I'm worse - paulstreet ff. Befejezett

Epilógus

Azt hittétek vége mi? Itt egy kis extra.
Enjoy🤗

~10 évvel később~

-Ne aggódj már folyton!-mondta Ati, miközben az ölébe húzott.

-Már hogyne aggódnék! Egyetemista. El sem hiszem.-suttogtam.- Mi lesz ha rossz társaságba keveredik? Ha kirabolják?

-A BMI info karán milyen rossz társaságok lehetnek? Elkapják őt a kockák és kényszerítik hogy hajnalig Fortinte-ozzon?- húzta fel a szemöldökét, mire vállom csaptam.

-Nem vicces.-morogtam.

-Ne spilázd túl a dolgot. Okos gyerek. Elboldogul.

-Tudom csak... féltem. Ő még mindig az én kicsi fiam.-mondtam sóhajtva.

-És az is marad. Csak felnő. Van ilyen.-nyomott puszit a homlokomra.

Az elmúlt 2 hetet szinte végigaggódtam. Hiába, hogy Csongor már nem volt gyerek, hiába, hogy kitűnőre érettségizett és felvételi nélkül bejutott az info karra, féltettem. Az, hogy már nem lakott velünk, szörnyen nehéz volt a számomra.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

-Éppen ideje volt!-pattantam fel, majd az ajtóhoz szaladva felkaptam a kaputelefont.
-Haló?

-Meghoztam a szállítányt.

-Még mindig nem vagy humoros, tesó.

-Jólvan, engedj már fel végre, mert idefagyok.

-Szeptember van, és ez nem Alaska.-nevettem fel majd egy gombnyomással kinyitottam a lenti ajtót.

Pár pillanat múlva meghallottam a zsivalyt a folyosón. Szélesre tártam a lakásunk bejáratát, még a kopogás előtt.

-Képzeeld anya!

-Henry elvitt minket...

-Egy játszótérre!

-Ahol voltak olyan menő csúszdák!

-Tök állat volt!-viharzottak be a gyerekeim az ajtón, majd mind a ketten szó szerint nekem rontottak.

-Szót fogadtatok Henrynek?-kaptam fel Álmost az ölembe, Csilla pedig Ati nyakába ugrott éppen.

-Hát Snow, nem fogok hazudni, a gyerekeid igazi kis sátánfajzatok.-fogta a fejét Henry, majd nevetve lepacsizott Atival.

-Tudtad, mire vállalozol.-rántottam meg a vállam. Amikor Henry felajánlotta, hogy elviszi őket valahová délután, bevallom kételkedtem a képességeiben. Álmos közben kiszabadult a kezeim közül, és most az apjának esett neki.

-Srácok, mindjárt vacsora, mossatok kezet, ne gyilkoljátok apátokat!- ordítottam el magam, mire a két lurkó elindult a fürdőszoba irányába.

-Maradsz vacsira?-kérdeztem a legjobb barátomat, aki mosolyogva bólintott.

-Csilla kincsem, teríts meg! Henry is velünk eszik!

-Félelmetesek amúgy. Hátborzongatóan egyformák.-csóválta a fejét Henry.

-Ne is mond. És mikor befejezik egymás mondatait...

-Na az még egy ijesztő dolog.-huppant le mellénk Ati is.

Az ikrek 5 évesek voltak, de már most az őrületbe kergettek mindenkit. Még szerencse, hogy az egyik fiú a másik meg lány, így legalább a "melyikünk a melyik" játékot nem tudják eljátszani velünk.

-Ki akarja felhívni Csongort kaja előtt?-kérdeztem.

-Én!-visították teljesen egyszerre. Álmos kikapta a kezemből a mobilomat, majd rányomott a videóhívásra.

-Szia picur!- a képernyőn megjelent a legidősebb fiam arca, fekete haja szanaszét állt, szemüvege félre volt csúszva az orrán.

-Mit csinálsz drágám?-kérdeztem mosolyogva. Annyira hihetetlen volt, hogy már nem lakik velünk. Mindenkinek hiányzott. Az ikrek 2 hétig sírtak, mikor koliba költözött.

-Beadandót írok.-mondta sóhajtva.

-Büszke vagyok rád!- nevettem fel. Lehet tényleg túlzás volt az gondolni, hogy rossz tátsaságba fog keveredni.

-Attila hol van?

-Itt vagyok, mi a nagy helyzet? Hogy tetszik az iskola?-kérdezte Ati, majd átvette a telefont Álmostól.

Fél 10 is emúlt már, mire befejeztük a telefonálást, megvacsoráztunk és ágyba dugtuk a gyerekeket. Csillát elaltatni egy külön művészet.

-Ez a lány szörnyen makacs!-sóhajtottam, és még szorosabban bújtam Atihoz az ágyunkban. Ő megfordult, és átölelte a vállamat. Boldogan temettem arcomat a göndör hajába.

-Nem emlékeztet téged ez valakire?-suttogta, és éreztem rajta, hogy mosolyog.

-Nem tudom miről beszélsz.-ásítottam.

-Szerintem tudod!-bökte meg az orromat.

-Tudod min gondolkodtam?-kérdezte hirtelen.

-Hogy el kéne menni az Ikeába új matracot venni?

-Nem, bár ez se rossz öltet.

-Hogy meg kell mondani Barninak, hogy rossz az egyik mikrofon?

-Neeem.

-Hogy megígérted anyámnak, hogy segítesz neki újraistalálni a gépét?

-Mi? Mikor ígértem én ilyet?

-Jaj az én voltam. Szívem, anyámnak a hétvégén újra kéne instalálni a gépet...-kuncogtam. Ati megfordult az ágyban, így teljesen felém kerekedett. Mosolyogva néztem bele barna szemeibe, amikben még mindig ugyanannyira elvesztem, mint legelső alkalommal.

-Hülye vagy.-suttogta és hosszasan megcsókolt.

Már éppen kedztük volna nagyon szeretni egymást, mikor eszembe jutott az alap kérdés.
-Szóval mire gondoltál?-toltam el magamtól.

-Arra, hogy szerintem lehetne még egy gyerekünk.

-Most?- kerekedett ki a szemem.

-Aham. Benne vagy?-nézett rám kérdőn.

-Naná.-mosolyodtam el és újra megcsókoltam.