° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

- 18. -

Teste forróságban úszott, izzadt haja a ruhája alatt nedves bőréhez tapadt. Kezei csúszósak voltak az izzadságtól, ahogy a feje alatt pihentek. Szájíze keserű volt, torka száraz mint a pergamen Melody mégis úgy gondolta, hogy többet nem fog tudni inni semmilyen folyadékot. Nyelvén érezte a fémes mégis mézédes ízt, ami ösztönösen idézett elő a lányból hányingert. Félálomban lerúgdalta magáról a vékony takarót és az arca elé húzta kezét. A teremben világos volt, a nap telibe vágta a szemét, szemhéjain keresztül érezte a meleg napsugarak vibrálását. Lassan elhúzta a kezét az arca elől, hogy a nap felszárítsa az arcára ragadt izzadságot és a tegnapi könnyeket. Nagyon is emlékezett rá, hogy mi történt vele, emlékezett Jem-re is, a gyógyszer ízére és küllemére, az elviselhetetlen fájdalomra. Jace és Alec arcára....viszont Isabelle-t hiányolta. Nem tudta hol lehetett Izzy, de jól esett volna neki, ha a Lightwood lány ott áll mellette és fogja a kezét. Emlékezett mindenre éppencsak semmi kedve nem volt hozzá. Szólnia kellett volna...szólnia kellett volna Izzy-nek vagy bárkinek időben és akkor nem történt volna mindez. Sebe már nem fájt, csak enyhe zsibbadást érzett a kulcscsontjánál meg azt a jellegzetes érzést mikor forr össze a seb és húzódik össze a bőr. Karja végig bizsergett ujjai végével együtt, de a lány nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Biztos a feketeség miatt, meg amúgysem fáj már semmilye.
Mikor úgy gondolta, hogy a szemhéja mögött szeme kellőképpen megszokta a fényt, résnyire kinyitotta. Tévedett, mert a napfény nem egyenesen vágott be. Vékony szaténfüggönyök voltak az ablakok előtt, amik szinte megszűrték a téli napsugarakat. Az arca elé emelte a karját, majd hunyorogva szemügyre vette. Halkat sóhajtva vette tudomásul, hogy nyoma azért mégis van az elfeketedésnek. Az karján foltokban még szürke volt a bőre, de azok is kezdtek halványodni. Melody fáradtan felnyögve megdörgölte az arcát, majd nagyot nyújtózkodott. Ideje lenne már valamit csinálni...
Nagyot sóhajtva oldalra fordította a fejét és teljesen kinyitotta a szemét. Pislogott párat, mikor észrevette az ablak előtt álló alakot. A fiú világoskék farmert viselt, felsőtestén pedig fekete inget. A felső két gomb ki volt gombolva, ezzel lezserebb hatást kölcsönözve a szettnek.  Mezítláb állt a hideg padlón, ahogy kifelé nézett az utcára. Hosszú ujjaival kissé elhúzta a függönyt, hogy kilásson. Melody pillantása feljebb siklott a fiú arcára. Ezüstös haja a mai divat szerint volt vágva, középen természetesen elválasztva, oldalt a homlokába lógtak a tincsek. Meg se mondta volna, milyen öreg is ez az egykori Néma Testvér. Mandulavágású szeme ide-oda járt, ahogy a forgalmas New York-i utcát figyelte. Arca hófehér volt, de orcáján a hegek a reggeli napfény hatására még jobban kirajzolódtak. James Carstairs gyönyörű volt.
Mintha megérezte volt, hogy a lány felébredt és őt figyeli, hirtelen Melody felé kapta a pillantását. A lány nagyokat pislogva elvörösödött és próbált nem Jem szemébe nézni. James leeresztette a kezét, elmosolyodott és Melody ágya elé sietett.
- Jó reggelt! Arra vártam, hogy felkelj, hogy beengedhessem a kis szőrgombócod. Nagyon aggódik. - intett az ajtó felé, majd sarkon fordult és az ajtóhoz sétált. Melody már hallotta Archie izgatott csaholását az ajtón túl, és ahogy kitárult az ajtó a kiskutya mint a szélvész száguldott be, és egyetlen lendülettel felugrott gazdája mellé az ágyba. Vakkangatva rohangálni kezdett Melody testén keresztül, a lány pedig nevetve próbálta megfogni. Miután Archie kifogyott a szuszból dürcögve Melody ölébe fészkelte magát, miközben a lány felnyomta magát ülőhelyzetbe. Mosolyogva tette tenyerét a kiskutya fejére, hogy simogatni kezdje, majd az újra az ágya mellett álló James-re nézett.
- Ne haragudj, hogy ezt kérdezem...de Alec és Jace hol vannak? És Isabelle? - nem számon akarta kérni őket a fiún keresztül, épp csak kíváncsi volt, mi történt velük miután kiütötte a gyógyszer. Jem egy széket húzott az ágy mellé és leereszkedett rá.
- Itt virrasztottak melletted, de aztán jött Maryse és ágyba küldte őket. Nem aludhattak sokat, mert ma hajnalban pedig küldetésre indultak. Egy régi gyárban két, részeg mondént vadásztak le démonok. - mondta Jem, Melodyra mosolyogva. A lány bólintott egy aprót, és akarata ellenére tanulmányozni kezdte a fiú arcát. Nem nagyon fordult elő vele, hogy ilyen közel legyen egy ázsiai beütésű fiúhoz pedig mindig is akart találkozni legalább egyvalakivel az életben. Sok tanára az iskolában...mondhatni rasszista volt és úgy beszéltek az ázsiaikról, mint olyan lényekről, akik említést sem méltatnak. Pedig New Yorkban igen sok az ázsia. Mandulavágású szeme gyönyörű volt és különleges. Melody zavartan lesütötte a szemét, és vakargatni kezdte Archie füle tövét.
- Hogy sérültél meg? - érdeklődött a fiú, és Melody úgy hallotta, hogy igazán érdekli a válasz. - Nem tudom milyen lény támadhatott meg, aminek órákkal később jött ki a hatása.
Melody elgondolkozva simította végig a kiskutya puha testét. Nem igazán emlékezett a részletekre, de arra a démonra teljes mértékben emlékezett.
- Emlékszem...hogy oldalról támadott. Alec előttem volt, így nem is vehette észre. Soha azelőtt nem volt a kezemben semmilyen kard...nemhogy szeráfpenge, így csak ösztönből kitartottam magam elé. A...a démon meg akart állni, de a padló...a padló úszott a vérben és így csúszott. Igaz, ami igaz pontosan a kardba esett bele, de az egyik tüskéje beleszúródott a kulcscsontomba. Fájt...nagyon, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle ezért nem szóltam senkinek sem. Meg, hogy őszinte legyek a fájdalom egy idő elmúlt, és már csak borzasztóan fáradtnak éreztem magam. Aztán összeestem az előcsarnokba...és innen tudod a történetet. - mosolyodott el félszegen a lány a mondandója után. Nem nézett fel a fiúra, mert tudta, hogy Jem éberen hallgatja. Furcsa érzes volt, hogy valaki ilyen nagyon figyelt minden szavára. James nem szólt, csak halkan hümögött egyet.
- A szüleim elmentek...igaz? - kérdezte óvatosan Melody, és a kérdés végén féloldalasan felnézett Jemre. Az egykori Néma Testvér sajnálkozva lesütötte a szemét.
- Igen...nem is kellett semmit alkalmaznunk annak érdekében, hogy elfelejtsék az egészet, ami történt. Azt mondták, hogy Európába költöznek...és ha menni akarsz, majd te is utánuk mész. - Jem habozott egy kicsit a válasszal, de mikor látta Melody kíváncsi tekintetét végül mégis megmondta. A lány elhúzta a száját. Gondolta, hogy ez lesz, de nem igazán hitte el, hogy tényleg így fog történni. Szülei betegesen rettegtem az abnormális dolgoktól, így Melody nem is igazán lepődött meg, hogy olyanannyira beparáztak, hogy a tengerentúlra költöznek.
- Nem tudom hova mehetnék...nem akarok Európába menni. - sóhajtott a lány, lehunyta a szemét és hátradöntötte a fejét az ágy támlájára. Hova is mehetne? Apai nagyszülei régen meghaltak, anyai nagyszülei pedig Ausztráliába költöztek, hogy ott töltsék nyugdíjas éveik maradékát. Nincs sehova mennie.
- Miért nem maradsz itt? - Jem hanglejtése olyan volt, mintha a válasz teljesen kézenfekvő lett volna. Melody szemei csodálkozva kippantantak és újra a fiúra nézett. Jem meleg, barna pillantása még most is kedves volt, pedig Melody nem gondolta, hogy túl jó társaság.
- Nem vagyok Árnyvadász, rémlik?! Csak egy mondén, vagy hogy hív engem Jace és Alec. Tudtommal a mondénoknak nem tartanak fent szobákat az Intézetben. - tárta szét a karját Melody, és próbált ő is olyan hangmenet megütni, mint Jem az előbb. James elgondolkozott, majd keresztbe fonta karját a mellkasán és hátradőlt a széken.
- Egy ideig biztos itt kell maradnod...elvégre majdnem meghaltál. Beteg mondénokat még mi kegyetlen szívű Nephilimek sem rakunk ki vacogni a hidegbe. - mosolyodott el a fiú. Melody halkan felnvetett, és újra simogatni kezdte a fészkelődő Archie-t.
- Szerinted...szerinted engednék nekem, hogy kipróbáljak egyet s mást? Mármint...nem kell velem foglalkozni órákon át, csak jó lenne ha valaki megmutatná nekem, mi is az a szeráfpenge vagy iron. Hogy kell használni őket satöbbi. - Melody hangja szégyenlős volt, hiszen egyáltalán nem gondolt bele, hogy a válasz igen lehet. De miután utólag belegondolt, majdnem homlokon csapta magát. Kérdése olyan volt, mintha direkt Jemet kérné fel asszisztálni a tanulásához. Pedig semmilyen ilyen szándék nem hajtotta.
- Egyébként...nem vagy mondén Melody. - Jem hirtelen felállt a székről, és az ablakhoz sétált. Melody figyelte, ahogy hosszú ujjaival kecsesen elhúzza a függönyt és kikucskál. - Megjöttek.
- Tudom...vagyis az vagyok. Alec mondogatta mindig nekem ezt, de van egy olyan érzésem, hogy csak egy sokkal rosszabb szón töri a fejét, amit használhat rám. - csóválta meg a fejét a lány. Semmi természetfelettit nem érzett saját magában, csakis az iratze halvány, fehér alakját a karján és ennyi.
- De...lehet Alec látott valamit...amit te nem. - firtatta tovább James, de a lánynak feltűnt, hogy nem fordult felé miközben beszélt. Melody összevonta a szemöldökét és abbahagyta Archie simogatását.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Ezt nem tőlem kellene hallanod. - tette maga elé kezeit Jem, ahogy visszafordult a lány felé. - Mielőtt rémképeket látnál Alec nem változtatott Elhagyatottá, sőt semmivé sem változtatott.
- Mi az az Elhagyatott? - bukott ki a kérdés a kíváncsi lányból. Elpirulva lesütötte a szemét, de mikor fülét megütötte Jem halk kuncogása, felemelte a fejét.
Ám mielőtt Jem mosolyogva válaszolhatott volna, és örülni kezdett volna, hogy sikeresen elterelte a témát, a nagy fa ajtó úgy vágódott ki, hogy pár ágy arrébb csúszott a padlón. Melody pislogva figyelte, ahogy a csupa mocsok és vér Isabelle betrappol a helyiségbe. Jem az ablakhoz húzódott, és onnan figyelte, ahogy a lány sáros csizmanyomokat hagyva maga után Melody ágyához rohan. Melody először fel sem fogta mi történik vele, ahogy Izzy az ágyba vetette magát, kitárta a karját és magához húzta egy szoros ölelésbe. A lány hajában az illatos samponjának illatta már csak emlék volt csupán, helyét átvette a démonok jellegzetes bűze, a vér és izzadság keveredésének jellegzetes szaga.
- Látom jól vagy. Az arcod még sápadtabb, mint szokott lenni, de jól nézel ki és ez a lényeg. - musmogta Isabelle, majd mosolyogva eltolta magától a még mindig kissé döbbent Melodyt. Még kissé lassú volt a felfogása az ital hatása után.
- Egyáltalán mi történt veled? - húzta fel az orrát Izzy, miközben végigmérte a lányt. Archie eközben leugrott az ágyról és izgatottan elkotort az ajtó felé.
- Megszúrt az egyik, mikor belenyomtam a kardot. A padló miatt tovább csúszott, és mérges tüske pontosan beleállt a kulcscsontom alá. - vázolta fel ugyanazt a történetet, de dióhéjban, amit elmondott Jem-nek is. A nyakához nyúlt, és elhúzta a sebről a ruhát, hogy Isabelle szemügyre vehesse. A Lightwood lány közelebb hajolt, és összeráncolt szemöldökkel megszakértette a sebet. Bőre még mindig enyhén lüktetett azon a helyen, és még érzékeny is volt, de Melody abszolút nem érezte magát rosszul.
- Ne haragudj, hogy tegnap nem voltam itt. De Tessa...a boszorkánymester aki Jemmel érkezett, visszatartott. Nem akarta, hogy felzaklassalak még jobban. Lehet igaza is volt. - hajtotta le Izzy bűntudatosan a fejét, amitől fekete haja az arca elé hullott, így Melody nem láthatta. Elmosolyodott, kinyújtotta a kezét, és Izzy koszos kezére simította.
- Semmi gond. Most itt vagy.
Isabelle felemelte a fejét, és viszonozta Melody meleg mosolyát.
- Nos...úgy tűnik az én feladatom itt véget ért. Megyek...és beszélek is Tessával. - szólalt meg hirtelen az eddig némán az ablak mellett ácsorgó Jem. Izzy csodálkozva kapta oda a fejét, lehet észre sem vette, hogy itt van. Melody is odafordult, és a fiúra mosolygott.
