/The Snake/ by: N E K O

/Azúr kígyó/

Egy intéssel szétnyitotta a kosarat. A fedelét alkotó ágak szétnyiltak. Az anyó egy üvegcsét vett ki belőle. Valami furcsa löttyöt rejtethetett. Gyorsan a tűz felé lógatott üsthöz sietett és beleöntötte a tartalmát. Furcsa rózsaszínes füst jelezte a két anyag sikeres találkozását. Az anyó furcsán kuncogott az orra alatt.
-Na jo most vagy soha.-gondolta Emma.-Ki kell jutnom innen. Valahogy el kell vágnom a kötelet. Talán ha elrágom...
Az anyó most felnevetett. Érces rekedtes hangja betöltötte a szobát.
-Lenni te oly buta.-nézett át a válla fölött.
-Innen megszökni?-megfordult és újra felkacagott. Hirtelen abba hagyta és megdöbbentő gyorsasággal Emma elött termett. Erősen megszorította a lány vállát és a szemébe nézett.
-Te innen elmenni nem tudsz, hacsak én nem mondom.-azzal elengedte és újból a tűz felé fordult.
•••
Emma ledöbbent. Ez a furcsa banya olvasna a gondolatai közt?
A “furcsa banya„ aki eddig a tűzet szemlélte elégedetten, újból megfordult.
-Ez a furcsa banya olvasni valóban gondolataid.-húzta ki magát büszkén.
-Nyitott könyv lenni te, Emma Greengrass.
Emmának mostmár a szava is elakadt. Olyan bambán nézett, hogy a banya újból felnevetett. A harsány kacaja hosszú távon akár őrjítő is lehetett volna.
-De...de hát hol vagyok?-dadogta Emma.
A banya közelebb ment hozzá.
-Nina mamánál, hát hol máshol?-azzal egy intéssel eloldotta a lányt rabságban tartó köteleket. Emma megmozgatta kicsit beállt végtagjait. Érezni kezdte a lábába nyilaló fájdalmat. Az arca eltorzult.
-Nem mozog!-utasította Nina mama. Fogott egy rongyot és ráöntött valami furcsa folyadékot. Megvárta amíg az anyag kellően megszívja magát. Odament Emmához és a lábán lévő sebre terítette. Emma lába először csípett, majd kellemes bizsergésbe futott át.
-Mi ez?-kérdezte Emma.
-Érzéstelenítő-húzott egy széket Emma elé Nina mama és vizsgálgatni kezdte a sebet. Miután megállapította a kellő kezelést, felállt és egy régi komódhoz bicegett. Kihúzta a legfelső fiókot, és egy ládát vett elő. Vissza ment Emmához, leült és kinyitotta a ládát. Tűt és cérnát vett elő. A tű szúrós végét megfogta, erősen a két ujja közé szorította. A tű hegye elkékült. Befűzte a cérnát és egy határozott mozdulattal a seb egyik végébe szurta. Emma nem érzett semmit. Nina mama pár öltéssel össze varta a mély sebet és elpakolt.
-Mi volt az...?-mutatott a fejére Emma. Nem fejezte be a mondatot. Megszédült.
-Ami megtámadni téged?-fejezte be a mondatot a banya. Emma bólintott de azt kivánta bár ne tette volna. A feje borzalmasan sajogni kezdett.
-Megtámadni téged egy Kneazle.-Emma értetlenül nézett.
-A macskák rendjébe sorolandó bestia.-szolgált magyarázattal Nina mama. Emma szerette a macskákat. Mrs. Hertony macskája, Cinkos, egy vörös bundájú kandúr volt. Emmát nem egyszer kisérte már haza a suliból. Vándor mindig megkergette mert féltékeny volt rá. Emma elmosolyodott. A fejébe újabb fájdalom hullám hasított. A mosolya eltorzult. Nina mama felvett az asztalról egy fából faragott tálat. Kezébe vette az ugyancsak fából faragott merőkanalát és a tűz felett forgyogó folyadékba merítette. Belemert a fatányérba és Emma kezébe adta.
-Idd meg!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Emma belekortyolt. Előszőr kesernyés volt, aztán édes. Megiedt ettől a furcsa ízvilágtól, de lenyelte. Vissza akarta adni a tálat aminek az alján maradt még a piros főzetből.
