Csak egy poénnak tűnt (BEFEJEZETLEN)

•••11.rész•••

Klaudia

Este van. Csend és sötétség telepedett le, csak a halvány utcai lámpák világítják be arcunkat. Lassan lépkedünk ketten. Cigeretta a kezünkbe és mintha csak minden a régi lenne. Nem rohanunk. Szó nélkül sétálgatunk, de olyan mintha gondolatban beszélgetnénk. Azt gondoltam , hogyha én az álmaimat követem és a remény rámtalál minden más lesz. De nem lett az. Rájöttem, hogy a boldogság sose lesz örök és az csak egy pillanatnyi érzés. Minden olyan jól indult most meg ketten megyünk haza full kussban. Az utcán egy árva lélek sem jelenik meg. De kellemes ez az érzés mégis félelmetes. A telefonom csörgésére mindketten megtorpantunk. Reméltem azt , hogy Ő hív , de csak Hongjoong az. Kinyomva Őt csúsztattam vissza telóm a zsebembe. Pár másodpercre rá Samnirát is hívta valaki. Nagy nehezen kivette mobilját és fel is vette.

-Mond Mingi.- bunkózik. Nem volt semmihez se kedve amit meg is értettem.

-Hol vagytok?- szól vissza a legjobb haverja idegesen. A telefon hiába nem volt kihangosítva akkora volt a némaság , hogy mindent tisztán lehetett hallani. Samnira nem szólt semmit. A fülétől elvette telefonját és már ott járt, hogy letegye.- Nehogy kinyomjál!- ordibál.

-Megyünk haza.- nyugodt hangon válaszolt.

-Az sötétbe ketten... észnél vagytok??- von kérdőre minket.

- Nem hiszem , hogy sok mindenkit érdekelne ez az egész.- reagál rá.

-Fhuu ti... álljatok meg ott ahol vagytok mindjárt ott vagyunk Hongjoonggal.- halatszodott a szél suhogása a kagylon át.

-Honnan tudjátok, hogy h....- akad meg Sami ,mivel Mingi kinyomta a telefont. Néz rám szemeivel, de alig látom azokat. Barna íriszei a homályban feketének látszódnak. Nem szeretek a sötét utcákon járkálni ,csak miatta mentem el. Ő megfodrítva magát indult volna tovább. Kezei után nyúltam.

-Samnira..- állítom meg. Nem mozdul meg csak néz ugyan úgy előre. - Várjuk meg Őket.- nem felel rá semmit csak egy újabb bagóra gyújtott rá. Messziről észrevehető volt kettő alak aki fut felénk. Hirtelen nem tudtam mire venni, hogy kik azok majd rájöttem. Mikor látótávolságon beljebb voltak , észrevettem, hogy aki Mingi mellet fut nem is Joong. Bármilyen messze is van felismerem. Lábaikat hosszan nyújtották ki és siettek felénk. A haja össze vissza állt. Amekkora lendülettel jött olyan gyorsan is zárta két karját körém. Mélyen a nyakamba fúrta fejét. Olyan szorosan ölelt , hogy levegőt alig bírtam venni. Megilletődötten állok. Nem tudom mire venni a hirtelen közvetlenségét.

-Hála a jó égnek , hogy épségben vagy.- suttogja. A szapora légzése ami a nyakamhoz fújt szépen lassan normalizálodott. Eltolva magától pásztázta végig arcomat, majd mélyen a szemembe nézett. Elmerültem íriszeiben. Mostmár biztonságban éreztem magam.

-Te most komolyan megnézél engem a find my-ba?!- csattan ki magából Samnira.

-Hát bazdmeg. Ketten indultok neki az éjszakának , szerinted nem aggódunk értetek!?- vonja kérdőre Mingi.- San és Seonghwa vette észre , hogy eltűntetek.

-Chh..- nevetett gúnyosan.- Elhiszem, hogy Hwát mennyire érdekli ez az egész történet.-sarkon fordulva dacosan ment tovább. Mingi utána sietett és magyarázta neki, hogy mennyi veszély van ebbe. Samin látszodott , hogy a téma fullra nem érdekli. Én lefagyva, álltam tovább egyhelyben. Észre se vettem , hogy Ő már pár lépést előre lépett.

