° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

- 17. -

° Melody °

Nem sokra emlékezett. Sőt, szinte semmire, ami az előcsarnokban zajlott. Érzékelte, hogy veszekedés folyik, a kiabálásból és az indulatos szavakból ítélve, de fogalma sem volt róla, miről szólt a vita. Mintha bedugult volna a füle, először szédülni kezdett, a fények halványodni kezdtek a szeme előtt, aztán már nem is látott, csak foltokat. A megmagyarázhatatlan fáradság egész úton az Intézetig környékezte, de akkor már úgy érezte egy másodpercet sem bír már ébren maradni többet. Abban a pillanatban az eddig tompa fájdalom, pokoli szúrássa alakult közvetlenül a kulcscsontja alatt, és érezte, hogy ömleni kezd belőle a vér. Rengetek regényt olvasott, amikben részletesen leírták milyen érzés az, mikor egy kard pengéje a bőröd alá hatol, a húsodba vájva, átvágva a szöveteidet. Pontosan ezt az érzést érezte ő is. Mintha levágták volna a karját vállastól, hogy aztán újra és újra visszatérjenek a sebhez és klórt öntsenek rá.
Ezek után teljes képszakadás volt a történet. Tudta, hogy fekszik és szenved, de nem aludt. Ezzel is tisztában volt. Mintha valami súlytalan állapotban lebegne, amiből nem tud felkelni, mert valami sötét kar folyton visszarántja a mélybe és a sötétbe. Rémisztő volt, de egyben fantasztikus érzés. Rémisztő volt, mert a kiszolgáltatottság és a zuhanás érzése miatt legszívesebben üvöltött volna. És fantasztikus, mert nem érzett semmit. Semmi fizikai ingert nem érzett már. Nem fájt a válla, nem lüktetett a feje szakadatlanul, és nem hallgatta tovább a feje fölött vitázók zúgását. Egyáltalán...semmit.
Viszont ez volt az a pillanat, mikor szemei kipattantak, mert valami hideg és érdes a bőréhez ért. Ezt érezte, jobban, mint bármit ezelőtt életében. Tekintete ködös volt, pislogott párat és a homály oszlott.
Velőtrázó sikoly tört fel a torkából. Mozdulni próbált, menekülni, de az a valami, ami egyenesen rámeredt összevart szemhéjaival vasmarokkal tartotta a csuklóját. Kulcscsontjába visszatért az égető, kínzó fájdalom, amitől háta ívben görbült, és felüvöltött fájdalmában. Soha ilyen fájdalmakat nem kellett még átélnie. És ő azt hitte a menstruációs görcsök fájnak a legjobban. Hát nem volt igaza. Vergődni kezdett az ágyban, hátáról szakadt az izzadság, de a megsárgult pergamenszag csak nem kúszott ki az orrából.
- Ha rángatod magad csak rosszabb lesz. Segíteni jöttünk, de ha nem fekszel nyugodtan és engedsz a gyógyításnak nem fogsz meggyógyulni.
A hang a fejében szólalt meg. Mintha mérföldekről távolról jött volna, egy barlang mélyéből, ahol a falak tompítják a hangot. Azt megállapította, hogy a hang csakis egy férfihoz tartozhat. A hideg végig futott a hátán, ahogy ledermedt és nem rángatta magát többé. Ez mind a döbbenet miatt volt. Kulcscsontja fájdalma cseppet sem csökkent, sőt fokozódott, de a földöntúli hang, ami csak a fejében szólt megállásra késztette. Remegő ajkakkal fordította oldalra a fejét, hogy a fájdalomtól kicsordult könnyei ne kicserepesedett ajkaira hulljanak. Szorosan lehunyta a szemét, és mikor kinyitotta a könnyein át, a földszínű köpenyes lidérc mellett észrevett két fiút. Az egyiknek szőke haja volt és aranyszínű szeme, a másiknak ébenfekete haja és ragyogó kék szeme. Merőben különböztek mégis a testtartásukban volt valami megkülönbözhetetlen, ami olyan volt, mintha egymásba lennének kódolva. Alec és Jace.
- Jace...Alec... - lehelte Melody, megpróbálva kihúzni újra a csuklóját a szorításból, de ettől a csuklyás alak csak még jobban szorította. A fájdalom a kulcscsontjába sugárzott és eltalálta az amúgyis kritikus pontot. Melody ordítva összegörnyedt, és próbált nem a hófehér paplanra ókádni. Kapkodta a levegőt, zihált de úgy fordította izzadt arcát, hogy lássa az ajtóban álló két fiút.
Jace komoly tekintettel megindult felé, de Alec és az egyik lidérces alak egyszerre nyúltak utána. Pontosabban az összevart szájú férfi Jace elé libbent, mint valami láb nélküli szellem ezzel elálva az útját. Még kettő alak csatlakozott hozzá, így Melody hiába nyújtogatta zsibbadó nyakát, nem látta Jace reakcióját. Pedig, ahogy megismerte a fiút, nem igazán tűri, ha bárki is az útjába áll.
