A Szerencse Párosai

Múlt nyomai előtűnnek. (7.)

(Nagito szemszöge)

Mi lehet Relaxa-val? Ezen gondolkodtam, mikor rohantam lefelé a lépcsőn, hogy az udvarra érhessek. Igen bevallom.. aggódtam... de okkal.
Mert az a látvány ami fogadott a kapuban, nem volt mindennapi...

Láttam, hogy egy fickó halad az autó felé egy vörös hajú lányt fogva. Egyből odarohantam, és kitéptem a fickó kezéből a lányt.

"Elnézést maga mit művel?" Kérdi a fiatal férfi.

"Megmentem azt a lányt akit....." Majd lenéztem a lányra, aki 9 éves lehetett. Nem Relaxa..

"Anya?" Nézett rám a kislány. Elszégyeltem magam...

"S-sajnálom uram! Én nem akartam.." hebegtem ki, miközben átadtam a lányt a férfi karjába, ahonnan elvettem.

"Takarodjon innen!" Mondta. Egyből eliszkoltam, amint lehetett.

Nagito.. gondolkodj.. hol lehet most Relaxa? Utoljára a tetőn láttad.. Rantaro-ek a folyosón.. és udvarról küldtek be minket.. akkor az udvaron kell keresnem.

Visszafutottam az iskola udvarra, körbenéztem, de senkit nem láttam. Egy sikítást hallottam egyből a hang után futottam.. És amit most láttam az borzasztó volt..

(Relaxa szemszöge)

Falhoz nyomva álltam a kapucnis férfi előtt..

"Kivagy?" Kérdeztem félve.

"Nem ismersz meg kedvesem?" Majd miután ezt kimondta levette a kapucniját.

"M-moral?! Te nem börtönben va.." mondatomat befejezni nem tudtam, hisz a kezét a számra tette, a másikat pedig a kezemet nyomta a falhoz. Elmenekülni nem tudtam..

"Remélem hiányoztam.. mert te nekem nagyon!" Majd hajolt oda a nyakamhoz és pár csókot lehelt oda.
Elkezdtem ellenkezni.

"Megint önző vagy... Akarlak érezni Rela! Annyi éven keresztül csak rád tudtam gondolni! Megint szeretném hallani a sikításokat, amit kiadtál magadból kiskorodban!" Majd levette a kezét a számról és odahajolt hozzám.

"Azt hittem, hogy a börtönben fogsz megrohadni!" Kiabáltam rá. Moral csak szigorú tekintettel nézett végig rajtam majd a száját a nyakamra tette és szívni kezdte, egy kicsit megharapdálta, amit egy sikítást eredményezett. Hirtelen mindkét kezét a nyakamra tette:

"Most nem itt kéne sikítóznod..Nagyon sajnálom.. nem szeretnélek megölni, nem is foglak. Majd eljön annak is az ideje.." majd megszorította a nyakam.

Egy hang viszont megszólalt. A hang ami megmentett ebből a helyzetből.

"MAGA! Hagyja békén a lányt!" Nagito hangja volt az.. ott ált, majd elkezdett felénk közeledni idegesen.

"Oh te ki vagy?" Nézte kérdőn. Elengedett a szorításból, majd hátrálni kezdett.

"Nagito..?"Egy gyengéd mosollyal ránéztem a fiúra, majd futottam oda hozzá átölelni.

"Takarodjon innen!" Szólt a fehér hajú és a férfi így is tett. Szorosan magához ölelt.

"Azért nem most találkozunk utoljára!" Kiabált vissza. Erre Nagito csak megrázta a fejét és rám tekintett.

"Jól vagy? Kérdezte. Érzem, hogy megint elfogom magam bőgni..

"I-igen..." Mondtam nem nézve rá.

"Nézz rám.."megfogta a arcomat és szemébe feljebb emelte a fejem. "Ah istenem..." Miután ezt kimondta sírni kezdtem.

