° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

- 16. -

Maryse a mahagóni íróasztalra támaszkodott tenyerével, és szigorúan nézett végig az előtte álló gyerekein. Ahogy Isabelle, így Alec is a hátuk mögé kulcsolt kézzel álltak, és lehorgasztották  a fejüket. Mintha legalább a Klávé előtt állnának, kihallgatás miatt. Izzy gondolt néha úgy az anyjára, mint az Inkvizítorra. A saját, önjelölt Inkvizítoruk, aki ítélkezik felettük.
Mindketten tudták, hogy el fog jönni ez a pillanat. Mikor kiderül a kis titkuk, hogy egy mondénnak gondolt lányt ápoltak és úgymond tartottak az Intézet falai közt. Mindenféle engedély, benyújtás vagy akár kérés nélkül. Mind Izzy, Alec és Jace is tudta akkor, hogy hülyeséget csináltak, de Melody olyan egyedül volt, és olyan dolgokat látott. Nem hagyhatták volna csak úgy ott azon az estén. Az ellen szólt volna mindannak, amit Árnyvadászként meg kellett tanulniuk. És pont ezért tették meg.
- Van fogalmatok róla mit csináltatok? Tudjátok egyáltalán, hogy a Klávé most milyen dühös? - Maryse hangja kimért volt, nem akart kiabálni. Isabelle mégis úgy érezte, hogy jobb lett volna, ha azt teszi.
- Ez így volt helyes. - szólalt meg mellette Alec. Isabelle csodálkozva pillantott fel bátyja arcára. Nyilván való volt, hogy Alec enyhe ellenszenvet táplál Melody iránt. Akkor most mit csinál?
- Pontosítunk Alec. Így LETT VOLNA helyes. De nem volt. Az Intézetbe hoztok egy mondén lányt. Rendben van, látott egy démont, fel kell dolgoznia. Megértem. De szólnotok kellett volna. Sőt, kötelességetek lett volna szólni, hogy engedélyt adhassak rá. Elvégre még én vagyok az Intézet vezetője. - Maryse kisétált a asztal mögül, és elindult gyerekei felé. De kikerülte őket és a New York-ra néző ablakhoz sétált.
- De nem volt időnk. Olyan gyorsan történt minden. A vámpírtamadás, aztán Melody lábadozása, a szülei meglátogatása, démonok tucatjának megjelenése, és...most ez. Beláthatod, hogy nem ez volt az első gondolatunk, hogy szóljunk neked vagy bárkinek is. - vedte védelmébe őket Izzy, próbálva megértetni anyjával, miért nem azt tették, amit kellett volna. Azt viszont nem mondta el, hogy szerinte anyja már másnap útba állította volna Melody-t, hogy menjen amerre lát, őt nem érdekli.
- De lehetett volna a második vagy a harmadik gondolatotok. Felelőtlenek vagytok azért is, amiért fegyvert és iront adtatok egy olyan lány kezébe, akinek nyilvánvalóan nincs előképzettsége. Ahogy Árnyvadász sem...sőt nem is tudjuk micsoda. Meghallhatattok volna mind, emiatt az ostoba kislány miatt, aki elveszettnek érzi magát. Kamaszok vagytok, mindig így érezték. - Maryse egy pillanatra szembefordult velük, hogy rájuk villantsa szigorú szemét, aztán újra az ablak felé fordult. - Lassan a Lightwood név többe nem lesz dicsőség. Csak egy halom rossz döntés.
Isabelle előre lépett, és már nyitotta volna is a száját a válaszra. De Alec kinyúlt, és megragadva csuklóját visszarántotta. A lány felháborodottan pillantott fel a bátyjára, Alec viszont egy pillantásra sem méltatta. Szigorúan anyjukra meredt.
- Hogy értetted azt, hogy... 'még? - kérdezte óvatosan, és gondolkozva összeráncolta szemöldökét. Izzy abbahagyta a karja szakadatlan rángatását, hogy Alec vasmarka végre elengedje, és kíváncsian kiegyenesedve pillantott Maryse-re. Ő ki sem hallotta azt az egyetlen szót anyja egyik mondatából sem. De hát ez volt Alec, aki mindent a legalaposabban próbált átvizsgálni, mielőtt tenne valami nagy baromságot. Most nem erről volt szó, de Izzy így is érezte a markáns különbséget Alec és ő közte.
