13 Finom kis reggeli

12.4K 224 0
                                    


- Miért kapok? –kérdeztem és rá néztem, amennyire tudtam. A fenekemre csapott, de nem túl erősen, nagyon izgató volt.
- Mert nélkülem zuhanyoztál le. –ismét a fenekemre csapott, majd a nőiességemhez nyúlt és finoman dörzsölni kezdte. Felsóhajtottam és kinyomtam a fenekem.
- Rossz vagy. –suttogta a fülembe, majd ismét rám csapott egyet, melytől ismét felnyögtem.
- Büntess meg. –lihegtem, vágytam rá de nagyon.
- Meg is foglak. –suttogta és lehúzta a nadrágomat, majd a bugyimat is és belém hatolt. Felnyögtem. Isteni érzés volt, ahogy megtöltött, imádtam.
- Milyen forró a puncid. –sóhajtotta és lökésekbe kezdett. Nyögtem attól, hogy mozgott bennem.
- Vágyom rád. –lihegtem. Egyre vadabb és gyorsabb lökésekbe kezdett, közben a hajamat is megtépte és a fenekembe is bele markolt. Egyre gyorsabb és erő teljesebb lökéseket adott, amit nagyon élveztem.
- Hol a gumi? –kérdezte lihegve. Fel nyögtem.
- A táskában. –nyögtem a szavakat, majd lassan kihúzódott belőlem és a táskához ment, hogy kivegye belőle. Halottam ahogy feltépi a kis csomagot, majd ismét megéreztem őt magamban. Fel is nyögtem tőle. Ismét lökésekbe kezdett, éreztem, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy elélvezzek, de ahogy a nyögéseit hallottam Denisnek sem kellett sok. Lökött még párat, majd rám nehezedett hátulról és hangos nyögése jelezte, hogy elélvezett, velem együtt. Elhasaltam az ágyon, ő pedig rám nehezedett és simogatta az oldalamat, majd a nyakamba puszilt és elengedte kezeimet.Lihegtem kicsit,nagyon jó volt ez a menet is, csak úgy, mint az eddigiek, mellém feküdt és magához húzott. Ott pihentem a mellkasán, simogatta karomat, majd homlokon puszilt.
- Élvezném, ha ketten laknánk. –suttogta. Elmosolyodtam, nekem is nagyon tetszene. Rá néztem.
- Mit szólnál, ha a suli elvégzése után össze költöznénk? –kérdeztem halkan.
- Tetszik az ötlet. –csókolt meg finoman, amit lassan viszonoztam. Örültem, hogy tetszik neki. – Aludj édes, késő van. –suttogta és magunkra húzta a takarót és ölelő karjaiban nyomott el az álom.
Amikor kinyitottam a szemem az én édesemet pillantottam meg először, boldogság öntött el, hogy itt van velem. Mosolyogva néztem az arcát és hallgattam szuszogását. Lassan kimásztam mellőle, majd felöltöztem és a konyhába mentem, hogy reggelit csináljak neki. Gyorsan össze ütöttem neki egy kis gofrit, leöntöttem csoki sziruppal, majd felvittem neki. Láttam, hogy még alszik, így nem ébresztettem fel, csak néztem őt. Pár perccel később mocorogni kezdett, mosolyogva figyeltem, majd maga mellé nyúlt. Tapogatta a helyet, vigyorogva figyeltem. Lassan kinyitotta a szemét, majd felült és ekkor tekintetünk találkozott, ahogyan rám nézett, széles mosoly ült ki ajkaimra.
- Jó reggelt. –suttogtam és odamásztam hozzá, hogy megcsókoljam.
- Neked is. –suttogta, majd magára húzott, ahogy elfeküdt az ágyon és közben csókolt is. Kezei felfedező útra indultak a testemen, ami nagyon tetszett. Átöleltem a nyakát, és úgy csókoltam tovább, bele markolt a fenekembe, mire kisebb nyögést hallattam az ajkaira. Fordult velem egyet, így most én voltam alul, testével teljesen hozzám simult, a lábaimat is szét rakta.
- Imádlak! –suttogta az ajkaimra, majd mosolyogva nézte az arcomat.
- Én is imádlak. –suttogtam. – Csináltam neked reggelit. –mondtam és a kaja felé biccentettem.
- Ezt nekem kellett volna neked. –mondta és lassan felült.
- Gyorsabb voltam. –mondtam, majd kimásztam az ágyból és a tálcát elé raktam.
- Köszönöm. –mondta és megcsókolt. Viszonoztam a csókját, majd az ajkamba haraptam.
- Igazán nincs mit. Remélem ízleni fog. –suttogtam. Lassan elkezdte elfogyasztani a gofrit.
- Finom. –suttogta és megpuszilt. – Köszönöm. –suttogta még egyszer. Néztem, ahogyan eszik. Tetszett, hogy az ajka tiszta csokit volt, így ezen el is mosolyodtam,amit észre is vett.
- Mit mosolyogsz? –kérdezte és keze megállt a levegőben. Vállat vontam, mosoly viszont vigyorgássá alakult át.
