12

6. fejezet: Sam

Lassan beköszöntött a tavasz is és vele együtt Piper szülinapja is közelgett.
Cameron és Serena sokáig kerültek minket, de végül megértették, hogy semmit nem tehetnek a sorsuk ellen.
Szinte mindennap nálunk voltak és igyekeztünk megfejteni az utolsó verset is.
Cameron idővel szert tett az erejére: érezte, hogy mikor fog történni baj. Előre meglátta.
Serena ereje a villámsebesség volt. Szinte 2 másodperc alatt jutott el egy másik városba. Minden alkalommal dicsekedett nekünk, hogy milyem távokat futott le eddig.
Cameron ugyan próbálta visszafogni a húgát, de az fittyet hányt rá.
Piper időközben megtanulta, hogy hogy zárja ki a gondolataimat, ahogy mindenki másét is. Az én erőmet is tudtam többé kevésbé kontrollálni.

-Sam, mi van veled? - jött oda hirtelen Elena a suliban.
Miért nem tud leszállni rólam?
-Elena nézd, nekem dolgom van most. Sajnálom, de nem akarom hallgatni azt, hogy éppen milyen körömlakkot vettél. - néztem rá, majd elmentem mellette.
Elena néma csöndben maradt.
Kicsit sajnáltam, de nem tehettem mást.
Pipert az udvaron találtam meg, amint épp egy könyvet olvasott az enyhe napsütésben.
-Szia, kicsi Pi. - köszöntem oda neki, mire ő megijedt.
-Sam! Épp egy érdekes résznél járok. - háborgott és morcos képet vágott.
-Ezer bocsánat. Akkor a csokiturmixodat oda se adom. - nevettem fel és huncutul Piperre néztem.
Ő felkapta a fejét. Ugyanis imádta a csokiturmixot.
-De. Kérlek Sam! - kapott utána.
-Nem, nem. Tedd csak le szépen a könyvet és foglalkozz velem is egy kicsit- mosolyogtam kajánul.
-Még mit nem! Tartsd meg a hülye turmixodat. - játszotta el Piper, hogy bedurcázott.
Én felnevettem és a nyakát átölelve puszit nyomtam a feje búbjára, majd a kezébe nyomtam a turmixot.
-Csak vicceltem. - nevettem fel.
-Olyan ízé vagy. - morogta Pi, de jóízűen elkezdte szürcsölni a csokicsodát.
-Sziasztok. - telepedett le mellénk Cam.
-Szia.- köszönt neki nagy mosollyal Piper.
-Van valami már az utolsó verssel?- kérdezte Cam.
-Még nincs. Tiszta halandzsa az egész. - feleltem.
Kész szótár kéne a megfejtéséhez.
-Itt van most? - nézett rám Cam.
Én bólintottam, majd elővettem a táskámból.
Kinyitottam a megjelölt résznél.
Cam a kezébe vette és a homlokát ráncolva olvasni kezdte.
-,,Keresd, kutasd miként vélekednek rólad az emberek''-olvasta fel.
-Miként vélekednek rólad az emberek? - ismételte meg Piper.
Cam bólintott.
-Ez valami vélemény lehet.- töprengett Cam.
-Szóval az erőnk attól függ, hogy ki milyen véleménnyel van rólunk? - horkantottam fel.
-Annak aligha lenne értelme. Ez valami más lesz. - felelte Piper.
-Mondjunk olyan dolgokat, amik jellemzők ránk és köze lehet az erőnkhöz. - vetette fel Cam.
-Ez jó ötlet. - csillant fel Piper szeme.
-Sam, te makacs vagy, de egyben nagy a szíved. Sok mindenki meghallhat téged és te szinte belelátsz az... - Cam elharapta a mondatot, majd újra a könyvbe bújt.
-Most akkor befejezed dicsekvést rólam, vagy nem? - játszottam a sértődöttet.
-Sam, fog be kérlek. Nem dícsértelek. - felelte Cam.
Én magamban felnevetettem.
-Azt hiszem rájöttem az elsőnek a megoldására.- nézett ránk Cam.
-És? Elmondod, vagy itt kell, hogy megöregedjek? - szólt Piper türelmetlenül.
-Nem az emberek rólunk alkotott véleménye az erőnk forrása. Hanem amilyenek vagyunk. Sam mielőtt meg nem kapta az erejét, mások érzéseit sejtette csak. Most pedig olvas bennük.
Te Piper, fogékony vagy minden emberre. Megérted ki miért tett dolgokat. Ezért tudsz olvasni az emberek gondolataiban. - felelte Cam.
-Ácsi! Azt akarod mondani, hogy a tulajdonságunkhoz hasonló az erőnk? - kérdeztem.
-Majdnem. De ennek köze lehet a horoszkópnak is. Tudom, hülyeség, de vizsgáljuk át alaposabban. Piper, te Halak vagy. Jellemző rád, hogy szeretsz segíteni, jók az ösztöneid és minden embert megértesz. A csillagjegyünk tulajdonságai alapján kaptuk az erőnket. Hisz ez teljesen abszurd. - kapott a fejéhez Cam.
Hirtelen mindannyian megvilágosodtunk.
-Hogy ez nekünk miért nem előbb jutott eszünkbe? - kérdezte Piper. - Hiszen 12 csillagjegy uralkodott. Nyilvánvaló, hogy azokat is kéne elemeznünk, hogy megértsük.
-Lehet, hogy innen származik az, amit ma az asztrológusok horoszkópnak hívnak. Nem kizárt. - szólt Cam.
-Nekem ez magas, gyerekek. - szóltam közbe.
-Mindegy is. Mindjárt becsöngetnek. Amondó vagyok, hogy menjünk órára és majd folytatjuk. - állt fel Piper, majd engem is magával húzott.