Annyit csípett még el, ahogy Alec le sem véve tekintetét az arcáról, Jace válla után nyúl, és gyengéden visszahúzza maga mellé.
Ekkor hirtelen szétvált a fal, és az első dolog, amit Melody megpillantott könnyes szemén át, az Jace döbbent arca, és Alec lesütött tekintete volt.
A csuklyások átengedték a most érkezett fiút, aki mint egy angyal, fényességet hívott magával a szobába. Melody egy pillanatra elfeledkezett a fájdalomról, sőt talán egy pillanatra el is múlt. Kitágult szemmel bámulta a jövevényt, aki megállt az ágya mellett, és összeráncolt szemöldökkel lenézett rá. Ezüstös hajába fekete szálak vegyültek, mintha a lány a tejútrendszer gyönyörű ezüst, és sötét színeit vizsgálná. Fehér bőre volt, amitől élesen elütött fekete, madulavágású szeme. Ázsiai - állapította meg azonnal Melody, és egyben azt is, hogy ilyen gyönyörű hímnemű akárkit még soha életében nem látott. Csinos arcán felfedezett olyan fehér hegeket, amik a többi Árnyvadász testét is borították. Látott halvány rúnákat, feltűrt ingujja alatt és a nyakánál is. De azok megfakultak, elvesztették fekete ragyogásukat, valamelyik el is tűnt. Melody biztos volt benne, hogy a fiú szintén Árnyvadász. Vagy legalábbis csak az volt. De mielőtt közvetlenül a szemére vezethette volna pillantását, a fájdalom háromszoros erővel újult ki a kulcsontja alatt, és érezte, hogy bugyogni kezd a vére. A lány felüvöltött, és újra megpróbálta kirántani csuklóját a csuklyás alak vaskarmából. Sikertelenül.
- Néma Testvér! Esetleg csinálhatnál is valamit, ha már eljöttél idáig. A kollégáid nem igazán kapkodták magukat. - ordította Jace, átfurakodva a két alak között, hogy közelebb kerülhessen. Melody a fiú nevét akarta kiáltani, hogy jöjjön közelebb és segítsen neki. De a fájdalom olyan erővel kínozta, hogy levegőt is alig kapott már.
A fiú hátrafordult egy pillanatra, aztán szigorú tekintetét rá szegezte újra.
- Engedje el! - utasította a lány csuklóját szorító Néma Testvért. A férfi felé fordította üres arcát, továbbra sem eresztve el a karját.
- Azt kértem engedje el. Innen átveszem. - bólintott fiú összeszorított ajkakkal. A Testvér pár pillanatig még az arcába bámult összevart szemével, majd hirtelen elengedte Melody kezét. A lány a sebére szorította azt a kezét is.
- Jem vagyok...James Carstairs egykori Néma Testvér. Azért jöttem, hogy segítsek neked. Persze ha engedélyt adsz rá. - a fiú a kezéhez nyúlt, de sokkal gyengédebben, mint a Néma Testvér, elhúzta a sebből. A lány és James egyszerre szisszentek fel, de Melody a fájdalomtól és a vér láttán a kezén, James pedig miután látta is milyen komoly a sérülése. Melody addig meresztette a szemét, amíg rá nem jött, hogy az ujjait nem sötétvörös vér borítja. Ujjai vége sötét volt, szinte fekete, mintha megégett volna. Mégsem érzett semmit vele. Mint mikor annyira hideg volt két-három éve télen, és kiment kesztyű nélkül, aminek eredményeként ujjai végei lilára színeződtek a hidegtől. Pontosan ilyen érzés volt, azzal a különséggel, hogy lassan az egész kezét beborította a vészjósló feketeség.
- Mi-mi történik? - kapta fel a fejét rémülten, de az erőfeszítéstől a sebe újra felnyílt és vér kezdett folyni a már rózsaszínűre színezett paplanra.
- Befejeznéd a középkori kultuszaid és tennél is valamit végre, mielőtt a lány meghal? Ne kérd az engedélyét, hát hülye vagy te ember? Csak csináld! - kiabált Jace a fiúra, mire Jem szorosan lehunyta a szemét, miközben a zsebébe túrt.
- Jace ezzel nem segítesz...maradj csöndben minden re... - Alec próbálta csitítani az idegest Jace-t, aki jobb kezét az álla alá téve, komor kifejezéssel az arcán fel alá járkált James mögött.
Az egykori Néma Testvér akkor nézett rá újra nagy, sötét szemével mikor kihúzta a zsebéből a kezét. Egy apró csepp alakú fiolát tartott a kezében, amit Melody arca elé tartott.