-Az egészet.-mondta Nina mama és vissza tolta a lány kezét. Emma még azt a kis cseppet is kénytelen volt leküzdeni a torkán. Megtörölte a száját a kezével és vissza akarta adni a tálat. De a feje újra hasogatni kezdett, csak pacákat látott. Szem héja elnehezedett. Forgott a világ. Kezéből kiesett a fa tál. Agya felevenítette a banya ördögi kacagását. Ott csengett a fülében. Rendületlenül ismételgette önmagát.
-Maga...maga megmérgezett engem?-próbálta kicsikarni szájából a szavakat de azok összefolytak. Fekete köd szált az agyára. Eszméletét vesztve le esett a székről.
•••
Emma olaj sercegésre ébredt. Felült az ágyban és megdörzsölte a szemét. A feje már kevésbé sajgott és a lábán a seb is már majdnem beforrt. Körül nézett. Egészen máshol volt, egyáltalán nem az erdőben lévő fakunyhóban. A helyiséget nagy kőfalak védték, a mennyezetet erős fa gerendák tartották. Felkelt és elképedve vette tudomásul hogy ruhában aludt. Megkereste a sercegő olaj hangjának forrását. Befordult a konyhába. A tűzhely elött egy nála idősebb lány állt. A frissen kisült tojásokat rakosgatta a tányérokra.
-Szia...-köszönt félénken Emma.
-Jo reggelt!-mosolygott rá derüsen a magas lány. Barna haját egyszerű lófarokba fogta, hosszú újjút és farmert viselt. Megállt egy pillanatig és sötétkék szemével Emmát fürkészte. Érdekes módon mezitláb járkált, pedig a padló hideg és durva kövekből volt kirakva. Egyszerre hat tányért fogott fel és először imbolyogva de sikeresen elért az asztalig. Az egyik fiókból evőeszközöket vett elő és szépen kiosztotta őket a tányérok mellé.
-Gyere ülj le.-invitálta kedvesen a meghökkent Emmát.-Mindjárt jönnek a többiek.-mondta és elkiáltotta magát.
-Héhó... Lana! Gyertek kész a reggeli!
-Hol vagyok?-kèrdezte meg hirtelen Emma.
-A társalgó konyhájában...Lana! Gyertek már! Minjárt kezdődik az év eleji ismertető! Elakartok késni?!-ordította el magát újból a lány.
-Mióta vagyok itt?-kérdeztett újból Emma.
-Tegnap este jöttél.-kapta meg a rövid választ.
-Na végre, jönnek.-nyugodott meg a magas lány. Emma először csak lábak dobogását hallotta, aztán a hozzá tartozó hangos vihogást is. Nemsokára megjelentek vidám fejek is. Négy lány futotta körbe a kerek asztalt. Mikor mindegyikőjük megállapodott a helyénél enni kezdtek.
-Rachel vagyok.-mutatkozott be az Emmához leközelebb ülő lány. Szőke és göndör haját ami a lapockája alá ért, néhány fonással díszitette amelyekbe százszorszépeket tűzött. Élénken csillogó kék szeme alatt az orrát szeplők tarkították,  kedves mosolya hozzátett az elsőre barátságos természetéhez. Emma úgy saccolta egy idős lehet vele.
-Én Sarah.-folytatta a bemutatkozást a Rachel mellett ülő lány. Vöröses haja, élénken csillogó barna szeme volt. Haja vállig ért és úgy mint Rachel-ét fonások és virágok díszitették.
-Lana-nézett Emmára most a fekete hajú lány, aki Sarah mellett foglalt helyet. Fekete haját kontyba fogta és a százszorszépek nála sem maradhattak el. Fekete szeme gyanakvóan méregette Emmát.
-Noami-folytatta a sort a Lana mellett ülő lány. Gesztenye barna haját egyszerű fonásban hordta és csak úgy mint a többiek, virágokkal díszítette. A szeme barna és zöld szín között ingadozott.
-Charlotte-szólalt meg a magas lány. Most Emmán volt a sor hogy bemutassa magát.
-Emma-vonta meg a vállát.
-Üdvözlet-vigyorgott Noami.
-Na egyetek mert tényleg késésben vagyunk!-mutatott a fali órára Charlotte.
-Vagy el akartok késni?
A lányok gyorsan bekapkodták a tányérjukon maradt tojást és Emma indult hogy kivigye a sajátját a mosogatóhoz.
-Ülj vissza-mondta Charlotte. Előhúzta a varázs pálcáját és intett vele. A tányérok és az evőeszközök engedelmesen belelebegtek a mosogatóba.
