12

8. fejezet: Sam

Lassan elérkezett az utazás ideje.
Piper teljesen be volt zsongva, hogy 2 év után újra láthatja Anne-t.
-Kicsi Pi! Siess!- kiabáltam be a házba a kocsi mellől.
-Megyek, szerelmem!- kiabálta vissza. Én elmosolyodtam. Imádtam, ha így hív.
Hirtelen megjelent a gesztenyebarna feje az ajtóban. A kezében egy hatalmas, aranyszínű bőrőnd volt.
Épp a kulcsokkal küszködött és nem vette észre,hogy a táskája leesett a lépcsőre.
-A fenébe!- mormolta.
Én felsóhajtva segítettem neki.
Ő felnézett rám.
-Köszönöm, Sam.- mosolygott.
-Mi a fene van ebben a hatalmas embercsempészőben?- utaltam a bőrőndre.
-Ami egy lánynak kellhet két napra.- felelte és a kulcsokat a zsebébe rakta.
Elindultunk a kocsi felé.
-Add csak ide.- nevettem, mikor Piper lefejelte a csomagtartó tetejét, hogy beletuszkolja a bőrőndöt.
-Köszönöm.
-Esetleg egy lovagi páncélt tartasz magadnál, amit még be kéne tenni a kocsi hátuljába vagy ennyi lesz, hölgyem?- koppintottam az orrára.
-Ennyi lesz.- felelte durcázva.
-Akkor vágjunk neki. Öt óra út vár ránk, amibe beleszámoltam a dugókat is. Ha nem lesz 3 órán belül ott leszünk.- szálltam be a kocsiba.
Piper követett. Megvártam, míg bekapcsolja az övét és elindultunk.
Piper a rádiót kezdte el babrálni, ahol rábukkant a Sit Still, Look Pretty-re.
Én felhangosítottam.
Piper ülve elkezdett táncolni a számra.
-Ez nem ide illő.- szóltam meg a zenét.
-Csss. Nem érdekel. Ez csak egy dal.- intett csöndre.
-Ahogy óhajtja, főnök.- símogattam meg az arcát mosolyogva.
Ő megfogta a kezem és ott is hagyta.

Az út felénél meg kellett állnom tankolni. Este 10-kor alig találtam az útva eső városban olyan üzletet, ami nyitva volt.
-Ennyi lesz?- mutatott az eladó a csipszre, a kólára és a gumicukorra.
-Igen. Ennyi lesz, köszönöm.- biccentettem.
Miután kifizetettem kocsiba szálltam és mentünk tovább.
Piper időközben elaludt. Békésen szuszogott az anyósülésen egy lehetetlen és nyakatekert pózban.
Ha ezt egy orvos látná, tuti halottnak titulálná Pipert azzal, hogy kitört a nyaka.
Én ránéztem arra a lányra, aki befogadott az otthonába és 14 éven keresztül egyszer se hagyott magamra.

-Szia. Én Piper vagyok. Téged hogyan nevezzelek?- mosolygott rám az idegen lány.
Én valahogyan elmakogtam neki a nevemet.
-Örülök, hogy velem játszol, Sam.- mosolygott Piper.- Eddig nem volt kivel játszanom.
-Ha akarod én mindig szívesen bújócskázok veled.- feleltem.
-Akkor ígérd meg.- mutatta felém a kisujját.
Én összekulcsoltam vele.
-Nagyszerű. Készülj fel életed legjobb bújócskájára.- mosolygott ravaszul Piper.
-Kicsi Pi!- kiabált valaki az udvar elejéből.
-Ez anyukám lesz. Holnap ugyanitt várlak az első szünetben.- adott barackot a fejemre, majd szökdécselve elment.

Ahogy teltek az évek Piper és én mindig együtt csináltunk mindent. Fára másztunk, rémtörténeteket meséltünk egymásnak a nyári táborban, iszappal dobáltuk egymást egy, a szüleink által megbeszélt, közös nyaraláson.
Aztán jött a gimi.
Míg én a pattanások hadával küzdöttem, addig Piper nőiesedett. Eltűnt a gyermeteg fufruja, helyette szép és hosszú hajat növesztett.
Egy osztályba kerültünk.
Emlékszem, hogy kémián majdnem felrobbantott minket és arra is, amikor bioszon kirohant hányni a boncolás miatt, én meg semmivel nem törődve kimentem és fogtam a haját.
Tizenegyedikben pedig belé estem.
Idióta módon követtem mindenhová. Ha nem volt velem, aggódtam miatta.
Akkor ismertem meg Camet. Ő segített nekem, amikor padlón voltam amiatt, hogy Piper elment randizni Eric-el. Sokáig együtt voltak, de valamiért Piper nem feküdt le vele. Csak velem. Ez a gondolat hízelgően duruzsolt a fülemben.
Miután Eric szakított Piperrel, segítettem neki mindenben, amiben lehetett.
Ismét ránéztem az alvó Piperre.
Igen. Bőven megérte minden kín, amit miatta szenvedtem el.
Mert most már csak az enyém és senkinek sem hagyom, hogy megkörnyékezze.
Szeretem magam mellett tudni azt, ami az én birtokomban van.
Piper nyöszörögve felébredt.
-Szia Sam.- mosolygott rám.
-Szia, kicsi Pi.- viszonoztam a mosolyát.
-Hány óra van?- nézett hunyorogva az órámra.
- Háromnegyed tizenegy.- feleltem.
-Oh. Akkor nemsokára odaérünk. Nem kellett volna olyan későn indulnunk.
-Hamarabb is elindulhattunk volna, ha valaki nem az utazás napján kap észbe, hogy be kéne csomagolnia.- feleltem huncutul mosolyogva.
Piper csak legyintett egyet, majd megpuszilt.
Én mosolyogva megfogtam a kezét.
Mindennél fontosabb volt számomra.