- Ez egy legyengített iratze erejét tartalmazza, ami nem azt jelenti, hogy az ereje felé annyi. A Néma Testvérek titkos receptjein sokszor szereplő egyik gyökérgümő viszont erősebbé teszi ezt a fiolát, mint bármelyik iratze. - hadarta a fiú le sem véve a szemét Melody arcáról, hogy láthassa a reakcióját. A lány tudomásul vette, hogy mit mondott neki a fiú, de az igazat megvalva nem igazán volt kíváncsi a fiola rejtett kis összetevőire. Csakis arra vágyott, hogy az angyalarcú fiú szüntesse meg a kulcsontjába mardosó fájdalmat, szárítsa fel a rengeteg vért, állítsa meg a zsibbadást és a fekete terjedést a bőrén.
- Mitől fekete a keze? - Alec lépett melléjük, leguggolt és óvatosan a tenyerébe fogta Melody fekete, érzéketlen kezét. A lány semmit sem érzett. Nem érezte a fiú meleg tenyerének érintését, sem azt, ahogy miközben megvizsgálta hüvelykujjával félköröket írt le rajta.
- A méreg a véráramában van, de mivel nem tudjuk milyen démon szúrta meg, és milyen fajta ichor került a szervezetébe, nem tudok olyan gyógyszert adni neki, ami kifejezetten arra lenne jó. Ezért hoztam magammal ezt a fiolát, mikor hallottam a hírt. Mindenre gyógyír, ahogy mondtam erősebb, mint egy gyógyító rúna. - magyarázta Jem.
- Akkor mégis miért nem adod be neki? - vonta fel a szemöldökét Alec, aztán elengedte Melody kezét, amit a lány tehetetlenül a mellkasa elé húzott. Felpislogott a fekete hajú fiúra, akinek a szemében most először látta az együttérzés egyik formáját az aggodalmat.
Mielőtt James nyugodtan válaszolhatott volna, az eddig háttérben járkáló Jace megelőzte.
- Ez nagy baromság. Egy iratzénél semmi sem erősebb. Ha kotyvaszokkal akarod traktálni, akár egy boszorkánymestert is hívhattunk volna. Mondjuk Magnus Banet, neki biztos rengetek...főzete van. Tényleg, miért nem hívtuk őt? - tárta a szét a karját a fiú, mire Alec vetett rá egy figyelmeztető pillantást.
- Azért várok, mert a gyógyszert hidegen nem adhatom be neki. A saját testhőmmel kell langyossá tennem, majd egy pohár vízbe öntenem. - Jem kinyútotta bal kezét, és leemelte az érintetlen pohár vizet az éjjeliszekrényről.
- És azért nem hívtatok boszorkánymestert, mert ti is nagyon jól tudjátok, hogy Nephilimen igazán csak egy Néma Testvért tud segíteni. Nos...én Néma Testvér voltam. - mondta halkan James, egy halvány mosolyt küldve Melody felé, majd a vízbe öntötte a mélylila színű folyadékot. A víz kavarogni kezdett, és sistergő hangod adott ki. A lila folyadék először aszottsárgává színeződött, majd a sistergés elmúltával a felszíne is lenyugodott és undorító világos zöld színűvé keveredett. Melody amennyire jelenlegi állapota engedte elborzadt, és ösztönösen hátrarántotta a fejét. A gyógyszernek semmilyen rossz szaga nem volt, sőt igazából semmilyen szaga, de a zöld a legtöbb embert taszítja és ez a lánynál sem volt másképp.
Jem még várt pár másodpercet, aztán a pohárért nyúlt és az arca elé emeltem. Figyelmesen tanulmányozni kezdte, miközben le-le pillantott Melody kezére. A lány érezte, hogy a zsibbadás terjedt, már a bal lábát egészen nem érezte, ahogy a karjában is felkúszott az érzés, egészen a könyöke felé.
- Felhúznád kérlek a pólója ujját, hogy ellenőrizzem hol jár a méreg hatása? Szerencsénk van, mert pont akkor kell beadni a gyógyszert, ha a méreg külső hatása elérte a sebet, és én időben érkeztem. A rossz dolog viszont az, hogy a seb vészesen közel van a szívedhez. - James aggódva leengedte maga mellé az üveget, és Alec-re pillantott. - A seb elől is elhúznád a ruhát kérlek? Melegen kell tartanom a löttyöt.
- Micsoda? Én...én nyúljak hozzá? - hökkent meg Alec, olyanannyira, hogy hátra is lépett és megbotlott a szőnyegben. Jem kérdőn felvonta a szemöldökét. Alec pár pillanatig farkasszemet nézett vele, majd kerülve Melody könnyes tekintetét leguggolt az ágy mellé, és óvatosan elkezdte felgyűrni a lány hosszú ujjú blúzát a karjáról.