- Csokis vagy. –mondtam vigyorogva. Lerakta a villát, két keze közé fogta az arcomat és agyon puszilt. Nevetni kezdtem és próbáltam elhajolni tőle, de esélyem sem volt. Elhajolt, majd vigyorogva nézte meg a művét, majd megcsókolt.
- Most már te is tiszta csoki vagy. –suttogta a számra vigyorogva. Halkan nevettem egyet rajta, nagyon édes volt.
- Igen, hála neked. De legközelebb nem szólok. –mondtam és lenyaltam ajkairól a csokit. Kidugta a nyelvét ő is majd lassú és erotikus nyelvezésbe kezdtünk. Odébb nyomta a tálcát az ágyon, majd szép lassan hátra döntött és a lábaim közé mászott.
- Más reggelire is vágyom. –suttogta az ajkaimra, majd levette a nadrágomat a bugyimmal együtt és már bennem is volt. Felsóhajtottam, ahogy megéreztem magamban a méretét, a felsőmet is levette rólam, majd csókolgatni kezdte a melleimet is. A hajába túrtam és néztem, ahogy a mellemen cuppogott. Lassú mozgásba kezdett, teljesen máshogy mozgott, mint tegnap.
- Most szeretkezni fogok veled. –suttogta az ajkaimra és lassú, még is élvezetes mozgásba kezdett. Elkényeztetve éreztem magam, most viszont én akartam őt kényeztetni.
- Engedj felülre. –suttogtam az ajkaira, majd fordult velem egyet és most már én voltam felül. Feje mellett támaszkodtam meg, és lassú mozgásba kezdtem. Sóhajtozni kezdett alattam, közben a fenekembe markolt. Lehajoltam, és megcsókoltam finoman. Beletúrt a hajamba és viszonozta a csókomat nyelvesen. Picit gyorsítottam a mozgáson, átkarolta a derekam és felült velem, majd így csókolt tovább és teljesen magához szorított. Átöleltem a nyakát, nem mozogtam most mivel nem tudtam, így hát csak csókoltuk egymást. Simogatta a testemet, a fenekembe is bele markolt. Nagyon tetszett, minden, amit most csináltunk. Vállánál fogva vissza nyomtam az ágyra és tovább mozogtam, közben kezeim a hasán voltak. Kezei a combomra csúsztak és simogatott, miközben jóleső sóhajokat hallatott, amik néha néha nyögéssé alakultak át. Fogta a derekamat majd fordult velem egyet és belém hatolt. Egyik lábát feljebb húzta, amivel az én lábam is feljebb került. Csókolt folyamatosan és simogatta a testemet, két kezem közé fogtam az arcát és csókoltam őt szenvedélyesen. Egyik kezét a hátam alá helyezte és egész testével hozzám simult, miközben lassan mozgatta a csípőjét. Másik keze a derekamat simogatta, majd lassan végig simított rajtam, belemarkolt a combomba és lökött a csípőjével. A nyögéseimet a csókba eresztettem, fokozta a mozgást, viszont mind végig érzékeny és óvatos maradt. Fogta az egyik kezemet, összekulcsolta az ujjainkat, majd a fejem fölé helyezte és kicsivel erőteljesebben kezdett lökni. A szobát megtöltötték a nyögéseink, a hangulat egyre hevesebb lett, amit kicsit sem bántam.
- Szeretlek. –suttogta az ajkamra. Elmosolyodtam és a szemeibe néztem.
- Én is téged. –suttogtam vissza. Rá tért a nyakamra, lassan csókolni kezdte, majd meg is szívta, ezzel foltot hagyva rajta. Túrtam a hajában és gyengéden meg is téptem azt, majd kezeim a hátára tévedtek és végig karmoltam rajta, mire egyre gyorsabbra vette a mozgást. Éreztem, hogy nem sokára el fogok élvezni, mire egyre gyorsabbra vette a mozgást és kezével a mellemet kezdte masszírozni. Egyre hangosabbak és kéjesebbek lettek a nyögéseim, ahogyan neki is .
- Mindjárt. –nyögte a szavakat. Nyögve élveztem el, mire kivette belőlem a farkát és nőiességemre élvezett. Mellém feküdt lihegve, közben egymást néztük mosolyogva.
-Zuhanyozzunk le. –suttogta és megsimította az arcomat. Aprót bólintottam, majd lassan felültem. Megéreztem a hátamon a kezét, gyengéden simogatott, majd puszilgatni kezdett. Lehunytam a szemem és mosolyogva élveztem finom puszijait.
- Gyere. –suttogta és megfogta a kezemet, felkelt és lassan magával húzott. Egymásba karolva sétáltunk át a fürdőbe.

Kárpótlásképpen hoztam még egy fejezetet, remélem tetszeni fog ez is ^^ Szavazz ha tetszett, jó olvasást!! ^^

Igazi szenvedély /18+/ BEFEJEZETTDove le storie prendono vita. Scoprilo ora