/The Snake/ by: N E K O

/Kék ég/

Tízenhárom év telt el az emlékezetes nap óta. Green Hillsbe beköszöntött a nyár. A boldog iskolások nagy csoportokba verődtek, hangosan, nevetve vitatták meg, hogy ki mit tervez a nyárra. A nyári szünet gondolata hatalmába kerítette őket. Szinte megrészegedtek a gondolattól, hogy három gyönyörű hónap vár rájuk, koránkelés és temérdek házi feladat nélkül. Öröm volt nézni, ahogy boldogan, ölelkezve kívánnak egymásnak pihentető nyarat. A boldog csapatok után, szabályos távolságot tartva egy tíz év körüli lány ballagott egyedül. Unalomtól átitatott, szeplős és fehér arcába, fekete, néhol enyhén vörös hullámokkal tarkított hajzuhatag omlott. A cipője orrát bámulta rendületlenül. Mintha az emberekkel való szemkontaktus nehezére esett volna. Volt is benne igazság. Hiszen ki  állta volna átható zöld szemei tekintetét? A szél belekapott fekete tincseibe. Sietősre vette a lépteit. Szeretett volna minél hamarabb hazaérni, hogy kimehessen az erdő melletti rétre. Ugyan az erdő tiltott volt számára, valami folyton a környékére húzta. Talán pont azért mert anyja megtiltotta neki hogy oda menjen. Az erdő mellett elhúzódó rét fontos volt számára. Sose gondolt bele hogy valójában miért. Csak szeretett ott lenni. Szeretett a zöld fűben feküdni, hemperegni Vándorral. Szerette a feje fölött elsüvítő szelet, amely játékosan megborzolta a haját. Ilyenkor úgy érezte él, hogy hazatért. Megállt a kertkapu elött. Lendületesen belökte és besétált a kertbe.
•••

-Anyu, apu!-dobta le a táskáját az egyik konyhaszékre. -Megjöttem!
-Szia kincsem!-nézett fel Tom a papírmunkái fölül.-Hogy ment a suli?-kérdezte haverkodva.
-Elment...-kapott fel a lány egy almát az asztalról.
-Em!-lépett a konyhába Meddie. -Gyere, nézd mi van itt.-intett a kezével. Emma engedelmesen követte Meddiet egyenesen a rendelőbe. Meddie egy dobozt vett elő és letette Emma elé az asztalra. A doboz furcsa, kaparászó hangot hallatott. A  teteje felnyílt és...
-Egy kisegér!-kapott a szája elé Emma.
-Milyen kis aranyos!
-Igen valóban aranyos.-bólogatott Meddie.
-Téged bízlak meg azzal a feladattal hogy elengedd.
-Nem fog bennem csalódni asszonyom!-szalutált nevetve Emma. Óvatosan lezárta és felemelte a dobozt. Éppen kilépett volna az ajtón, amikor hirtelen megfordult.
-Ömm... anyu?
-Igennn?-kérdezte elnyújtottan Meddie.
-Kimehetek a rétre?-csillant fel a lány szeme.
-Persze, de vidd Vándort is.-jött a válasz.
Emma boldogságtól kicsattanva épp készült elhagyni a rendelőt amikor Meddie megállította.
-Sötétedés előtt gyertek haza!-emelte fel a mutatóujját.
-Rendben anyu.
-És még valami. Az erdő tabu!-tette még hozzá ezt a fontos apróságot.
-Értettem anyu...-forgatta a szemét Emma.
Ügyelve, hogy ne rázkódjon a doboz, futólépésben átment a kerten.
-Vándor! Vándor!-szólongatta a kutyusát.
-Gyere! xMegyünk a rétre!
Vándor ott ugrált a lány lábai mellett. Ő is örült hogy kis gazdájával lehet. Kiértek a rétre, amely friss fű szagot árasztott. Emma letette a dobozt a földre és felnyitotta a tetejét. Vándor egyből kiváncsian belekukkantott a dobozba. Emma játékosan eltolta a kutyája fejét és megdöntötte a kis egért rejtő dobozt. Az egér gyorsan kifutott az őt rabságban tartó kartonból. Még utoljára visszanézett, majd végleg eltűnt a magas fűben.
•••
-Hajh-sóhajtott Emma, ahogy az egér után nézett. Hanyatt vágta magát a puha füvön és letette maga mellé a dobozt. Vándor oda gömbölyödött közvetlen a nyaka mellé. Emma a felhőket nézte.