A nő nagyot sóhajtva leengedte a háta mögött összekulcsolt kezeit, majd lassan arrébb sétált az ablak mentén.
- A Klávé Idrisbe helyez át. Ez nem a mostani...szituációba történt így, hanem már elég régóta téma volt a Lightwood család az Alicantei tanácsban. Jobbnak látták, ha Idrisbe hívatnak, hogy ott dolgozzak tovább elvégre az...apátok is ott van. - magyarázta Maryse komoly hangon, mintha legalább azt mondta volna el, hogy minden este besötétedik és nem azt, hogy a New York-i Intézet vezető nélkül marad.
- Na és most? Ki lesz az Intezet élén? Elvégre nem maradhat vezető nélkül. - Alec végül elengedte húgát, és keresztbe fonta karjait mellkasa előtt. Izzy kiegyenesedett és összevont szemöldökkel anyjára nézett. Úgy látszik nem Melody az egyetlen probléma, ami mostanság folyik.
- De miért helyeznek át? Ez nem megy csak így. Árnyvadász vagyok, de nem ismerem az Idrisi politikát az igaz. De a Konzul nem helyezne csak úgy át. Igaz? - érdeklődött a fekete hajú lány. Maryse rápillantott, és Isabelle érezte, ahogy a szája sarka megrándul. De még véletlenül sem azért, mert mosolyogni szeretett volna. Inkább elfojtott indulatról árulkodott.
A nő elnézett a lányáról, és pillantása Alec arcán állapodott meg.
- Téged nevezlek ki a helyemre. Mától fogva te vagy a New York-i Intézet feje, egészen addig, amíg más nem kívánnak Idrisből. Ezt akartam elmondani, mikor úgy elrohantál. - Maryse összeszorított állkapoccsal felemelte a fejét, aztán méltóságteljesen lépkedve kikerülte őket. Ahogy Isabelle, Alec is csak hápogni tudott döbbenetében. Egyszerre pillantottak egymásra, Alec szeméből sütött a döbbenet és az, hogy nem érti a helyzetet.
Megperült, hogy újra szembe legyen anyjukkal, aki eközben helyet foglalt az asztal mögött, és maga elé húzott egy papírt.
- De miért én? Miért nem Izzy? Vagy Jace? Vagy akárki, aki idősebb és tapasztaltabb nálam. Ahogy mondtad, egy kamasz vagyok még. Honnan tudod, hogy jól gondját fogom viselni a Intézetnek. Elvégre most is elszúrtam. A lánnyal. - Isabelle felháborodva pillantott fel Alec arcára. A fiú újra nem mondta ki Melody nevét, pontosan úgy, mint az elején. És úgy, ahogy az elején megint ostobaságnak tartotta, hogy Melody egyáltalán ide került. Izzy megszokta már a bátyja gyakori hangulatingadozásait, de ez már neki is kezdett kicsit sok lenni. Főleg úgy, hogy biztos benne, hogy még maga Alec sem tudja mi a baja pontosan Melody-val.
Maryse sóhajtva lerakta az éppen kezébe vett tollat és felnézett a fiára.
- Azért, mert Isabelle fiatalabb nálad, őt a korhatár joga miatt nem is vehettem számításba. A másik két kérdésedre pedig...Jacet a fiamként szeretem, de hisz tudjátok. De nem Lightwood. Én pedig azt szeretném, hogy legalább ez a New York-i Intézet maradjon csak a miénk, legyen a mi kezünk alatt. Hogy a Lightwoodok hangja ne legyen egyre halkabb, és tűnjön el lassan és véglegesen. - Maryse hangja kimért volt, de egyszerre hordozott rengeteg érzelmet. Izzy tudta, hogy Árnyvadászként milyen fontos az, hogy melyik családból jöttél, és melyiknek tartod fent a hírnevét. A Kör leverése után a Lightwood név igen nagyot zuhant sokak szemében, csoda, hogy az Intézet megmaradt nekik. Maryse legalább még ezt a csekély dolgot akarta a családjuk birtokában tudni.
