Csak egy poénnak tűnt (BEFEJEZETLEN)

••1. rész••

Klaudia

-Három.... kettő... egy...- ordítja a tömeg majd mindenhol iskolai papírok szállnak. Igen.. utolsó nap a elsőéves középiskolásként. Oldalra pillantok és meglátom a legjobb barátomat ahogy szőke tincsei oda-vissza himbáloznak a napsütésbe és ezerwattos mosolyt mutat a nagyvilágnak. Ebben a pillantban úgy érzem mintha egy álom lenne. Mint egy film és valszeg ez a nyaram is egy filmbeli jelen lesz. A legjobb meleg hónapjaim lesznek az életembe, mivel utazok ki koreába a legjobb barátnőmmel. Tudni illik Ő félvér. Apukája laoszi, anyukája magyar. Itt jön az a kérdés,hogy miért megyunk koreába és nem laoszba? Apukája az laoszi származású, de világ életébe koreába élt és ott vannak a barátai, a családja. Ők minden évbe mennek ki, de az én szüleim csak most engedtek ki velük. 2 éve ismerem őket és nagyon sok minden történt velem és a "hugommal". Ebbe a két esztendőbe nagyon sokat tanultam tőlük. Ő és apukája tanított engem koreaiul és egy nagyon picit tudok laosziul is. A szokásokat is megismertették velem.

-Nahh megyünk starbuks mielött átmegyünk hozzátok összepakolni a cuccaidat?- nézett rám Samnira a gesztenyebara szemeivel. Jahh és igen.. holnap hajnalba indul a gépünk Budapestről és én még sehogy nem állok.

-Még szép.- felelek rá és elindultunka legközelebbi törzshelyünkre. Mint számítottunk rengeteg olyan srác volt akik a zsánereink. Mindkettőnknek az ázsiaiak a kedvenceik és ezért szerettünk ebbe a híres kávézóba járni mivel itt sokszor előfordulnak.

-Készülj fel mivel koreába csak ilyenek lesznek.- szakítja meg a pásztázásom a legjobb barátnőm.- Szerinted találkozunk kint életünk szerelmével?

-Nem tudom...- nézek rá a kávémra.- Tudod , hogy egy bunkó személyiégem van. Szerintem ezért nem szeretnek engem a srácok.

-Chaaaaj hagyál mááár.- üti meg finoman a vállam.- Te meg tudod, hogy miért van sokszor felszakadva a szám, miért sebesek a bütykeim és miért sík egyenesek már.- húzza félmosolyra a száját. Nem mondanám magunkat jó tinédzsernek. Én nekem mindig jár a szám és nagy a pofám, míg Samnira verekedik. Igazából nálunk ez úgy történik , hogyha beszólnak én elkezdem kioltani a saját módomon ami nem a legfinomabb. Utána ha nem használ a "szép szó" jön a tasli a barátnőmtől. Nem mondanám , hogy annyira, de sajnálja az embereket. Neki nem számít, hogy lány vagy fiú, magas vagy alacsony, vastag vagy vékony. Kezünkbe a kávéval indultunk el a buszunk felé közbe egy szálra rágyújtunk. Mitagadás dohányzunk is és néha iszunk is. Még kiskorúak vagyunk, és nem egyszer kaptunk idősebbektől hegyibeszédet a károsító anyagok hatásairól. Mondhatni igazi lázadók vagyunk. Szarunk mások véleményébe és akkor is csináljuk. A csiket elnyomva szállunk fel a villamosra ami egyenesen a mi házunkhoz vitt. A kapukódot beíra csipogva jelzett , hogy be tudunk menni. A lift a 6. emeletre vitt minket.

-Itthon vagyunk!- ordítok a családomnak. Ma direkt miattam mindenki otthon van. A hugom aki még csak 6 éves az egyből Samnira nyakába ugrik és nem az enyémbe.- Köszi én is szeretlek.- mondom gyúnyosan Nikinek.

-Tudom, de én téged mindig látlak Samit nem.- beszél vissza. Tiszta én ez a lány..

-Nahh sziasztok.- köszönnek ránk a szüleink akik épp a nappaliba pihennek.

-Hellokaaaa.- huppan le a kanapéra Samnira és már szóba ered a szüleimmel. Már szinte családtaggá nőtte ki nálunk magát úgy mint én nálunk. Igazából amíg én kiveszem az ebédet addig nyugodtan hagyom őket beszélgetni, mert csakis az utazással kapcsolatba beszélnek. Nem akarok egy szót se szólni mert aztán meggondolják magukat. Nekem ilyen szüleim vannak. Kicsit szigorúak... nahh jó néha nagyon. Szeretem őket,de van amikor fel kell szólalnom egy kis levegőért mivel már megfulladok. Azért most örülök, hogy 3 hónapig távolleszek. Jó távol.