-Nézd csak Vándor-kedzte a lány.-Az a felhő pont úgy néz ki mint te.-mutatott egy nagy gomolyfelhőre. -Az pedig olyan mint egy sárkány.-mutatott egy másikra. Találtak még szív, medve, rakéta és madár alakút is. Milyen gyorsan repül az idő ha jól mulatsz! Emma boldogan szökdécselt a hazafelé vezető úton. Vándor szorgalmasan figyelte minden lépését. Mikor a házhoz értek Emma lefordult az útról, és a ház hátsó oldala felé tartott. Vándor kérdő szemekkel fordult felé. A lány megállt és intett neki.
-Gyere. Mutatok valamit.-mondta titokzatosan, és megállt a hátsó kertet rejtő sövény elött. Erősen koncentrált.
-Kérlek nyíljatok szét.-utasította az indákat. Vándor nagyot ugrott ilyedtében amikor az indák Emma kérésére szétnyíltak, és utat engedtek a kertbe. Emma gyorsan átbújt, és a ház falának dölt.
-Gyere már Vándor! Ne félj, nem bántanak.
Vándor bizonytalankodva indult el a növények által keletkezett folyósón.
-Na végre.-paskolta meg Emma a kutyus fejét.-Látod? Csak szépen kell kérni.-fordultak újból az indák felé. Azok  egymásba fonódtak és a kis ösvény eltűnt.
•••
Emma óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót, majd be is próbálta ugyanígy csukni. Sajnos az a terv, hogy észrevétlenül besurran kudarcba fulladt, ugyanis a huzat nagy erővel becsapta az ajtót.
-Em! Te vagy az?-hallotta Meddie aggódó hangját.
-Igen anyu.-Emma legszivesebben bogárrá vagy valami hasonlóvá vált volna, mert talán így talán elkerülhette volna a most következő fejmosást. Pár másodpercen belül Meddie dühös alakja már Emma elött is termett.
-Mégis hol voltál eddig ifijú hölgy? Nem megmondtam hogy sötétedés elött gyertek haza?!-hadonászott Meddie az éppen a keze ügyében lévő kanállal. Másik kezét csípőre vágta és úgy meredt bosszús arcal Emmára. Mérgesen fujtatott egyet-kettőt és miután lassacskán megnyugodott, a még mindig a kezében lévő kanállal a konyha felé mutatott.
-Nyomás enni.-engedte szabadjára a lányt.
Emma engedelmesen megindult a konyha felé. Meddie a tekintetével követte.
Vacsora után Emma gyorsan letusolt és felvette a csillagos pizsamáját. Lefekvés elött még ki ment a teraszra, hogy megcsodálhassa azt a milliárdnyi apró kis pöttyöt az égen. Álmos szemekkel meredt az éjszakába. Érezte ahogy teste lassan kikapcsol. Vissza ment a szobájába, bevackolta magát az ágyba és elnyomta az álom.
•••
Ha valaki reggel magától ébred, az nagy valószínűséggel boldogan kel. De ha valaki förtelmes kutya szájszagra, az már nagy valószínüséggel kevésbé. Így érzett, ezen az egyépként szép reggelen Emma is. Miután sikeresen eltávolította magáról Vándor mind az 50 kilóját, kikászkálódott az ágyból. Nagyot nyújtózott és úgy ahogy volt, kócosan, pizsamában és kutya nyálasan letrappolt egy emeletnyit.
-Szép jó reggelt.-sóhajtotta Emma. Még félálomban, kitapogatta a reggeli csészéjét.
-Neked is kincsem.-viszonozta derüsen Tom a kivánságot.
-Ki hagyta nyitva a szobaajtómat? Te voltál?-nézett Emma mérgesen Tomra, miközben a kakaót kanalazta a tejbe.
-Dehogy voltam. Kérdezd meg Meddiet.-hárította Tom a vádat.
-Ahha-szürcsölte a kakaót Emma és elindult Meddie keresésére. A kertben meg is találta.
-Anyu? Te hagytad nyitva a szobaajtómat?-kérdezte Emma, miközben az álma utolsó foszlányát dörzsölte ki a szeméből.
-Igen...-mondta Meddie majd felkapta a fejét. -Megtalált?-kérdezte elkerekedett szemmel.
-Meg.-nevette el magát Emma. Meddie sajnálkozva nézte Emma pizsijén a nyáltócsát.
-Sajnálom. Add ide kimosom.-mondta végül.
-Rendben.