- De még visszamondhatod. Nem feltétlenül kell elfogadnod. Én csak felajánlottam, te döntésed, hogy élsz-e vele vagy sem Alec. - a nő egy rövid ideig felpillantott a fiúra, aztán újra lenézett a papírra és kezébe vette a tollat.
Alec lenézett Isabelle-re, kétkedve, kérdezve őt a helyes válaszról. Izzy biztos volt benne, hogy Alec remek vezető lenne. Kiváló katona, de vezéralakból gyúrták. Makacs mint egy öszvér, de következetes, jól átlát dolgokat, és minden apró mozzanatot figyelembe vesz. Az már egy más kérdés, hogy nehezen alkalmazkodik az új dolgokhoz...Izzy, akkor is örült neki, hogy Maryse választása ráesett. Bátyja karja után nyúlt, és biztatóan mosolyogva megszorította. Alec is elengedett egy mosolyt, aztán Maryse felé fordult újra.
- Öhm...elfogadom...vagy mi. Leszek az Intézet vezetője. - Alec hangja megbicsaklott közbe, mintha izgulna, pedig csak válaszolnia kellett. Isabelle mosolyogva bólogatva eleresztette a fiú karját és maga mellé engedte kezeit. Elmondhatatlanul büszke volt Alecre. Ha ezt Jace megtudja, és elmondja Melody-nak... A lány gondolatára Izzy jókedve kissé lejjebb lankadt, de mikor épp el akart kéredzkedni, hogy ránézzen a vörösre, kopogtak az ajtón.
Egy Árnyvadász lépett be az ajtón, Maryse felé fordulva. Hirtelen éktelen csaholással és röfögéssel egy fekete plüssgombóc száguldott be a szobába, célba véve Alec lábát. Isabelle alig bírta visszafogni a nevetését, mikor meglátta anyja döbbent arckifejezését. Archie orrával Alec fekete bakancsának ütközött, és a földre csücsült, de aztán még nagyobb erőbedobással ostromolta a fiú lábát. Alec kínosan vigyorogva hajolt le, és vette ölébe a kiskutyát. Izzy majdnem félrenyelte a nyálát döbbenetében. Alec nem igazán szerette a kiskutyákat, jó ha egyszer-kétszer simogatott meg egyet. Most viszont még az ölébe is vette. Ez igen...
- Nem tudom, honnan és miért hoztad ezt a kutyát Alec...de ha mégegyszer lepisili a több száz éves szőnyeget a folyosón, kidobom. - rázta meg a fejét komolyan Maryse, majd a döbbenten pislogó Nephilimre nézett az ajtóban. A nő intett, hogy beljebb léphet.
- James Carstairs és Tessa Gray az Intézetben vannak. Most érkeztek, de a volt Néma Testvér már el is indult a gyengélkedőre a lányhoz. - jelentette a férfi, büszkén kihúzva magát.
Alec egy gyors pillanatra Isabelle-re nézett, de a lány nem tudta elkapni a pillantását, mert addigra Alec már el is fordult.
- Ellenőrzöm, hogy van...Melody. Meg a Néma Testvéreket is. Biztos megérkeztek már ők is. - hadarta a fiú, és a most szokatlanul csendes kiskutyát tartva a kezében kiiszkolt az ajtón. Maryse elismerően bólintott egyet, majd megköszönte a helyzetjelentést az Árnyvadásznak. A férfi biccentett, majd ő is távozott.
- Én is megyek Alec-el. Ott akarok lenni Melodyval mikor a Néma Testvérek megjönnek. Mint tudjuk a Testvérek jót tenni jönnek, de nem kellemes a jelenlétük. - húzta el a száját Isabelle, és szinte belerázkódott az egykori Árnyvadászok összevarrt ajkára, szemére és rúnákkal borított arcuk gondolatára. Nem félt tőlük, de nem igazán volt ínyére, ha egy légtérben kell velük tartózkodni. Hát még Melody-nak milyen élmény lenne egyedül...