-Na sorakozó-csapta össze a tenyerét.
-Utánnam!- mondta és kivezette a kis csapatot az étkezőből.
•••
-Meddig lépcsőzünk még?-kérdezte meg lihegve Noami, miután a második lépcsőfordulót hagyták el.
-Már nem sok.-nyugtatta meg Charlotte, akinek mintha meg se kottyant volna ez a kis kiruccanás. Emma jó megfigyelő volt. Minden ajtót és ablakot, folyósót és azok falán lógó képet, részletesen szemügyre vett. Szórakoztatta, hogy az emeleteknek mindig más témája volt. Charlotte végre megállt egy óriási kétszárnyas ajtó elött.
Megfordult és szúrós szemmel végigmérte a csapatát.
-Nekem hivatalosan  eddig volt dolgom veletek. Innen átadlak titeket.-mondta és belökte a nehéz ajtót. Emma el se tudta képzelni mi várhat rá az ajtó mögött.
•••
A nehéz fa ajtó kitárult. Emma szemébe belesütött a szikrázó nap. Charlotte megindult a rét közepe felé, melyet az ódon, szürke várfalak védtek. Már várták őket. A rét közepén egy pódiumon alakokat lehetett kivenni, körülöttük pedig kisebb nagyobb csapatokat. Emma hajába belekapott a szél. Mindenre számított csak erre nem. Charlotte egyenesen a pódium elé vezette őket. Meghajolt, és hátrébb ált, hogy a rájuk várók szemügyre vehessék a fiatalokat. A középen álló szikár férfi előrébb lépett és kiárta karjait. Őszülő haját hátra simítva hordta, barna köpenyének válldísze eltakarta izmos vállát. Fekete nadrágját, bőrből készült csizmájába türte. Buggyos fehér blúzt viselt és mindkét csuklóját bőrszíjjal rögzített páncél védte. Oldalán kard lógott. Borostás álla és jégkék szeme még tökéletesebbé tette az összképet.
-Köszöntelek titeket Arthemis várában!-kezdte a szónoklatát. Emma körülnézett. Úgy tünt nem ő az egyetlen aki értetlen fejet vág. De aztán még jobban elbizonytalanodott. A közvetlen mellettük álló csoportban meglátott egy korabeli fiút akinek ló lába volt. Könyökével megbökte a mellette álló Rachelt.
-Figyelj, az ott egy...?-kezdte a kérdést Emma félénken.
-Igen, kentaur-bólintott Rachel.-De most inkább figyelj.-mondta és tekintetét átvezette a szónoklatát lelkesen folytató  férfire.
-Mielött bele kezdenénk a lényegbe, hadd mutatkozzam be. A nevem Francisco Legend Hedrix Kayson. Én vagyok ennek a várnak a vezére és törvényes örököse.-húzta ki magát ha lehet mégjobban.-A mellettem álló kiváló harcosok pedig, a kiképző tanáraitok.-folytatta.-Mindegyikőjük az őrzők egy nemes ágának sarjai. Hozzájuk lesztek beosztva a szeptemberig tartó kiképzésetek után. Szeptembertől elkezdődik az alapozás, amit már a nektek kiosztott ágatokban fogtok végezni. Most pedig ünnepélyesen bemutatom a kiképző tanáraitokat. Spencer Ronan McElvy a kutató mentők kiképző és felelős tanára. -mutatott a tőle jobbra álló fiatalabb férfira. A férfi intett egyet köszönés képpen. Francisco-hoz hasonlóan ő is köpenyt viselt de világos barnát. Vállig érő szőkés barna haját hátra fogta. Kedves mosolya,  és érdeklődő nagy barna szeme volt.  Bal válláról tegez lógott le, amelyben hat nyilvessző kapott helyet. Jobb kezében íjat tartott.
-Dave Gelbero Zezare Morton a csillagászat ős atyja. -folytatta Francisco és most a tőle balra álló idős férfival fogott kezet. A férfi sötétkék köpenyt viselt amit hold alakú díszcsatt díszített. Ősz haja rövid volt, néhol már kopaszodott is. Szakállát ami kicsit göndörödött a végén összefogta. Kedves mélykék szeme boldogan pásztázta végig az újoncok csapatait. Ő is intett és vidáman mosolyogva kicsit hátrébb lépett.
-Ninani Aurora Genesis Isabelle Norah Intantgible.-fordult most Francisco a zöld csuklyás tanítóhoz. Odament hozzá és kezet csókolt.
