° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

¬ 7. ¬

° Melody °

Úgy érezte, hogy már nem is él. Mintha teste egy könnyű tollpihe lenne, amit felkap a szél. Furcsán üresnek érezte magát és túlontúl gyengének. Környezetéből nem sokat érzékelt. Halk, piszmogó hangokat hallott maga körül, és érezte, hogy a lábánál valami mocorog a takarón. Mert biztos volt benne, hogy ágyban fekszik. És amikor a múlt éjszaka emlékei betöltötték a tudatát, már biztos volt benne, hogy újra az Intézetben van. Az Intézetben ahonnan meg akart szökni. Az Intézetben ahol sehol sem lenne szívesebben. Az után, hogy rátámadtak, mondénnak nevezték újra, ráadásul kiszívták a vérét úgy, hogy majdnem megölték, globálisan túlmutatott Melody racionális érzékelőjén. Ami Cookie-val történt...azt inkább próbálta elfelejteni és nem gondolni a szörnyre. De azt nem fogja tudni elfelejteni, hogy aki tegnap este bántotta az egy vámpír volt. Egy hús-vér vámpír aki él. Márha a vámpírokat lehet élőnek nevezni. Még a szemfogai is pont olyanok volt, mint abba az Alkonyat filmbe amit annyira szeretett. Egészen ideág. Amíg a film szereplői elő nem bukkantak a mozivászonról és nem kezdték sorba gyilkolászni az életét.
Nappal lehetett, és ezt a vékony melegségcsíkról állapította meg. Csukott szemhéján keresztül is érzékelte, hogy ez csakis a nap egyik boldog sugara lehet. A teremben félhomály uralkodott, a lány szerint elhúzták a függönyöket.
- Már lassan két napja nem kell fel. Magnus-nak nem kellene valamit...?
- Isabelle nyugodj meg, semmi baja nem lesz. Magnus azt mondta időbe telik mire felkel. Elvégre milyen két napja volt szegénynek. Alec fejtsd már le rólam ezt a kutyát! Nem hiszem el, amilyen kicsi olyan kis izé!
- Nem tehetek róla! Ha mondjuk Izzy nem küldött el volna érte korán reggel, talán nem nyálazna össze mindent.
Melody ki tudta venni a három hang gazdáját. Isabelle volt, a szőke Jace és Alec aki megmentette. Valami Magnus-ról is szó volt, de a lánynak halvány lila gőze sem volt ki lehet az a Magnus.
- Ki az a Magnus? - motyogta és mindkét kezét a szemére a szorította. Halk sikkantás hallatszott majd egy meleg kéz csúszott Melody vállára. A lány megdörzsölte a szemét, amitől azonnal csillagokat kezdett látni, de ki tudta venni Izzy fekete hajkoronáját és szép arcát föléhajolni.
- Magnus Bane a Brooklyn-i boszorkánymester. Megmentette az életed, szóval ha visszajön köszönd meg neki. Szereti ha hálálkodnak neki. - mondta Jace leülve a szomszédos ágyba. Melody teljesen kinyitotta a szemét, így már nem hunyorogva meredt a fiúra.
- Boszorkánymester? - kérdezte hitetlenkedve. Pedig megfogadta, hogy nem fog akadékoskodni, főleg a vámpír után nem. Azért van itt, mert mindenre választ akart kapni.
Jace csak legyintett egyet és Alec felé bökött a fejével.
- Elmondhatunk mindent ha szeretnéd. Ha készen állsz rá. De először... - kezdett bele a sötét hajú fiú, de Izzy izgatottan közbevágott. Melody pillantását átkapta Alecről Isabelle-re.
- De először átadom ezt. Alec vette. Gondoltuk...hátha könnyebb így egy kicsit. - a lány arca előtt egy fekete szőrgombóc jelent meg. Ez a pamacs vakkantott egyet és az ágyban fekvő lány mellkasára szökkent. Melody megilletődve fogta meg a kiskutyát. Felemelte és jobban szemügyre vette. Egy pici, kan Francia- bulldog volt, aki telibe nyalta a képét. Melody elérzékenyülten magához szorította a kutyust.
- Archie! Archie lesz a neve. - jelentett ki majd újabb ölelésbe húzta a kis jószágot.
- Köszönöm...nagyon aranyosak vagytok. - pislogott hálásan Alecre, aki csak biccentett egyet.