Suli után megbeszéltük Piperrel és Cameronnal, hogy nyolc felé találkozunk, hogy tovább fejtegessük a verset. A munkából hazafelé tartva elkezdett csörögni a telefonom.
-Halló? - szóltam bele.
-Sam... - hallottam a vonal másik végéből.
-Mit akarsz anya? - szoritottam meg a telefont.
-Kérlek ne haragudj rám. Mindent sajnálok. Azt a legjobban, hogy miattam ment tönkre egy család. - a hangja el-el csuklott és köhögni kezdtett.
Igaz, hogy pokolian haragudtam rá, de mégis most nagy gombóc nőtt a torkomban.
-Anya... Minden rendben van veled? - nyeltem nagyot.
Rosszat sejtettem.
-Nem. Henry megütött. Most kórházban vagyok, őt meg letartóztatták.- felelte erőtlenül anya.
A düh szinte végigdübörgött rajtam.
Az a szemét majdnem agyonverte anyámat.
-Melyik kórházban vagy? - kérdeztem ridegen.
-A St. Winstonban. - felelte.
-Megyek oda. - mondtam, majd letettem.
Kikerestem Piper számát és felhívtam.
-Gyere a St. Winstonba. - csak ennyit tudtam akkor mondani neki.
-Megyek.- felelte rögtön.
Én zsebre tettem a telefonomat és rohanni keztem.

-Mi történt Sam? - állt fel Piper, amikor megérkeztem.
-Anyát megverte Henry. - feleltem szűkszavúan, majd a pulthoz léptem.
-Meg tudná mondani, hogy melyik szobában tartják bent Mrs. Dale-t? Az édesanyám.
A nővér rosszalón rám nézett, de matatni kezdett a sok dokumentum között.
-A harmincnégyesben. - felelte.
Én, Pipert magam után húzva, azonnal rohanni kezdtem.
-Anya!- rontottam be a kórterem ajtaján, aztán majdnem összerogytam.
A szeme fel volt dagadva, körülötte lila zúzódások voltak.
A szája fel volt repedve és a sebből genny ürült. A karja tele volt kék-zöld foltokkal. A nyakán látszott egy gyűrű alakú zúzódás.
Eszméletlenül feküdt az ágyban egy rohadt kórházi hálóruhában.
Lerogytam a székre és hagytam, hogy átszagadjon a gát. Megfogadtam, hogy nem fogok sírni, de most mégis nagy cseppekben hullottak alá az eddig 5 éven keresztül elfojtott könnyeim.
Piper átölelve hagyta, hogy mindent kiadjak magamból.
Az a szemét féreg nem fogja megúszni.
Ha megtalálom meg fogja ő még bánni azt is, hogy világra jött.
Csak ott ültem a kórházban és zokogtam Piper karjai közt.