A Szerencse Párosai

Persze hogy Mi... (3.)

Amikor tovább járkáltunk, Miu minket dicsért össze-vissza, addig amíg, egy újabb ajtónál lyukadtunk ki.

"Játék neve: Hozzád láncolva. A játékot 2 személy játszhatja. A kettő játékos  kezei össze vannak kötve, és így kell egy szabaduló szobából kijönniük. Szobákként 10 percetek van ahhoz hogy kitudjatok jutni. 5 szoba van, majd a 6. szobán egy döntő kérdést fognak feltenni a társaik, amire őszintén kell válaszolniuk. Ha nem őszinte a válasz, büntetést kap a páros. Játék idő: 1 óra. Szobánként megszerezhető pontok: 2."-olvasta fel Miu. Nagitora és Relára nézett.

(Relaxa szemszöge)

"Most ti jöttök!"-és lökött be engem és Nagitot a szoba közepén álló körre.

Majd megszólalt egy férfi hang: "Üdvözöljük a játékunkba. A játék egy szabaduló szoba amin összesen 12 bónuszpontot lehet szerezni. Szabályok: 1 órát vesz igénybe a játék. 10 percetek van kijutni egy szobából. A pályán 6 szoba van. Az utolsó döntő kérdést tehetnek fel nektek a nézők. Csak egy kérdést lehet feltenni. Érezzétek jól magatokat!  Ha készen álltok fogjátok meg egymás kezét es mondjátok ki hogy: Sötétség mi a mélybe húz, visszatérünk a fényre."

Majd Nagito rám nézett és óvatosan megfogta a kezem és egyszerre kiabáltuk mondatot. Persze Miu pont készített egy fotót mielőtt el nem sötétedett a pálya, hogy felépülhessen a szoba. Az első pályán a egyik sarokba én voltam oda láncolva a szekrény kilincséhez amit kulccsal lehetett kinyitni. Nagito keze is odavolt láncolva a pálya másik sarkába egy radiátorhoz. A pálya régi, horror-szerűen volt felépítve. Körülnéztem de nem találtam semmit amit eltudtam volna érni és használni. Nagito viszont talált egy kulcsot es megpróbálta kinyitni a kezén lévő zárt, de sajnos nem sikerült neki.

"Nagito, lehet át kéne dobnod nekem a kulcsot hogy kitudjam nyitni az én lakatomat."-miután ezt kimondtam Nagito bólintott és átdobta a kulcsot. Én elkaptam és kitudtam magamat lakatolni. Majd körülnéztem a szobába; ágy környékén, szekrényekbe. De semmilyen kulcsot nem találtam. Később észrevettem egy kulcsformát ami a csilláron csüngött. azt levettem és odamentem Nagitohoz, hogy ő is szabad lehessen. Sajnos az a kulcs sem volt odavaló. Ezért a szekrényhez odamentem és kinyitottam a kulccsal. A szekrénybe volt egy kis pont, azt felvettem, és kulcsot találtam. Megint visszamentem hozzá, és most már kinyitottam a lakatot.

 Szobákról-szobákra, majd a 3. pályán,  az asztalra kellett tenni a kezünket plusz 2 pontért. Odatettük, majd egy lánc rá csatolódott a kezünkre, amit már nem tudtunk semmilyen kulccsal leszedni. Kaptunk 2 pontot, de egymáshoz voltunk kötve. Persze ezt is fotózták a csapattársaink..

Az 5. pálya futópálya volt, egy nagy fekete árnytól kellett rohannunk. Majd mire a 6. ajtóhoz értünk a nő megszólalt:"Nézőcsapat! Tudjátok a dolgotokat.. Bónuszpontok összegyűjtve:7 db. "

"Mit kérdezzünk?"-mondta Keebo gondolkodóan. "Valami egyszerűt kéne hogy kitudjanak érni hamar."

"Valami durvát!"-kiáltott fel Miu. 

"Nem, Meaniu nem. Valami érdekeset kéne hogy egyből tudjanak hazudni..~"-nevetett fel Kokichi. Aztán elkezdtek négyen vitázni, Bella később közbeszólt:

"ELÉG! Rantaro találj ki egy kérdést, és hadd menjenek már! Hisz időre megy gyerekek!"-szólalt meg haragosan Bella.

"R-rendben.. Am.. Nagito, igaz hogy elkérted tőlünk Relaxa számát?"-gondolkodott el Rantaro az elején,  majd valami eszébe juthatott. Várjunk csak egy percet...

*Hogy TESSÉK? Tőlünk..? Ez igaz?*- egy kis pír szökött fel az arcomra. Ránéztem Nagitora, ő szintén rám nézett, felszisszent és egy mélyet sóhajtott.