorult, a szívem kihagyott egy ütemet. Az t a srácot láttam, aki megfenyegetett. Megrémültem, még mindig a markában tudott tartani, akár hányszor megláttam. Nagyot nyeltem és Denist kezdtem keresni, de nem találtam és kezdtem be pánikolni. Vissza ereszkedtem a vízbe, Vicky sem volt sehol. A másik irányba kezdtem sétálni, a kezeim remegtek, a lábaimmal együtt. A csúszda mellett másztak ki.
- Nézd, mit szereztem. –jelent meg Vicky, fel mutatta a páros úszógumit, elmosolyodtam. Megkönnyebbültem, hogy vissza jött.
- Menjünk arra. –mutattam a piros színűre, ez távolabb volt attól a sráctól is, akitől még mindig féltem. Elvigyorodott, segítettem neki felcipelni az úszógumit. Ahogy felértünk, egyből szabad is volt a csúszda, Vicky lerakta az úszógumit és előre mászott én pedig mögé ültem, majd löktem egyet magunkon és lecsúsztunk. Felfordultunk az úszógumival, így mind a ketten merültünk. Nevetve jöttem fel a felszínre, ahogyan ő is. Tovább adtuk másoknak is az úszógumit.
- Nézd már, keresnek minket. –mondta Vicky vigyorogva és a srácok felé néztem én is, minden egyes medencébe bele néztek, de egyikben sem találtak meg minket.
- Szórakozunk még velük? –kérdeztem vigyorogva és ránéztem.
- Tünés innen, mert észre vesznek. –mondta Vicky vigyorogva és az ellenkező irányba úsztunk, örültem, hogy a víz nem volt mély, és amit én csináltam, azt nem nevezném úszásnak- és kimásztunk a medencéből. Lassan Denis mögé merészkedtem, aki egy kicsit le volt maradva a többiektől, majd ahogy oda érkeztem hozzá a vízbe löktem. Nevetve néztem rá, Adam is mellette landolt.
- Ezt vissza kapod! –mutatott rám Denis nevetve. Én is nevetni kezdtem, hiszen vicces volt.
- Soha ne fordíts nekem hátat. –vigyorogtam rá.
- Te pedig nekem ne! –Dominic hirtelen felkapott és a vízbe dobott. Ahogy a felszínre úsztam Denis vigyorogva úszott felém. Megfordultam és ki akartam mászni, de elkaptam a csípőmet és vissza húzott. Nevetni kezdtem.
- Nagy levegő édes. –hallgattam rá és levegőt vettem, mire elmerült velem. Ahogy feljött velem a felszínre, maga felé fordított és a szememet kezdte törölgetni. Vigyorogva néztem rá és ő is rám.
- Merre voltatok? –karolta át a nyakam és megpuszilt. Legalább nem vette észre, ahogy bepánikoltam, amíg ő nem volt itt velem.
- Csúszdáztunk, aztán láttuk, hogy minket kerestek. –mondtam, derekát öleltem folyamatosan és viszonoztam finom pusziját.
- Menjünk oda. –mondta.
- Oké. –lassan el engedt, majd mind a ketten kimásztunk a medencéből és ismét a csúszdák felé mentünk. Dominic túl közel ment a medencéhez, kaptam az alkalmon, így bele is löktem.
- Tessék a vissza járod! –vigyorogtam rá. A többiek nevettek rajta.
- Denis, neveletlen az asszony! –mondta Dominic nevetve. Ő is nevetett ezen, majd vállat vont.
- Inkább legyen ilyen, mint kényes. –mondta és magához húzott. Átöleltem és nem engedtem el. Violetet véltem mögötte felfedezni, aki bánatosan tekintett felénk. Oda akartam menni hozzá, és megkérdezni, hogy mi baja van, bár sejtem. Elengedtem Denist és automatikusan Violet felé indultam.
- Amielia, hagyd! –fogta meg a kezemet, rá emeltem a tekintetemet és csak néztem rá.
- Nem akarom hagyni. –suttogtam. Tekintetemet ismét rá szegeztem. Dominic elém állt és nézett rám.
- Figyelj te drága, ha ő nem keresett téged, akkor nehogy már te legyél az, aki oda fut hozzá, ha bánatosan néz rád. Nem te basztál ki vele úgy, hogy egy idegen kreténnel fenyegettetett meg téged, ezek után ne merj oda menni hozzá! –mondta és továbbra is nézett rám. – Az egy dolog, hogy én szakítottam vele, és ezt nem úgy kell rendeznie, hogy téged bánt, mert a haverom nője vagy!–mondta majd ő is Violetre nézett és a medencék felé sétált. Igaza volt.