- Szóval akkor kezdhetem? - paskolta meg a paplant Jace és leült Melody csípője mellé. Melody kérdőn Isabelle-re nézett, aki mosolyogva bólintott és leült a lábához. Csak Alec maradt állva, aki iránt a kutya túl nagy lelkesedést mutatott, mint a fiú kívánta volna.
- Azt hiszem igen. - bólintott Melody és félig feltolta magát. Hátát nekivetette az ágy támlájának és várta mit fog mondani Jace.
- Az kezdetek kezdetén Raziel az Angyal a vérét adta ezáltal megteremtette az Árnyvadászokat. Árnyvadászokat, akik különleges képességeikkel kiemelkednek a mondénok közül. - kezdte Jace. Fennhangon beszélt, mintha valami mesét adna elő.
- Olyanok közül, mint én? - bökte közbe gúnyosan Melody.
- Te nem vagy mondén. - szólt Alec és komolyan a lány szemébe nézett. Melody észrevett egy tetoválást a fiú nyakán, de a mintát nem tudta kivenni. De nem ez volt az egyik. Karján feltűrte a pulóverét és az is tele volt fura vésetekkel. Mikor Jace megköszörülte a torkát, hogy folytatni szeretné Melody újra neki szentelte a figyelmét.
- Az Árnyvadászok azért teremtettek, hogy megóvják az embereket a démonoktól. A démonoktól, amelyek a pokol fenekéről jöttek, a pokolból ahova sokak szerint Isten Lucifert az angyalt küldte..., de ez nem igaz!- kalandozott el a szőke, de mikor Alec hangosan sóhajtott egyet, folytatta.
- Mesélek kicsit az Alvilágiakról. Valamikor azt gondolták, hogy a vámpírok, tündérek lükantrópok vagyis vérfarkasok is veszélyesek lehetnek az emberek számára. Ami igaz is, de mióta megvan az Egyezmény, az emberre való támadás bűnnek minősül. - magyarázta Jace.
- A boszorkánymestereket ki ne hagyd! - hangzott egy vidám hang valahol Jace háta mögül. Melody kikandikált a fiú széles háta mögül, és még a szája is tátva maradt az éppen betoppannó férfi láttán. Mélyzöld vászonnadrágot viselt, sötétkék alapon lilafoltos inggel, aminek felül vagy négy gomb volt kigombolva. Így a lány számára látható vált a mellkasából egy kis rész, a hatalmas ezüst láncokról nem is beszélve amik a nyakában lógtak. Lábára egy fekete sportcipőt húzott, és mivel a nadrág nem ért le a cipőig elővillant a bokája is. Csuklóin több tucat csörgő karkötő virított, az ujjain pedig ezüst-arany gyűrűk sokasága fénylett. Egy pár körme feketére volt festve. Mikor a lány felnézett az arcára talán jobban elképedt, mint eddig. Fekete felzselézett hajába pár lila csík vegyült, a szemhéja pedig füstösen pompázott, a halvány tusvonalat ki ne hagyjuk. De a szeme... Az eddigi szemszíne hirtelen megváltozott. Sárga lett, és a puppilája keskennyé szűkült össze. Mintha egy macska nézett volna vele farkasszemet. Melody rémülten húzódott hátrébb az ágyban, míg Izzy vidáman mosolygott az érkezettre, Jace viszont egy csippetnyi megvetéssel az arcán méregette. Alec őt figyelte aggódó tekintettel.
- Szerintem nem kellenne felzaklatnunk ennyire. Jace, ennyi volt nem!? - lépett közelebb és barátjára pislanlantott. A fiú lassan bólintott, majd újra a riadtan a kutyust magához szorító lányra nézett.
- Igazából a lényeg egyszerű drága. Amiben eddig nem hittél, mind létezik. Magnus Bane vagyok New York legjobb boszorkánymestere. - villantott kedves mosolyát a lányra Magnus, és lépett felé egyet. Szeme ugyanolyan sárgán izzott, tenyerét pedig apró kék lángok nyaldosták. Azzal érintette meg a lány homlokát, mire Melody ijedten összerezzent. De a forró érzettel ellentétben ez az érintés kellemesen hideg volt, és kissé lenyugtatta kavargó gondolatait.
- Most mentettelek meg egy igen komoly vámpírtámadástól, és te a legjobban tőlem félsz? Cuki vagy. - simította meg az arcát a boszorkánymester, eme gesztus pedig előcsalt egy halvány mosolyt Melody-ból is. Archie orrát a férfi tenyerének dörgölte és halkan vakkangatni kezdett.
- Igen te is cuki vagy. - nevetett fel Magnus és meglapogatta a kutya apró fejét.