Emma vissza ment a házba. Felöltözött, haját kontyba fogta és ment hogy megkeresse Vándort. A nyári szünet első napja! Nem szabad tétlenül ülni! Miután sikeresen megtalálta, egyből a rétet célozta meg. Nevetve szaladt végig a fűvel borított területen. Futott és futott. Fújt a szél, és úgy érezte ettől csak még nagyobb lendületet kapott. Olyan gyors volt, hogy Vándor is alig bírta a tempót. Elkezdte követni a szöcskéket, amelyek minden egyes lépésénél szétugrodtak. Emma elött össze mosódott a világ. Futott, szinte száguldott. Nem volt fáradt. Úgy érezte midenképp le kell vezetnie az energiáját. Amiből perpillanat temérdek volt. Hirtelen megállt és hasra vetette magát a selymes füvön. Bár az okát nem értette, de úgy érezte ennél még sose volt boldogabb.
A nap hátralévő része Emma számára unalmasan telt. Meddie kérésére kiteregetett, kivitte a szemetet, felmosott. Mikor ezzel készen volt meglátogatta második kedvenc hejét. A padlást. Szerette a padláson terjengő doh szagot. Szokásához híven a soron következő ládát bontotta fel. Tele volt egy csomó érdekes kacattal. Kiemelt a ládából egy zacskót, amelyben apró kis tárgyak kupaca várt rá. Kivett egy kis kígyót ábrázoló szobrot. A talapzatán ez állt: Trimeresurus Insularis.
-Vajon mit jelenthet?-tűnődött magában Emma. Letette a zacskót, amelyet a másik kezével fogott. Ujját végig vezette a kígyó hullámzó testén. Hiába forgatta a kis szobrot, a furcsa íráson kívűl semmi mást nem talált. A zacskó, amiben nemrég a kígyót taláta most megindult és lebucskázott a padlásajtón keresztül, a folyósón át és megállt a lépcső tetejénél. Emma letette a kis szobrot, és a zacskó után iramodott. A lépcső tetején megállt és diadalmasan felemelte a szökevényt.
Meddie és Tom épp a konyha asztalnál ültek, és beszélgettek. Emma akaratlanul is, de meghallotta a mondat foszlányt.
-...te is tudod hogy talált gyermek.-hallotta Tom hangját. Emma ereiben megfagyott a vér.
•••
-Hogy...Mi...mi vagyok?-dadogta és szinte fulladozott. Meddie és Tom egyszerre néztek fel a lépcső tetejére ahol ki tudták venni Emma alakját. Ilyedten vették tudomásul, hogy Emma hallotta, ha nem is az egész beszélgetést de a lényeget biztos. A lány egyépként is fehér bőre világított az őt körbevevő sötétségben. Az arca ha lehet még fehérebb volt, mint szokott. Tátogott, mintha mondani akarna valamit. A szemét könnyek homályosították el. Befutott a szobájába és magára csukta az ajtót. Itt remélve hogy senki se hallja, tört ki belőle a sírás. A könnyei záporoztak, mosták fehér bőrét. A lelkében homályt érzett. Nem is, inkább űrt, ami egyre csak nő, és végül elnyeli. Kopogtattak.
-Emma...-hallotta Meddie hangját aki az ajtó túloldalához tapasztotta fülét.
-Gyere.-jött elhaló hangon a válasz.
Meddie benyitott, és egy sírástol vörös szemű lányt talált az ágyon. Oda ment és letette a csomagot amit eddig a kezében szorongatott. Leült Emma mellé az ágyra és megölelte. A sírástól kimerült lány viszonozta az ölelést és szemei újra könnybe lábadtak. Miután kibontakoztak az ölelésből Meddie feltette az ágyra a hozott csomagot. Emma megtörölte a szemét és levette a csomagról a zacskót.
-Ebben a kosárban találtunk téged a rét szélén. Nem tudjuk ki hagyott téged ott. Vándor talált rád.-kezdte a történetet Meddie. Emma végig simított kezével a vásznon ami kibélelte a kosarat.
-Nem volt nálad semmi utaló nyom, a rongyokat, amiben feküdtél és a gyűrűt leszámítva.-Emma keze megakadt a feketés fémből készült tárgyon. Egy kígyót ábrázolt.
-Elöbb-utóbb elmondtuk volna az igazat. Várnunk kellett vele hogy megérthesd. Sajnálom.-gördült le egy könny csepp Meddie arcán. Gyorsan letörölte és felállt.