Már épp elindult volna, mikor Maryse utána szólt.
- Várj, Isabelle!
A lány kérdőn fordult anyja felé, aki kiegyenesedett a székben.
- Szeretném, ha üdvözölnéd Tessát. Kérlek tedd meg nekem. Tudod én...nem nagyon tudok kommunikálni a boszorkánymesterekkel, se tündérekkel se vámpírokkal. Te biztos megtalálod a közös hangot vele. Hívd el a könyvtárba egy teára. De ne a konyhába, mert Max kísérletezgetett, hogy melyik serpenyő üt nagyobbat. - Maryse mosolya őszintén kedvesnek tűnt. Izzy majdnem rávágta, hogy itt van a remek alkalom, hogy gyakoroljon kulturált arcot vágni, ha egy Árnyvilágival áll szemben. De inkább nem tette. Anyja maradi nő, mint az Nephilimek többsége. Felesleges lenne arról győzködni, hogy akár vámpírról akár féjről beszélünk, mind jobb szeretik, úgy beszélsz velük, mintha nem egy vámpírral vagy egy féjjel beszélnél.
- Rendben. A csarnokban van? - érdeklődött Isabelle, fél lábbal átlépve a küszöböt.
- Valószínűleg igen. - bólintott Maryse, majd újra a papírjaiba temetkezett. Izzy kilépett az ajtón, és lassan behúzta maga után, majd elindult lefelé a lépcsőn.
Tessát az előcsarnokban találta, aki a lift szépen kidolgozott vas rácsait nézegette. Mikor észrevette a közeledő Isabelle-t mosolyogva fordult felé. Ragyogó mosolyú nő volt, bájos arccal, meleg barna szemekkel és hullámos, világosbarna hajjal. Állásából sütött a finomság és az intelligencia, szép kezeit kecsesen összefonta maga előtt. Fiatalnak tűnt, de Izzy tudta milyen idős is tud lenni egy boszorkánymester.
- Isabelle Lightwood vagyok. De hívj...hívjon csak Izzynek. - a lány zavartan megrázta a fejét, mikor véletlenül letegezte a nőt.
- Ennyire nem használt a krém, amit egy mondén gyógyszerésztől vettem? - nyújtott kezét mosolyogva Tessa.
Izzy ritkán jött zavarba, de most ez egy olyan pillanat volt.
- Ohh...én nem akartam...izé...nem azért mondtam...dehogy...csa...
- Semmi baj csak vicceltem Isabelle. Hívj nyugodtan Tessának. - nevetett fel Tessa, és megrázta Izzy kezét. Isabelle hálásan elmosolyodott és kinyújtotta karját a lift felé.
- Oké...Tessa. Kérsz egy kis teát? Megihatnánk a könyvtárban, amíg...a fejleményekre várunk. - ajánlotta Izzy mosolyogva. Tessa viszonozta a mosolyt, és Isabellel együtt a liftbe lépett.
Isabelle és Tessa letelepedtek a kandalló előtti asztalhoz, és teát töltöttek a könyvtárban használatos, aprócska, hófehér porcelán csészékbe.
- Ki is...ez a lány pontosan? Ha szabad tudnom. - érdeklődött Tessa mosolyogva, miután belekortyolt az édes gyümölcsteába.
- Nem tudjuk. Vagyis nem mondén, abban biztosak vagyunk. Bírja a rúnáinkat, már két iratzét is kapott. De fogalmunk sincs ki lehet ő. Annyit tudok, hogy sok mindenen ment keresztül, amit nem érdemelt meg. - Izzy nagyot sóhajtva lehajtotta a fejét.
- Elhiszem. Nem könnyű egy olyan világba belecsöppeni, aminek a létezéséről semmit sem tudtál. És tudni, hogy igazából nem tudsz semmi saját magadról, és az életedről. - mondta Tessa, visszarakva a csészét az asztalra, és lassan elfordította a fejét, hogy körülnézhessen. Isabelle felemelte a fejét, hogy ránézhessen a nőre. Volt valami a hangjában...mintha szavai valahogy mélyebről jöttek volna.