Melody majdnem felordított a látványtól. Kezét, karját mint egy fekete szaténkesztyű borította a feketeség. Hátborzongatóan festett, tekintve a tényt, hogy igazán semmit sem érzett. A kulcsontjába nyillaló fájdalom is csökkent. Ez hozta Melody és James tudatára is, hogy a gyógyszert ideje beadni.
- Gyerünk...add be neki Testvér! Mire vársz? - Jace szigorú tekintettel Alec és Jem közé lépett. Leeresztette kezét, mert eddig összefonva tartotta a mellkasa előtt. Pillantása megenyhűlt, ahogy Melody felpillantott rá. Jace lehajolt kissé, és lassan megérintette fekete kezét.
- Állandóan csak a baj van veled vörös. -  rázta meg a fejét  a fiú. Visszahúzta a kezét, és összeráncolt szemöldökkel a balján álló James-re nézett.
- Add be neki!
A fiú bólintott, felgyűrte az inge ujját. Halványan Melody-ra mosolyogott, és lehajolt, hogy a lány szája elé tudja rakni a poharat.
- Várj! - szólt Alec hirtelen, megragadva Jem csuklóját, minek következtében a lé majdnem kicsöppent.
- Mik a kockázatok?
- Alec...nincsenek kockázatok, azt mondta olyan mint egy folyékony iratze. Ugye? - tette hozzá a bizonytalan kérdést Jace, és James-re pillantott megerősítésért.
- Nincsenek kockázatok. Csakis annyi, hogy esetleg nem hat...amit kétlek, mert szinte a lehetetlennel egyenlő. - bólintott a fiú, újra közelebb próbálva vinni a poharat, de Alec nem engedte el a kezét. James arcán megrándult egy izom, de ezen kívül semmi nem utalt arra, hogy lassan kimegy a sodrából.
- Ne haragudjon őtestvéressége, de nekem ez egy jó nagy kockázatnak hangzik. - horkant fel Jace.
Melody szorosan lehunyta a szemét, próbálva kitalálni, hol érez és hol nem már. Biztos volt benne, hogy a fájdalom semmilyen formáját nem érzi már. Azt viszont érezte, ahogy a fekete zsibbadás teste szövetein át, egyre közelebb kúszik a mellkasában dobogó szívéhez. Ahogy James mondta, sietniük kell.
Melody-t nem érdekelte, hogy a gyógyszer esetleg nem hat, vagy mellékhatásai lesznek. Azt akarta, hogy vége legyen ennek az egésznek. Szünjön meg a merev, zsibbadt érzés, de észvesztő fájdalom, mely szinte felemésztette ne térjen vissza. A lány úgy gondolta, hogy még egy tányér csótányt is megenne, ha az ezüsthajú fiú szolgálná fel neki...
- Kérlek...kérlek. Segíts nekem. - nyögte halkan, és minden erejét bevetve Alec kezére rakta az övét. A gondolata bevált, Alec szemei elkerekedtek, és úgy engedte el Jem csuklóját, mintha tüzes piszkavasat markolt volna.
- Add be neki. Kérlek. - utasította és kérte egyszerre Jace. Aggodó tekintettel figyelte, ahogy Melody kezét visszahanyatlik a párnára, James pedig előrehajol, hogy megitassa a gyógyszert.
Melody kicsit kortyolt, mert fogalma sem volt milyen íze lehet. A undorító folyadék, viszont édes volt mint a félig olvasztott cukor, és enyhén ragadós. Viszont fémes szájízt hagyott maga után, olyan volt mint mikor ananász után azonnal vizet ivott. Nem volt borzalmas, de jó sem volt, viszont meg kellett innia az egész pohárral.
Mikor az utolsó csepp is Melody szervezetébe került, Jem elvette a poharat az ajka elől, és hátralépett Alec és Jace mellé.
- Ést most? - lépett egyet előre a szőke.
- Most...várunk. El kellene aludnia... - Jem aggodalmasnak tűnt, ami egy barátságtalan fintort csalt Jace arcára. Alec csak némán állt mellettük, és őt bámulta.
Ám Melody nem aggódott tovább.
El kellene aludnia. Hát...meglesz. Máris érezte, a jól ismert érzést, mikor agyad kattogása lassulni kezdt, viszont sokkal jobban figyel, mint a nap folyamán bármikor. A súlytalanság az egész testét átölelte, egy kényelmes lepedőt terítve rá. Melody meg akarta volna köszönni, szólni akart volt az egykori Néma Testvérnek, hiszen lehet ez volt az első és utolsó alkalom, hogy találkoztak. De nem tudta kinyitni a száját, egy hangot sem tudott kipréselni rajta. A mesterséges álom magával rántotta, hogy meggyógyítsa.

Continues...

_____________________

By:
Taurielgirl25