° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

¬ 9. ¬

° M e l o d y °

Az tervezéssel ellentétben mégsem indulhattak már másnap a lány szüleihez. Melody aznap este elaludt, és másnap hajnali háromig fel sem kelt. Isabelle vele aludt a szomszéd ágyon a gyengélkedőn, mert nem akarta egyedül hagyni. Elég nagy riadalmat keltett azzal, hogy majdnem tökéletesen egészséges volt előtte való nap, aztán meg egyhuzamban majd két napot alszik. De Melody biztosította a sötétben az aggódó lányt, hogy igazán jól érzi magát, semmi baj nem lesz. És igazat is mondott. Archie álmosan szuszogott a takarója alatt, miközben a két lány kitárgyalta a nemsokára bekövetkező látogatást Melody szüleinél. Izzy azt mondta, hogy nem tud menni, mert még ma este jelentettek egy démontámadást pár utcával arrébb tőlük. A felderítők elmondása szerint áldozat nem volt ott, de nem is menekült el, így Izzy jobban utána akart járni a dolognak. Alec pedig valami őrült kísérletet hajszolgat már két napja, semmi eredménnyel, de csak nem akarja feladni. De továbbra is szorgalmasan falaz nekik az anyjukkal szemben, legalább addig, amíg kicsit le nem csillapodnak a kedélyek. Így hát csak Jace maradt kísérőnek. Isabelle biztosította Melody-t, hogy nála jobb embert nem is találhattak volna a feladatra.
A fekete hajú lány az utolsó fáradt sóhajaival még elmondta, hogy már nincs idejük felkészíteni az esetleges harcra, de fegyvert így is fog kapni.
- Ezzel kapcsolatban majd Jace jobban tájékoztat...bocs de én nem aludtam több napot egymás után, szóval alszok. - kuncogott Izzy, majd átfordult a másik oldalára. Melody csak úgy magának belebólintott a sötétbe, és kiskutyáját átkarolva az oldalára fordult. Őszintén fogalma sem volt mit is mondhatna a szüleinek. Hol volt ennyi ideig, és miért nem megy vissza. Mert nem akart visszamenni...vagy inkább nem volt választása. Belecsöppent ebbe a világba akaratlanul is, és nem mehet úgy haza, hogy ennyi mindent tud. Szeretne megváltozni, és itt végre talált olyan embereket, akik törődnek vele. Mint az igazi barátok. Melody hasát kellemes meleg töltötte el, és most nem azért, mert pisilnie kellett.
- Barátok...milyen furcsa ezt kimondani Archie. - suttogta halkan. Megvakarta a francia bulldog nagy denevérfülét, aki erre morcogva közelebb húzódott hozzá. Melody jobban magára húzta a meleg takarót, és újra elkezdett kalandozni álmai összekuszált világában.

- Tudod...én még nem fogtam ilyeneket a kezemben. - magyarázta Melody, amikor átvett Jace-től egy hosszú, vékonypengéjű, ezüstkardot. - Mit is mondtál, mi ez?
- Szeráfpenge. A neve szeráfpenge. Az élébe rúnák vannak karcolva, hogy árnylények gyilkolására is alkalmas legyen. - felelte a fiú, majd egy újabb kardot adott a lány kezébe. - Csak kösd fel ezt az övet, és dugd a tartóikba a kardot.
Azzal átnyújtott Melody-nak egy övet, amin ezernyi kisebb-nagyobb tarsoly függött. A lány megilletődve vette el, és csatolta fel a derekára. A nehéz pengéket elhelyezte csípője két oldalán, majd várakozóan a szőkére nézett. Jace gyakorlatiasan kötötte fel a vaskos bőrövét, választotta ki a különböző méretű, alakú, és színű pengéket, aztán pedig az övébe tűzte azokat.
- Nekem ennyi lesz? - kérdezte kis idő után Melody. Jace felnézett. Végigmérte a vöröst, és megrázta a fejét. Megnyomott egy gombot, mire egy másik polc is megjelent az előbbi mellett. Előkotort egy bordó fogójú rövid kést, és egy szépen díszített közepesen hosszú tört.
- A kést lehetőleg úgy tűzd a csizmádba, hogy ne vérezz el az út alatt. A tört pedig tűzd a kardok mellé. - nyújtotta át a két újabb fegyvert. Melody bólintott, és ügyeskedni kezdett a csizmája cipzárával, hogy a kés jól illeszkedjen. Ekkor Archie jelent meg a látóterében, aki vidáman loholt felé. Lefékezett gazdája lába előtt, a hátára vágta magát, és a hasát mutatta. Melody nevetve simogatta meg a kiskutyát.
- Na nem, őt nem visszük. Nem vagyok hajlandó még egy ilyen horkoló szőrgombocót venni. Már bocs. - rázta a fejét rémülten Jace, és hátrált egy lépést. Melody felegyenesedett.
- Semmi baj...nem is akartam vinni. Eszem ágában sincs. Nem akarom, hogy a történelem megismételje önmagát. - motyogta, és zavartan megvakarta a kézfejét. Jace együttérzően rámosolygott, talán ez volt az első alkalom, amikor a lány ezt a fajta gesztust látta tőle.
Kinyújtotta előre a kezét, mire Melody mosolyogva elindult.
- Már mentek is? - hangzott a hátuk mögül egy hang. Melody nem régóta ismerte ezt a hangot, de azonnal felismerte Alec kissé rekedtes beszédét.
Mindketten egyszerre fordultak meg. Alec kezét a zsebében tartotta.
- Kicsit nagy zajt csaptok. Egy leheletnyivel halkabban, ha lehetséges, nem akarom, hogy megtudják még, hogy Melody itt van. - magyarázta a fiú, és fejével a lány felé mögött. Melody halványan elmosolyodott. Alec talán először mondta ki a nevét. Ahogy ő emlékszik.
- Nyugi haver, senki sincs itt rajtunk kívül. Isabelle a fél Intézetet magával vitte, pont ezért. - legyintett Jace. Alec összeszorított szájjal bólintott. Melody nem tudta nem észrevenni, hogy valami konfliktus van a két fiú között. Túl kimértek, túl ridegek voltak egymáshoz, mint ahogy annak lennie kellett volna. Lehorgasztott fejjel biccentett egyet Alec-nak, majd Jace után sietett.
- Várj egy percet Melody! - kiáltotta Alec. Most egy kicsit sem érdekelte, hogy egész New York felpillantott abból amit csinált, erre a hangra.
Melody újra megtorpant, és szembefordult a közeledő fiúval.
- Ez egy iron. Gondolom jól fog jönni, ha valami történik. Ezzel rajzoljuk a rúnákat a bőrünkre. Ez a tárgy adja az erőt, ha úgy tetszik. Gondoltam te is kaphatnál egyet. - egy ceruzára hasonlító tárgyat potyantott a lány kinyújtott kezébe, egy félszeg mosollyal körítve. Melody tátott szájjal zárta az iron köré ujjait, és felnézett Alec arcába.
- Én...köszönöm, tényleg. - hálálkodott, és sugárzó arccal szorította magához a tárgyat. Kellemesen meleg volt az érintése, és Melody úgy érezte az egész világ energiáját és erejét tartja a kezében.
- Nincs mit. - bólintott Alec. Még vetett egy utolsó pillantást barátjára, majd megfordult, és elsietett abba az irányba ahonnan jött.
- Gyere menjünk inkább. Abban igaza van Alec-nek, hogy nem kellenne feltünést keltenünk. Az iront rakd el, a láthatatlanságrúnát majd én rárajzolom a fegyvereinkre. - mondta Jace, és újra elindult, de már sietősebben. Kitárta a lány előtt a nagy ajtót, aztán egymás mellett elindultak az utcára, miközben Jace a saját rúnáját aktiválta.
- Hova rajzoljam neked? - fordult a lány felé mikor végzett. Melody megállt, és elgondolkozott. Végül kis hezitálás után kinyújtotta a kezét, és a kézfejére mutatott.
- Azt hiszem ott jó lesz.
Jace bólintott, megfogta Melody kezét, majd felé hajolt. Megforgatta saját ironját az ujjai között, majd lassan a bőréhez érintette. A rúna kissé égette a bőrét, halvány füst gomolygott fel a bőre felszínéről, ahol az iron hozzáért. Nem volt a legfájdalmasabb, de Melody örült volna neki, ha ez a procedúra elmarad. Miután Jace végzett legszívesebben megdörzsölte volna a kézfejét, de valahogy tudta, hogy a felület még túl érzékeny ehhez. Így megköszönte, és újra elindult Jace oldalán.
- Sétálni fogunk?- kérdezte Melody riadtan. Nem igazán volt közel az otthona, akkor sem ha mindkét épület Brooklyn kerületében található, de azért az se kicsi.
- Van jobb ötleted? Magnust nem kérhetem, hogy portálozzon minket oda, mert nem hiszem, hogy bírnád. - forgatta meg a szemét a fiú. Melody inkább nem kérdezett rá mi az a portál, mert valahogy úgy tudta elképzelni, mint egy lyukat ugyanabban a dimenzióban, és mint az időutazócsatorna, elviszi őket bárhová.
- Mehetnénk busszal vagy taxival is. - ajánlotta a lány, és egy sárga taxira mutatott az út szélén.
- Szó sem lehet róla. Nem fogok ostoba mondénok mellé beülni, és azt hallgatni milyen hülye problémáik vannak. Csak a holttestemen keresztül. - tiltakozott Jace, mire Melody felháborodva felhorkantott.
- Most komolyan, mire odaérünk le fog rohadni a lábunk.
- Úgy látom nálad még mindig a mondén fizikum van meg. - incselkedett Jace, és egy pimasz mosolyt villantott a lányra. Melody szó nélkül hagyta, és lecövekelt a járda közepén.
- A taxisofőr nem beszél veled ha nem akarod. Sokszor még akkor se ha akarod...de ez más. Ohh gyerünk már. Kérlek Jace. - tette össze a kezét Melody könyörögve a szőkének. Jace úgy nézett a sárga autó felé, mintha  fogát húznák.
- Rendben...de mivel a taxi rohadt drága, vissza kell fizetned. Ja és mivel utálom az egyszerű mondén dolgokat ki kell majd engesztelned. - kezdett el kotorászni a zsebében a fiú, valamicske pénzért. Melody megkönnyebülten felsóhajtott, és miután Jace kimondta a "rendben" szót, el is indult a még mindig a járda mellett parkoló taxihoz.
Beszállt a melegbe, és jólesően elterpeszekedett az ülésen. Jace a száját húzva ült be a lány mellé.
- Esküszöm...soha többet. Soha többet nem teszek ilyet. - csikorgatta a fogát, és gyilkosan meredt a sofőr széktámlájára.
- Amúgy Jace...láthatatlanság rúnát rajzoltál ránk, de mégis látszunk. - mondta a lány, kinézve az ablakon. A hó vastagon belepte a járdát, a háztetőket, a csupasz fák ágait. Egy öreg nézni kutyát sétáltatott, és az apró kutyus mancsai teljesen belesüppedtek a hóba. Melody elmosolyodott, aztán újra a fiú felé fordult.
- Ez nem ránk vonatkozik, hanem a fegyvereinkre. Rajzolhattam volna közvetlenül azokra is, de az hosszadalmasabb lett volna, így ezt alkalmaztam. - válaszolta a fiú, le sem véve az ülésről a szemét. A lány majdnem felnevetett annyira mulatságosnak tartotta a szituációt.
Amikor a konténerekkel kirakott helyen mentek el, Melody gyomra görcsbe rándult. Emlékezetébe bevillant újra az a borzalmas éjszaka. A hatalmas démon, kardnagyságú karmaival...majd az élettelen Cookie. Kabátja ujját jobban a kézfejére húzta, és alig észrevehetően elmorzsolt egy kósza könnycseppet. Az út további részében inkább csendben ült, és bámulta a havas New York utcáit.