- Veled is így volt? Hogy csak belecsöppentél és nem tudtad ki vagy és miért vagy itt? Rólad nem hallottam túl sokat, csak Zakariás test...James-ről. - kérdezte óvatosan Isabelle. Attól félt, hogy a vidám mosoly el fog tűnni Tessa arcáról, és kedvét belepik majd a felhők. De nem így történt. Tessa ugyanolyan töretlen mosollyal fordult vissza hozzá, hogy válaszoljon.
- Igen, pontosan így éreztem. Nem tartoztam sehova, csak voltam úgy, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ki is vagyok én igazából. És egy olyan világba betenni a lábad, mint a Nephilimek és az Árnyvilág csatája egymással. Nos...nem volt túl kellemes akkoriban. Teljes mértékben meg tudom érteni ...hogy is hívják? Melody?
Izzy bólintott, és újra a csésze után nyúlt. Elgondolkozva ivott bele a teába újra. Ő mindig is tudta hova tartozik. Ebbe a világba született, gondolkoznia sem kellett azon, hogy miért most és miért itt van. Az Árnyvadász vér az ereiben volt, és kicsi kora óta tudta, hogy ő Isabelle Lightwood, Robert és Maryse Ligthwood ébenfekete hajú lánya. Azt viszont nem tudta akkor, hogy szülei majdhogynem porba fogják tiporni a Lightwood nevet. És a mai napig az Alec és ő feladata újra az egekbe tornázni.
Ekkor hangos sikítás rázta meg az Intézetet. Magas hangú, tele fájdalommal, egy vergődő lány sikolya volt. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ez Melody-hoz tartozott. Isabelle a szomorúan rápillantó Tessára nézett, majd úgy lecsapta a csészét, hogy az darabokra tört. A több száz éves porcelán szanaszét pattant, de Isabelle nem is figyelve vérző ujjára felpattant a székből, és az ajtó felé sietett.
- Várj, Isabelle! - kiáltott utána Tessa, aki eközben úgyszintén felállt a székből. Izzy jelen helyzetben senkinek sem állt volna meg, ha vissza akarja tartani. Tessában viszont volt valami, ami emlékeztette saját magára, pedig ég és föld voltak ők ketten.
Megtorpant, mielőtt feltéphette volna az ajtót, de nem fordult hátra.
- Szerinted miért kért meg Maryse, hogy fogadj engem? Nyilvánvalóan azért, mert nem akarta, hogy ott legyél...mikor ez történik. - mondta Tessa, és Isabelle hallotta, hogy lassan közelebb lépett hozzá. Mintha utána tudna ugrani, ha végül úgy dönt, hogy mégis elmegy. Sóhajtva levette a kezét a kilincsről, és megpördült maga körül.
- Miért nem?
- Látszólag nagyon a szíveden viseled a sorsát. Biztos vagyok benne, hogy ha odamész az nem csak neked, de Melody-nak is sokkal rosszabb. Nem kell felzaklatni azzal, hogy aggódó arcokat lát. Meg amúgyis. Jól tudod, hogy a Néma Testvérek kifejezetten nem szeretik, ha munka közben zavarják őket. Én már csak tudom. - Tessa arca jóságos volt, de Isabelle most legszívesebben ráüvöltött volna. De igaza volt. Nem tehetne semmi, mert a Néma Testvérek páros lábbal rúgnák ki a gyengélkedőről. Majd ha szólnak...ha Jace és Alec eljön érte, akkor majd megy és biztatja Melodyt. Addig is semmi értelme ott pattogni, hogy ezzel még jobban felbőszítse magát is.
Mivel újra előjött benne az érzés, hogy ő bizony utálja, ha valaki másnak van igaza rajta kívül. Így felemelt fővel, rá sem nézve a továbbra is kedvesen mosolygó Tessára, visszavonult az asztalhoz. És várt. Egyedül a csizmája sarkának kopogása árulkodott arról, hogy majd szétrobban az idegtől.

Continues...

____________________

By:
Taurielgirl25