- Jól van. –mondtam csak ennyit, majd hátat fordítottam Violetnek és inkább a többiekkel foglalkoztam. Felmentünk a csúszdákhoz, Vicky és Adam csúsztak le először.
- Gyere. –fogta meg a kezemet Denis, majd a lábai közé ültetett és lecsúsztunk. Nagyon muris volt. Volt, hogy a srácok egymás mögött sort alkotva csúsztak le, viccesek voltak. A medencébe lógattuk a lábunkat Vickyvel, majd Dominic úszott a széléhez és kiszállt mondván, hogy elszalad a telójáért, mert vízálló és akar képeket csinálni.
- Mióta vagytok együtt? –kérdezte Vicky és figyelte a srácokat.
- Egy hónapja csak. –mondtam és Denist néztem, szerettem látni rajta, hogy mosolyog, vagy nevet.
- Aranyosak vagytok és illetek egymáshoz. –mondta Vicky, rá mosolyogtam.
- Köszi, ti is nagyon aranyosak vagytok. –mondtam, mire viszonozta a mosolyomat.
- Van egy ötletünk. –úszott oda hozzánk Adam vigyorogva.
- És mi lenne az? –kérdezte Viki kíváncsian.
- Lia, te felülsz Denis nyakába, Vicky te az enyémbe. Dominic pedig Christian-éba és próbáljuk lelökni azokat, akik felül vannak. A vesztes fizet. –vázolta az ötletüket. Ez jól hangzott.
- Benne vagyok. –mondtam széles mosollyal az arcomon. Denis is lassan ide úszott hozzánk.
- Nos? –kérdezte.
- Benne vannak. –mondta vigyorogva Adam.
- Na, gyere cica. –mondta Denis és hátat fordított nekem. A vízbe ugrottam, majd felmásztam a nyakába. Fogta a lábamat, majd lassan vissza mentünk a többiekhez.
- Nem vagyok nehéz? –suttogva kérdeztem, kezem a fején a volt.
- Nem. –mondta, keze felcsúszott a combomra és megmarkolta, mire elmosolyodtam. Ez kicsit be is indított, viszont nem közöltem vele. Kaptam hátulról egy lökést, mire Denis egyből megfordult és ismét tartani kezdett. Vicky volt az, vigyorogva nézett rám. Denis lassan feléjük indult, elkaptam Vicky kezét és próbáltam lelökni Adam nyakából, ami nehezen de sikerült. Nevetve néztük őket, ahogy mind a ketten merültek.
- Ezt vissza kapjátok! –mondta Vicky nevetve, amint feljött a felszínre. Mi is nevettünk rajta.
- Ahhoz erősnek kell legyél, le taszítsad a nyakamból. –mondta Roli nevetve.
- Na, majd meglátjuk. –mondta Adam, aki felmászott Chris nyakába. – Most legyen nagy a szátok! –mondta vigyorogva.
- Letaszítalak onnan. –mondtam nevetve. Denis lassú lépésekkel indult el feléjük. Adam elkapta a karomat és próbált hátra nyomni, mire Denis hátrálni kezdett, így megrántottam Adam kezét, aki előre esett, kirántottam a kezem a szorításából.
- Gyenge vagy. –mondta Denis. Egyik keze ismét a combomra csúszott és simogatni kezdte.
- Sportoltál valamit? –kérdezte Chris.
- Csak kézi labda. –mondtam és néztem rá.
- Azért van ereje a kis csajnak. –mondta Chris vigyorogva.
- Tudom. –mondta Denis, megérintettem az arcát. Megfogta a kezemet és megpuszilta.
- Megvagy! –kapta el a vállamat Vicky, és hátra rántott. Leestem Denisről, aki szintén hátra esett, így mind a ketten elmerültünk.
- Ez nem ér! –mondtam mikor feljöttem a víz alól.

Nagyon rég volt rész, sajnálom, csak össze jöttek a dolgaim, de ígérem, hogy aktív maradok mostantól. Remélem tetszeni fog. Köszönöm, hogy ennyien szavaztatok rá.
Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is. ^^

Igazi szenvedély /18+/ BEFEJEZETTHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin