/The Snake/ by: N E K O

/Zöld fű/

Egy átlagos pénteki nap. A madarak gyönyörűen csicseregtek a fákon, amelyeket a nap az első sugarával beragyogta jelezve, Green Hills apró, de gyönyörű városának, új nap kezdődött. Tom Wachowski fütyörészve lépett ki a kertkapun, szórakozottan lóbálta a nem éppen új, de még a használható kategóriába sorolható kocsijának kulcsát. Másik kezével terepmintás hátizsákot tartott, amelyet hanyagul félvállára vett. Mint minden reggel, egy ilyen gyönyörű és teljesen átlagos napon, nagyot szippantott az üde és friss, szmogtól mentes levegőből. Elégedetten nézett fel az égre, majd bedobta táskáját az anyósülésre. Komótosam vissza ballagott a nem éppen gondozott, vadregényes kerten át, a nem éppen új de jó állapotú újonnan átfestett házba.
•••

A házban már ugyancsak zajlott az élet. Nem egyedül lakott itt. Vele volt Meddie, egy sugárzó személyiségű, talpra esett nő, akit nagyon szeretett, és vele volt Vándor, a fiatal és játékos labrador. Kevesebb mint egy éve költöztek össze. Mint ketten Green Hillsben születtek, ez volt a szülővárosuk. Az apró konyhát reggeli kávé illat lengte be. A serpenyőben tükőrtojás sercegett, egy kis szalonna mellett. Milyen átlagos reggeli ezen az átlagos napon! Mr. Wachowski gyorsan lekapta a tűzről a serpenyőt, és két tányérra hejezte a tartalmát. A hűtőből narancs levet vett elő és letette az asztalra. Felkapott két poharat és csordultig töltötte a narancslével. Elzárta a gázt a kávéfőző alatt, és fél kézzel kotorászni kezdett a szekrényben.
- Ezt keresed?- szólt egy hang a háta mögött. Meddie pont akkor sétált le a lépcsőn kezében a keresett termosszal. Gyorsan átdobta a konyhán mire Tom a szabad egy kezével sikeresen elkapta.
-Köszönöm- mondta majd a kávé főző tartalmát egy kis cukor és tej mellett bele öntötte a termoszba. Addig Meddie leért a lépcső aljára és elvette az asztalon rá váró narancslével teli poharat. Tom a termosszal szórakozott.
- Hogy van Vándor? - fordult meg hirtelen, és elégedetten megbizonyosodott alról hogy a termosz becsukási kisérlete sikeres lett.
- Meg marad. - nyugtatta meg Meddie és arcára gyászos arckifejezés ült ki. De nem sokáig maradt ott. El is illant ahogyan jött. Szinte egyszerre nevettek fel. Meddie állatorvosként dolgozott, tavaly nyáron rendezte be rendelőjét. A munkájában eddig elég sikeres, sokan keresik fel. Legtöbbször Vándor szökési kisérletei után volt sok a dolga. Tom rendőrként dolgozott. Ő volt Green Hills nagybetűs Serifje.
-Most mivel próbálkozott?- tette fel a kérdést Tom. Kiváncsi volt hogy a szeleburdi kutyájuknak ezúttal mi jutott eszébe.
- Tető mászás- ivott bele a narancslébe Meddie. Tom arckifelyezése a magáért beszélt. Mi lehet Vándornak olyan fontos odakint? Hiszen elviszi sétálni elég gyakran. Vándor e-fajta szokása a napokban kezdődött.
- De mivel a kutya nem macska... sikeresen el is csúsztak a lábai. A szomszéd széna báláján landolt. Szegény Mrs. Hertony mekkorát nézett- folytatta Meddie.
-El is hiszem. Manapság elég gyakori repülő kutyát látni.-irónizált Tom és a karján lévő órára nézett.
-A mindenit- bukott ki belőle.-Elkések!
Gyorsan megette a tojást és a szalonnát. Lehajtotta a narancslevet, kezébe vette a termoszt, újra felkapta a kocsikulcsot, ami a kisasztalon várt rá, és már imdulásra készen volt. Gyors csókot lehelt Meddie arcára majd futólépésben elhagyta a konyhát. Újból átfutott a kerten és sikeresen kijutott a kertkapun. Kinyitotta a kocsit és beszált. A termoszt a táskája mellé dobta, majd sietősen elinditotta a kocsit. Hivatalosan is elkezdődött a nap.
•••
Korán volt még. Az utcákon csak egy két járókelő ment elszórtan, a kisebb boltok most kezdték felhúzni a redőnyeiket. Tom alig húsz perc alatt be is ért a kapitányságra. Lepakolt, kivett a szekrényből egy csészét és egy alátétet, kivette a táskából a termoszt, majd azonnal indult fő megfigyelő helyére. Szerette a korai járőrözéseket. Főleg azért mert ilyen korán nem sok lélek járkált az egyépként forgalmas utcákon. Lecsavarta a termosz tetejét és kiöntötte a kávét. A finom illat azonnal felkúszott az orrába. Egyből bele is kortyolt.
-A még friss kávé és a reggeli levegő csodát tud tenni-állapította meg magában. Gyönyörködött a fákban és a rajtuk üldögélő madarakban. Nézte a kék eget, vagy a körforgalom díszítésére szánt virágokat csodálta. Így üldögélt magában, néha a kávét szürcsölgetve, a gondolatait kergetve, melyek már rég messze elfutottak a világba. Nyugodt volt minden, mint egy átlagos pénteki reggelen. Még csak nem is sejthette hogy ezen a napon gyökeresen változhat az élete.
•••
Amíg Tom így elmélkedett és szürcsölgette a kávéját, addig odahaza Meddie már rég előkésztítette rendelőjét az újabb segítségre szoruló állatok számára. Vándor, akinek már kutya baja sem volt boldogan csaholt Meddie lába körül, simogatás vagy jutalom falat iránt reménykedve. Meddie gyorsan rendet rakott, (ma már harmadjára) a kis rendelőjében. Barátságosan megpaskolta a kiskutya fejét és újra vissza merült a tárgyai rendezgetésébe. Örömmel fogadott minden egyes kis beteget. Az utólsó betege egy remegő kiscica volt. Meddie óvatosan felemelte, és vigyázva letette az asztalára a törékeny kis jószágot. Óvatosan végig tapogatta a csontjait, ellenőrizte hogy nincs-e törés vagy nagyobb sérülés. Belekukkantott a fülébe, gyorsan átpásztázta a szőrét bolha után kutatva, majd beadta az éppen kötelező oltását.
-Kész is vagy-mondta neki, és megcirógatta a füle tövénél. Miután a beteg elment, vissza engendte Vándort a szobába. Vándor boldogan fel-fel ugrált Meddie-re szétnyalogatva a kézfejét. Fülelt, és újból őrült csaholásba kezdett.
•••
Majdnem feldöntötte Meddie-t. Az ajtó felé rohant és elkezdte kaparászni. Ugatott és úgy tűnt minden áron ki akar jutni az előtérbe.
-Jól van, nyugodj meg, ki ne döntsd nekem az ajtót!-nevetett Meddie. Gyorsan kiengedte, mielött az ajtónak tényleg baja esik. Követte a kutyust és hirtelen Tommal találta szembe magát.
-Ó szia. Ilyen gyorsan végeztél?-kérdezte lányos zavarában Meddie. Így eltelt volna az idő? Kinézett az ablakon, és valóban. A nap már lenyugodni készült.
-Nem végeztem gyorsan. Szokásosan végeztem-csodálkozott Tom. Ahogy így társalogtak, Vándor még mindig nem nyugodott meg. Körbe-körbe futkorászott, néha a farkát kergetve, hol ugatott, hol pedig egyszerüen csak morgott, de mindenképp feszült volt.
-Mi baja van Vándornak?-kérdezte Tom miközben a halántékát masszírozta. Most kezdte érezni igazán, hogy valójában mennyire is fáradt.
-Nem tudom. Egész nap így viselkedett.-tette csípőre a kezét Meddie.
-Lehet hogy éhes-mondta az első eszébe jutó lehetőséget.
-Éhes vagy?-kérdezte meg Vándortól Tom.
De Vándor csak nézett a nagy, barna, és értelmes kutya szemével.
-Igen. Valószínűleg éhes.-mondta végül. De Vándor éppen csak addig nyugodott meg amíg le nem nyelte az utolsó falatot, és ki nem nyalta teljesen a tányérját. Utána újból csak ugatott és morgott.
Egész este nem is tett mást. Meddie és Tom éppen az esti tévézéséhez készülődött. Mivel Vándor nem maradt csöndben, ki zárták az előtérbe. De így is hallatszott a hangos ugatása. Tom először bosszankodott hogy nem hallja a kedvenc műsorát, de hamar megnyugodott, ugyanis Vándor ugatása rövidesen abba maradt. Olyannyira csöndben volt hogy ez már Meddie-nek is feltűnt.
-Mindjárt jövök. Megnézem Vándort.-kelt fel a kanapéról Meddie.
-Rendben menj csak.-mondta Tom, fel sem nézve a tévéből.
Meddie gyorsan leszaladt a lépcsőn, át a konyhán az előtérbe. Nem hitte el amit látott.
-Tom!-kiáltott fel.
-Igen?-hangzott a válasz.
-Vándor... eltünt!
•••
Tom gyorsan leszaladt a lépcsőn. Az ajtó tárva nyitva állt, a szél hideg levegőt fújt be. Meddie még mindig sokkos állapotban volt. Szemében ott csillogtak az első könnyek. Az ajtón kívülálló sötétség, mely feketébb volt a legfeketébb tintánál, és szépen lassan bekúszott a házba, elönttötte Tom és Meddie szívét.
-Meg kell találnunk!-szipogott Meddie. Most már tényleg sírt.
-Ne aggódj. Nem juthatott messzire-nyugtatta Tom Meddiet és egyúttal magát is. Átölelte a sírástól remegő lányt.
-Megtaláljuk.-suttogta alig halhatóan.
Kibontakozott az ölelésből és fel ment a lépcsőn. Pár perc múlva két zseplámpával a kezében tért vissza. Az egyiket átnyujtotta Meddie-nek. Felvette a kabátját felkapcsolta a zseblámpát és kilépett az ajtón. A kertből kiérve szaporázta a lépteit. Az erdő felé vette az irányt. Meddie a kertben kezdte a keresést. Minduntalan szólongatta a kiskutyát hátha az meghallja. De a várt kutya ugatás helyett csak a farkasok vonyítását kapta válaszul.
~~~
Tom és Meddie éjszakába nyúlóan kereste az elveszett Vándort. De hiába. Egy eltévedt borzon kívűl semmit nem találtak. Mindketten kint töltötték az éjszakát reménykedve, hogy Vándor előkerül. Meddie Tom karjaiban ébredt. Mind a ketten elaludtak a kertben elhelyezett hintaágyon. Gyorsan kidörzsölte az álmot a szemeiből. Hideg volt. A csípős korai levegő ráébresztette Meddie-t arra, hogy Vándor még mindig nincs meg. Nagyot sóhajtott és felnézett az égre. Nagy, fekete felhők gyülekeztek. Vihar lesz. Meddie már hallani vélte a dübörgő hangját. De mást is hallott. Kutya ugatást!
-Vándor!-kapott észbe Meddie.
-Vándor visszatért!
Valóban. A cappuchino színű kutyus vágtázott át a kerten. Meddie legugolt, és örömtől sugárzó arcal tárta szét a karjait.
-Hát visszajöttél!-kiáltott fel boldogan.
A kutyus bombaként robbant Meddie karjai közé.
-Tom ébredj! Nézd, Vándor visszatért!-ébresztgette Tomot. Alig merte elhinni!
Vándor is boldog volt hogy viszont látta a kazdáit. Elkezdte rángatni Meddie pulcsiját. Mintha azt akarná hogy kövesse.
-Hova akarsz menni Vándor?-kérdezte Tom.
Most hogy Vándornak sikerült megértetnie magát, nyomban kilőtt mint az ágyugolyó.
-Vándor!-szaladtak utánna.
-Vándor hova mész?
Követték a kutyust. Nem téveszthetik szem elől! Hisz mindjárt vihar lesz! Fedezékbe kell húzódniuk! Csak futottak és futottak. Vándor szél sebesen nyargalt. Mintha tudná hová megy. Az erdő fele vette az irányt.
-Vándor! Arra nem mehetsz!-kiáltotta Tom.
Már a tisztáson haladtak át, amely egyenesen az erdőbe vezetett. Vándor hirtelen megállt. Vissza nézett gazdáira, majd lehajolt a zöld fű közé.
-Váh..án..doh..or-lihegett Meddie.
-Miert hoztál ide minket?
Már a kutyus mellé értek. Vándor lábai mellett egy kosárban, fekete rongyok közt, egy kislány aludt mélyen. Nagyot dörrent az ég. Vándor oda tolta kutya fejét a kislány arca elé. A pici kicsit megébredt és egyből megfogta Vándor orrát. Meddie és Tom szótlanul bámulták. Hirtelen eleredt az eső, és a baba felnyitotta a nagy szemeit. A felhők eltakarták a napot, sötétséget vonva a földre, de a kicsi smaragd zöld szemei szinte világítottak. Meddie megfogta Tom kezét, és hátrább léptek. Sok mindent gondoltak abban a pillanatban, de egy dologban mintketten biztosak voltak. Ez nem emberi. Ez valami más.