-A gyógyítás művésznője.-mutatta be a nőt. Az előrébb lépett és lehúzta fejéről az arcát takaró csuklyát. A felismerés kegyetlenül nyilalt Emmába. Szeme elkerekedett.
•••
-Nina mama?!-suttogta. Meglepetésében majdnem felkiáltott. Nina mama Emmára szegezte a tekintetét. Mosolygós kék szemébe zöld szín keveredett. Elidőzött Emmán majd visszafordult a többi csapat felé. Zöld csukjás köpenye eltakarta öltözéke jó részét. A lábán, csak úgy mint Emmával való találkozása során, sarut viselt, csuklóján pedig Francisco-éval hasonlatos bőrpántokkal rögzített páncélt.
Kedvesen mosolygott és Francisco-ra nézett. Francisco vissza mosolygott rá és a még nem bemutatott ifijúhoz lépett. Haverkodva megpaskolta a fiú vállát.
-Bemutatom unokaöcsémet Tremblay Lee Gagnont. Ő navigáció ügyes mesterembere.-mondta büszkén Francesco.
A fiú alig húsz éves lehetett. Vállát a fekete palástja védte. A palást csatja egy iránytűt ábrázolt. Fekete haja tökéletesen szerteágazott, pont úgy mintha most kelt volna fel. Angyali mosolyával és nagy kék szemével bárkit meghódíthatott volna. Emma sokáig szugerálta. Valami furcsát látott a fiú mosolya mögött, de még magának se tudta megmagyarázni hogy mit. Merengéséből Francesco megemelt hangja riasztotta fel.
-...szerény személyem a harc művészet tudományával szolgálhat nektek. Segítségemmel a harc minden csínyját-bínyját elsajátíthatjátok!-felyezte be a mondandóját. Intett a kísérőknek hogy kisérjék a szobályukba a csapataikat és lelépett a pódiumról. A tanárok követték és futólépésben, az újoncokkal ellentétes irányban, vágtak át a fűvön. Emma még utoljára vissza nézett, hátha látja Nina mamát, majd követte Charlotte-ot aki az említett szobák irányába vezette őket.
•••
A lányok sokkal könnyebben vették a lépcső fokokat lefelé menet mint felfelé. Charlotte megállt egy fekete fából készült ajtó elött. Hasonló volt mint a füves várkert ajtaja csak kisebb volt és ezt az ajtót egy tekeredő kígyó díszitette.
-Ez lesz a szobátok amíg nem osztanak be titeket.-nyitotta ki az ajtót Charlotte. A szobában középen a szőnyegen egy asztal kapott helyet. Az asztal elött egy dívány és egy babzsák. Az egyik sarokban egy könyvespolc volt telis tele könyvekkel. A kályhát egy fali szőttes díszítette. A szőttes  egy Azúrkék kígyót ábrázolt, melyet virágok vettek körül. A kép alatt cirkalmas betükkel írva a rejtéjes szöveg állt. Trimeresurus Insularis. A kályhában vidáman lobogott a parányi tűz. A kő falakat különféle pajzsok, kardok, és egyéb fegyverek díszítették. Négy baldachinos ágy várta Emmáékat.
-A cuccaitok az ágyaitokon várnak.-folytatta Charlotte és szélesre tárta az ajtót.-Most itt hagylak titeket, szokjátok a környezetet.-mosolygott és kiment a szobából.
A lányok elfoglalták az ágyaikat. Emma Rachel mellett kapott helyet közvetlen egy ablak alatt.
-Ti kihez szeretnétek kerülni?-törte meg a csendet Noami.-Én nem tudok dönteni.-simított izgatottan egy rakoncátlan tincset a füle mögé.
-Még én sem tudom.-sohajtotta Sarah. -De mindenképp Rachel-el szeretnék lenni.-vigyorodott el és megölelte barátnőjét.
-Én megállapodnék a harcosoknál.-mormogta az orra alatt Lana miközben a táskájából pakolta ki a cuccait. Egy könyvet dobott az ágyára.
-Én talán a gyógyítókhoz szeretnék kerülni.-mondta halkan Emma.-Úgy érzem ismerem a vezetőjüket.
A négy lány először egymásra nézett majd Emmára.
-Mit jelent a szőttesen álló szöveg?-próbálta terelni a témát Emma.
-A Trimeresurus Insularis?-kérdezett vissza Rachel.
-Ő az Azúr kígyó. Egy legenda magja.