- Köszönöm James...Jem. Tényleg, nélküled nem lennék életben. - biccentett szégyenlősen Melody, amire Jem csak legyintett.
- Ez a dolgom. Kis részem, még mindig Néma Testvér. - nevetett fel röviden a fiú, ami miatt arra következtetett Melody, hogy Jem emiatt nem túl boldog. Felemelte a kezét, és intett a fiúnak.
- Majd még látjuk egymást. - intett vissza mosolyogva Jem, majd Izzy-nek is biccentve sarkon fordult, és kisétált az ajtón. Melody és Isabelle is egyaránt hosszan néztek utána. Izzy kitágult szemmel, és elnyílt ajkakkal fordult vissza Melody felé.
- Nekem miért nem mondta senki, hogy Zakariás testvér ilyen jól néz ki? Ha tudom...meglesem. - rázta meg a fejét hitetlenkedve. Melody felkuncogott és elnyúlt az ágyon.
- Nekem is szólhatott volna valaki... De amúgy egész jó társaság. Azt hittem az a sok évszázadnyi szakadék majd lyukat üt a kommunikációban pedig igazán jól el lehet vele beszélgetni. Nagyon kedves...szerintem túl kedves is. - vallotta be a lány csukott szemmel. - Bár Alec után mindenki kedves.
Az utolsó mondatot nem tervezte kimondani, így mikor realizálta, hogy mégis kicsúszott, szemei kipattantak, és a szája elé kapva kezét felült az ágyban, mint valami rugó.
- Ne haragudj Izzy...én csak ...
Isabelle, nagy meglepetésére, felnevetett és csak legyintett egyet.
- Ne kérj bocsánatot. Ismerem a bátyám, tudom milyen...elviselhetetlen tud lenni néha. De szerintem ez a szilárd személyisége. Durcog egy sort, aztán már mosolyog. Nagyon szép mosolya van, ha engem kérdezel. - villantotta hibátlan mosolyát Izzy a lányra. Melody lesütötte a szemét, és elrendezgette a takaró gyűrődéseit. Nem igen látta még a fekete hajú fiút mosolyogni, de valahogy úgy tudta elképzelni, ahogy a kék ég hirtelen felragyog a komor esőfelhők mögül. Már csak Alec kék színű szeme miatt is.
- Hát reméljük velem is megbékél majd. - pillantott fel újra Izzy-re, akinek arcára hirtelen mintha árnyék vetűlt volna. A mosoly leolvadt az arcáról, és vértől sötétlő csizmája orrára meredt.
- Azt én is...
Még mielőtt Melody levegőt vehetett volna, hogy rákérdezzen, mit gondol most Izzy, a gyengélkedő ajtajának másik szárnya is hangosan kinyílt.
- Látom ébren vagy vörös. - sétált be Jace az ajtón, egy fülig érő vigyorral az arcán. Haja nedves volt az izzadságtól. Szőke tincseit vörösre színezte a sötét vér, és szinte barnává a mocsok. Úgy tűnt nem volt kedve iratzéket firgangatni, mert egy hosszanti vágás futott végig a fülcimpájától egészen a nyaka tövéig. Friss volt, mert a fiú rárászadt vére már a seb szélére tapadt. Ennek ellenére Jace szája hatalmas vigyort formált, mint általában. Ami miatt Melody is elmosolyodott.
- Én meg látom, hogy megint majdnem megöltek. - mérte végig a fiút, és szemügyre vette kilyukadt, fekete bőrnadrágját és foltokban megégedt vastag kabátját.
- Én tekertem ki a démon nyakát miután megkarmolta Jace-t. - büszkélkedett Isabelle. Jace biccentett, és színpadiasan meghajolt a lány felé.
- Jut eszembe...Alec is pár másodpercen belül itt lehet, csak feltartja a kis, fekete szőrgomboc a folyosón. Eléggé zaklatott...mármint Alec. - Jace az ajtó felé fordult miközben beszélt, így Melody nem láthatta az arcát.
És szinte végszóra Alec magas alakja jelent meg az ajtóban Archieval a karjában. A kiskutya nem ficánkolt, nem adott ki fura hangokat, csak békésen és elégedetten feküdt Alec kezei közt. Ez volt az egyik megdöbbentő dolog, ami történt, a másik pedig, hogy a fiú egyenesen és azonnal Melody szemébe nézett. A lány tisztán ki tudta olvasni abból a szempárból a riadalmat és a döbbenetet.
- Beszélnünk kell! Most! - jelentette ki komolyan a fiú, pislogás nélkül Melody szemére függesztve pillantását. A lány nagyot nyelve bólintott. Mégis mi történt?

Continues...

___________________

By:
Taurielgirl25