- Vámpír... Megbocsássatok, de ezt a szót egy ideig nem akarom hallani. - jelentette ki a lány és az álláig felhúzta a takaróját. Az emléktől reszketni kezdett és hányingere támadt.
- Pedig elég sokat fogod hallani ha itt maradsz. - felelte Isabelle, de szavaiban együttérzés bújkált. Melody borzasztóan hálás volt az ébenfekete hajú szépségnek amiért így törődik vele. Elég ijesztően nézett ki fekete nadrágjába és fekete pulóverében. Késekkel és kardokkal tarkított derekával, és magas sarkú bakancsában. A furcsa tetoválásokról nem is beszélve. De ez a külső egy sebezhető lányt takar, aki tökéletesen megérti mi zajlik le másokban. Pont ezért törődött Melody-val is.
- Haza akarok menni. - nyöszörgött Melody.
- Így nem mehetsz haza. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de felborult az életed teljesen. Nem vagy mondén, így nem is viselkedhetsz úgy, mint egy mondén. - szólt Alec háttal nekik. Pár lépéssel arrébb állt tőlük, és kifelé bámult a hatalmas ablakokon.
- Úgy érzem a mondandód itt korántsem ér véget. Nem igaz Alexander!? - egyenesedett fel Magnus és szigorúan a sötét hajú fiú hátába fúrta pillantását. Melody idegesen kapkodta fejét a négy jelenlévő között. Isabelle visszafojtott lélegzettel várta bátyja válaszát, míg Jace csak csendben ült és figyelt.
- Az, hogy Melody meggyógyult...nem csak Magnus-nak köszönhetjük. - mondta Alec félig feléjük fordulva. Izzy megragadta az ágy támláját és erőteljesen megszorította.
- Mit műveltél Alec? - szörnyülködött a lány. Melody riadtan nézett fel Isabelle döbbent arcára. Alec szembefordult velük, így végre megpillanthatta az arcát. Tele volt megbánással a tekintete. Szinte sütött őszinte szeméből, hogy tett valamit amit nem kellett volna.
- Használtam rá a gyógyító rúnát. - bölte ki végül. Melody úgy érezte, hogy mindenki tudja, hogy miről van szó csak ő nem. És ez felettébb idegesítette. Izzy meghökkenve meredt az arcába, Magnus pedig aggódó ábrázattal helyezte tenyerét újra a homlokára. Jace felpattant az ágyról és szembefordult barátjával.
- Hazudsz. Nem vagy képes erre. - suttogta. Alec felvonta a szemöldökét és Melody-hoz lépett. Egy rántással felhúzta a lány alkarjáról a fehér anyagot, ahol egy halvány heg fogadta a lányt. Bal kezét végighúzta az alig látszódó vonalak mentén. Bőre azon a helyen olyan sima volt, mint a bársony. Ámulattal nézett fel Alecre, aki viszont Jace reakcióját figyelte.
- Ő...nem lehet Árnyvadász. Nem tud semmit...ez képtelenség. Hogy bírja a rúnát? - habogta össze-vissza rá sem hederítve az egyre értetlenebbül fekvő Melody-ra.
- Nem Árnyvadász, de a szervezete megbírkózik a rúnával. Talán többet is bírna. - lépett közelebb Alec és jobb karjával Melody felé mutatott.
- Melody nem egy kísérleti nyúl Alec. Mi lett volna ha meghal. - rázta a fejét Izzy és ellépett az ágy mellől.
- Már épp haldoklott, ha nem emlékeznétek rá. - morogta Alec idegesen megrázva a fejét.
- Meg tudtam volna menteni, nem kellett volna akcióznod Alexander. Mi van ha tényleg mondén lett volna, megölted volna...- magyarázta Magnus. A második mondatát szinte suttogva intézte Alec-nek, aki dühösen felhúzva az orrát elfordult tőlünk.
- De nem halt meg. Zárjuk le a témát. A rúna meg...- kezdett bele megint a fiú, de Melody-nak ezen a ponton újfent elege lett.
- Valaki elmagyarázná nekem, mi az isten az a rúna!? És miért van egy fehér heg az alkaromba karcolva? - ordította el magát. Az összes jelenlévő összerezzent és abbahagyták a vitatkozást. A lány elégedetten nézett körbe, de amikor Jace a felsője aljához nyúlt, és egyszerűen lerántotta magáról. Akkor hervadt le a mosoly az arcáról.

Continues...

________________________

By:
Taurielgirl25