-Ha gondolod gyere enni.-nyomott egy puszit Emma homlokára és elhagyta a szobát. A lány meredten nézett a gyűrűre. Szótlanul ette meg aznap a vacsorát. Mielött megmosakodott volna, még egyszer felment a padlásra. Ujjaival megszorította a kígyót ábrázoló szobrocskát. Mielött befeküdt volna az ágyba, az asztalára helyezte a gyűrű mellé. Hiába várta az álom nem jött a szemére, amely kicsit elfeledtette volna vele keservét. Hirtelen felült az ágyban. Gyorsan átöltözött, elővette a táskáját. Kihúzta a fiókját, ami a zsebpénzét rejtette. Megfogta a kígyó szobrot és a pénz mellé betette a táskába. Ujjára húzta a gyűrűt, és kinyitotta a szobaajtót. Mint a macska, lesurrant a konyhába. Eltett egy két kekszet, három banánt, és két kiflit. A kulacsát megtöltötte vízzel, és indulásra készen állt. Az előtérben össze találkozott Vándorral.
-Shhh-tette a mutató ujját a szája elé.
Vándor megértette hogy most csöndben kell maradnia, de követte a lányt. Emma a kert hátsó részéhez igyekezett. Az indákhoz fordult.
-Kérlek nyíljatok szét.-kérte őket. Az indák engedelmesen folyósót alakítottak a sövényen keresztül. Emma most Vándorhoz fordult.
-Ég veled Vándor.-ölelte magához a kutyáját.
-Most mennem kell. Megkeresem a családom.-suttogta szinte alig hallhatóan. Egy könycsepp gördült le az arcán. Óvatosan belepuszilt a kutya szőrébe.
-Kérlek vigyázz magadra.-nézett még utoljára a kutya szemébe. Vándor nagy barna szemében könnyeket vélt felfedezni.
Nagyot sóhajtott és átmászott a sövényen. Az indák újra egymásba fonódtak, eltakarva Vándor szeme elől az erdő felé futó lányt.
•••
Emma futott ahogy csak bírt. A könnyek újból elhomályosították a szemét. Csak a rét szélénél állt meg. Még egy lépés és már az erdőben jár. Vissza nézett. A távolban a barátságos kis otthona fényei villantak fel. Green Hills gyönyörű amikor ki van világítva, és persze a háza ahol Meddie-vel és Tommal lakott... Mit művel? Vissza kéne mennie! Az az otthona! Nem. Emma megrázta a fejét.
-A célra koncentálj!-kergette el a gondolatait.-Megtalálni a családom, és kideríteni ki vagyok én.-nagy levegőt vett, és befutott az erdőbe.
~~~
Miután kissé elfáradt, gyors sétára váltotta a tempót. Néhány percig minden simán ment. Aztán Emma elvesztette az időérzékét. Mivel az erdőben lévő fák óriásiak és magasak voltak, ráadásul alig egy méter volt köztük a távolság, a fény nem tudott beszűrődni. Emma azt se tudta hogy fel kelt-e már a nap.
-Szoval az erdő lakóinak olyan mintha folyton éjszaka lenne.-elmélkedett magában. -Már ha ennek az erdőnek vannak lakói...
A háta mögött megreccsent egy ág. Emma nyelt egyet. A hang irányába fordult. Próbálta kivenni az alakot de olyan félhomály volt, hogy lehet jobban járt volna ha becsukja a szemét. Elkezdett hátrálni. Úgy érezte hogy a lény feléje mászik vagy akár kúszik, de mindenképpen prédájává vált. Minden csak egy másodperc töredéke volt. Emma érezte hogy valami hozzáért a lábához. Gyorsan odakapott. Valamibe belenyult. Szeme elé emelte a kezét. A tenyeréről feketés, meleg folyadék folyt le. Mielött felfoghatta volna a lábába nyilaló fájdalmat, valami vagy valaki erős ütést mért a fejére. Elhomályosodott a világ. Ájultan rogyott össze.
•••
Emma csak lassacskán tért magához. A fény először a szemébe vakított, de egy kis idő multán hozzá szokott. Körülnézett. A fény forrása nem más volt, mint a lobogó tűz ami elött ült. Kezei és lábai meg kötözve. -Na remek, még ez is.-gondolta. - Nem elég hogy megtámadták, most még ki is kéne szabadítania magát... Mi jöhet még ezek után?
Az ajtó kivágódott és egy rongyos öreganyó lépett be rajta. Haját kontyba fogta, ami néhol elengedett, így ősz tincsei a szemébe lógtak. Ráncos bőrét eltakarta a furcsa és hosszú, különböző anyagokból varrt ruhája. Szoknya része kishíján a földet söpörte, néha-néha bukkant elő a börből készült saruja. Kezében furcsa kosarat tartott. A fonásai mintha hullámoztak volna. Dudorászva letette az Emma mellett álló asztalra.