"Nagito.. én... Félek...." Takartam el a szememet a kezeimmel, ő viszont leemelte a kezeimet és mélyen a szemembe nézett.

"Amíg engem látsz ne félj.." ölelt magához. Pár másodpercig így voltunk, majd eltávolodtam tőle.

"S-sajnálom... Tovább ölelnélek csak..."

"Megértem... Ne aggódj..." Majd elkezdtünk indulni hazafelé.

"Szabad kérdeznem, hogy ki volt az a senkiházi?" Kérdezte egy csönd után. Nem akarom felidézni... De megmentett..

"Én... Én..." Kezdtem bele, de halkultam el a végén..

"Én.. nem szeretném elmondani..." Néztem lefelé.

"Semmi baj megértem.." mondta.

"Majd.. este elmondom jó..?" Néztem rá.

"De nem kötelező..." Nézett vissza.

"E-ennyivel tartozok.. megmentettél, és ezt nem tudom elégszer megköszönni.." könnyeztem be.

"Oh.. semmiség.. szerintem bárki más is így cselekedett volna. De a nyakad.."
Tolta arrébb a hajamat ami a nyakamat eltakarta. Vörös foltok..

"Majd eltakarom.." majd vissza söpörtem a hajamat, hogy eltakarhassa a foltokat.

"Elkéne menni egy.."

"Nem, nem nem! Nem szeretnék.."

"Ahogy érzed.. de rám számíthatsz bármi van.. támogatni foglak. Mint egy igaz barát." Mondta majd mosolygott. Egy kis csend múlva kérdeztem:

"Hogy-hogy hallottad a sikításom..?"

"Valóban... Gyülekezni kellett egy terembe, mert mondták, hogy tönkrement a vetítő így este 5-kor kell visszamennünk.. A tanár szólított mindenkit és vissza kellett jelezni. Viszont te és Hajime nem voltatok ott.. én egyből jöttem keresni téged, Rantaro és Bella is keresett téged telefonon. Meghallottam hogy sikít valaki, rohantam a hang irányába. És hát.. igen.. most itt vagyunk."

"Mindent értek.." ennyit tudtam felelni.

3 körül lehetett mikor odaértünk a házamhoz. Nagito elköszönt, én meg bementem a házba. Egyből a telefonomhoz nyúltam, felhívni Bella-t. 23 nem fogadott hívás tőle.

"Rela! Na végre... Hol.."

"BELLA! Nagyon nagy baj van... Moral visszatért.."

"HOGY MI??"

"Azért nem tudtam ott lenni a gyülekezeten.. mert elájultam és megtalált.."

"ISTENEM! Ugye jól vagy? Nem bántott? Nem lett semmi bajod?"

"Csak a nyakam szívta meg.. mikor folytogatni kezdett, amiért ellenkezdtem, megmentettek.."

"Rohadt büdös szemétláda... Ha meglátom, vissza vitetem a börtönbe és gondoskodni fogok arról, hogy ott dögöljön meg.. ki mentett meg?"

"Nagito.."

"Hála égnek... Drágám kérlek.. légy erős.. maradj mindig a mi közelünkben.. nem fog téged úgy bántani.. idővel meg vissza fog jutni a börtönbe."

"És ha a házamba jön?"

"Csak nem... Max Nagito-t megkérjük, hogy maradjon ott veled. Vagy bekamerázzuk.."

"Nem ölhetnénk meg inkább? Úgy biztonságban érezném magam, ha abban a tudatban vagyok, hogy nem létezik."

"Sajnos nem lehet Rela..."

"Mindegy.. majd 5-kor találkozunk."

"Rendben. A házad előtt leszek."

"Oké.. puszi szia."

"Szio"

Majd letettem a telefont és nézni kezdtem, hogy milyen ruhát válasszak. Másfél órám volt ezekre.

<Idő ugrás>

851 words