Miután elhajtott a taxi, sokáig álltak a lány háza előtt. Kertes házban laktak közel egy kisebb parkhoz. Barackszínű fala a háznak elütött a szokásos New York-i színektől, de Melody pont ezért szerette. Az utcára néző ablakok párkányát anyja Louisa mindig telepakolta virágokkal. Most az üres cserepeket is belepte a hó. A fekete kerítés vasán még mindig kint volt a tábla: "A kutya harap, csengessen mielőtt belép!" Melody szíve összeszorult, ahogy felfedezte az apró francia bulldog rajzot a tábla sarkában. De hamar összeszedte magát, és a kapura meredt.
- Egyáltalán mit fogok mondani nekik? El sem hiszem mit csinálok...ide jöttem anélkül, hogy bármit is kitaláltam volna. Ez így nagyon nem lesz jó Jace. - pánikolt Melody, és riadtan húzta vissza a fiút, aki meg is indult a kapu felé.
- Nyugi már, csak improvizálj. Biztos kitalálsz valamit. - legyintett a fiú hanyagul.
- Nem hiszem, ez azért nem olyan egyszerű...nee Jace, ne csináld...- sikkantotta a lány, ahogy a csengő fülsértő hangja megszólalt. Jace előrelendült, és rátenyerelt a csengőre. Most elégedeten vigyorgott a holtsápadt Melody-ra. Már ekkor az ájulás szélén volt. Amikor az anyja feje hirtelen megjelent az ablakban, azt hitte tényleg hanyatt fog vágódni a jéghideg járdára.

Continues...

_______________________

By:
Taurielgirl25