A Szerencse Párosai

Holdfényben elveszve (8.)

Mikor már megtaláltam a legmegfelelő ruhát az esti "összejövetelhez", felhívtam Nagito-t.

"Szia! Bocsi a zavarásért.. nem tudnál elkísérni engem az iskolába?"

"Szia! Persze, nagyon szívesen!" mondta örömmel telve. Szinte hallottam a hangján, hogy boldog volt.

"Köszönöm." mondtam, majd letettem. Elkezdtem sminkel letakarni a szívás  nyomokat.

Ránéztem a telefonom órájára, ami háromnegyed 5-öt mutatott. Gyorsan felkaptam a fekete dzsekimet, és siettem ki az ajtón.

Körülbelül 10 percet sem kellett várni Nagito-ra.  Szürke kapucnis pulcsi, fekete nadrág és egy  barna cipő volt rajta. Rajtam egy kicsit tapadós  farmer nadrág volt, fehér  rövid ujjúval, fekete dzsekivel és egy fekete-fehér sportcipővel. 

"Szép vagy.." Mondta Nagito kicsit elnézve.

"Te is az vagy" kicsit mosolyogtam rá. Elindultunk az iskola felé.

(Bella szemszöge)

Az iskola kapuba vártam Relaxa-t. Rantaro már bement Kokichi-val, ezért gondoltam maradok kint. Gyönyörű az égbolt, a nap lemenő utolsó fényeivel megvilágítja a fent maradt felhőket, ami kicsit lilás árnyalatú volt a napfénye miatt. Nem sokáig gyönyörködhettem a égbolt színeiben, már láttam kettő ismerős alakot a távolban. 

Relaxa-t és Nagito-t.. Rela nagyon sokat köszönhet Nagito-nak.. és nem csak a közös múltjuk miatt, hanem a pár órával ezelőtti dolog miatt. Biztos megfogják tudni előbb utóbb, hogy ők már régóta ismerik egymást. Sőt, talán már Nagito tudja, csak nem mer szembenézni a igazsággal, ezért inkább marad a kétségek közötti kis labirintusába. Mindenki megjárja ezt az utat, én már túl vagyok ezzel. Egyre jobban közelednek felém, mire én oda sietek Rela elé. 

"Rela.. Minden rendben?" fogom meg a egyik vállát. 

"Valamennyire igen.." adott egy félmosolyt e mondat közben.

"Ne aggódj... anyának szóltam már az esetről, újra nyomoznak a férfi után." ölelem meg.

"Köszönöm." ölelt vissza. Pár pillanattal később már elengedtük egymást, és indulni kezdtünk az iskolába. 

Betértünk a folyosóra, a napfénye csodálatosan világította be, mintha egy filmben lennénk. Hozzánk közeledett Chisa.

"Sziasztok! A tornaterembe várlak titeket." Mondta majd sietett a tanári felé.

"Rendben." Mondtuk egyszerre és indultunk a megadott helyre.

Az ajtónál ott várt engem Rantaro.

"Hát te?" kérdeztem.

"Koko elment ellenkezni Miu-val.. hiányzott a társaságod Bella." majd nyújtott egy nekem rózsát. 

"Ezt honnan szerezted? Hogy érdemeltem ki ezt?" kérdeztem nevetve, majd elfogadtam kissé elpirulva  virágot.

"Iskolai dekoráció, és azért kapod, mert öröm veled lenni!" picit elpirult ő is, majd megfogta a kezem és elvitt egy sarokhoz. Úgy viselkedtünk, mintha csak ketten lennénk, igy hamar megfeledkeztem Relaxa-ról. Bár tudom, hogy  a legjobb kezekben van. 

(Nagito szemszöge)

Rantaro olyan romantikusan viselkedett Bella-val.. mintha tényleg egymásnak lennének teremtve. Talán példát vehetnék a viselkedéséről. Hátha jobban megkedvelne engem Relaxa.

"Gyere menjünk egy kicsit nyugisabb helyre." mondtam, majd kimentem. Rela követett engem,  majd a tanár megállított minket. 

"Hova-hova?

Igen... kicsit rövidebb lett, de hey! Örülök, hogy elolvastad ezt a részt és annak, hogy még nem feledkeztél meg erről.  Igyekszek most már vissza rázkódni  a story íráshoz, kitartást mindenkinek az iskolához!