-Nem jössz?- kérdi meg tőlem. Kezére pillantottam mit felém nyújtott. Összezavart teljesen. Nem akartam tenyeremet övéjébe tenni így csak simán megindultam. Mellém lépett és ketten egymás mellett ballagtunk lassan. Merengtünk. A halk utcákon csak Mingi oktatását lehetett hallani amit azóta is darált. Látszik , hogy egy repperről van szó.

-Amúgy..- pillantottam felé. Egyből rámkapta fejét és érdeklődően nézett rám. Fájt Őt látnom. Amennyire fájt annyira volt jó érzés az , hogy itt van velem.- Hongjoongot hol hagytátok?

-Hát öhmm...- kezdte el tarkóját vakarni.- Úgy gondoltuk Ő menjen a csapattal mégis csak Ő a leader. Mi meg Mingivel ráérünk. - szembesített a tényekkel. Egy szót se szóltunk utána. De ezt a csöndet nem lehet mondani unalmas vagy frusztráló némaságnak. Talán azzal a szóval tudnám ezt a helyzetet nevezni, hogy : nyugodtság. Soha nem éreztem így magam. Egy cseppet sem féltem, és azt se éreztem, hogy valami miatt aggódnom kéne. Vállunk vagy kezünk néha összesimult , amitől pillangóim felébredtek. Nem gondoltam volna , hogy ilyen érzéseket tud kiváltani belőlem.

•••○•••

Fél úton lehettünk már amikor végre Mingi és Samnira nyugodtan és halkan kezdték el párbeszédüket. Mindeddig tőlük zengett az egész utca. Mint egy rossz házaspár olyanok. Az út és az idő lassan telt mégis csodálatosan. Kellemes volt az éjjeli hideg szellő ami néha végigsűvített. Egy ksiebb zajra lettünk figyelmesek ami az utca másik feléről hallható. Zene. Igazi bolondos muzsika. Nevetés és jókedv egészen hozzánk érezhető. Láttam Sanon, hogy érdeklődik a hang iránt. Egy korunkbeli csapat bandázott. Lányok fiúk egyaránt. Idilli volt őket látni. Mindig jók voltak ezek az összerezzenések. Magyarországon nekünk is volt egy kis csapat, de nem olyan összetartó amilyennek őket látom. Volt aki kéz a kézben sétált, aki táncol és az is aki csak szemlélő és nézi a történéseket. Nem figyeltek a világra csak magukra és a pillanatnyi boldogságra ami jelenleg körülveszi őket.

-Boldogok.- szólalt meg mellettem a fiú. Nem tudom mire venni a kijelentését. Mégis egyetértek vele.

-Ők igen, azok.- válaszolok neki a lehető leghalkabban. Barna szemeivel egyenesen rámnéz. Éreztem tekintetében a fájdalmat és a vágyat is. Annak a vágyódását , hogy Ő is ilyeneket csinálhasson. Az este közepén kimenni egy utcára, hangosan zenét hallgatni és , hogy ne ismerhessék fel. Egy átlagos fiatal. Egy mindennapi korai srác.

-Hogy leher az, hogy szinte mindenem megvan és nincs vége a szenvedésnek?- kérdi meg tőlem. Elsőnek lesokkolódtam utána egy nagyon jó és megválaszolhatatlan kérdésnek tekintettem. Elgondolkodtató. Nem a legjobb híresnek lenni. Ha az vagy akkor sem oldódik meg minden problémád. Talán több bajos lesz belőle.- Hogyha te is híresebb leszel, népszerűbb...- szólalt meg újra egy kis idő után.- én azt nem szeretém, hogy te is úgy szenvedj mint a többiek.- fejezte be. Kijelentése erős ,de mégis szép gesztus volt. Nem tudtam hova tenni érzéseim. Megzavarodtam tőle. Rápillantottam és egyből felvette velem a szemkontaktust. Az igazságot vettem észre lelkeiben. Imádom , hogy szeme mennyire tükrözi érzelmi állapotát. Nem tudtam, hogy haragudjak vagy engedjem el a dolgokat. A konok énem azt sugalja , hogy azt a felét , hogy én szerelmes vagyok belé ne engedjek a kisértésnek. Fejemet elkaptam róla és inkább a földet kezdtem el alaposan kémlelni. A csuklomon éreztem kezét. Enyhén megszorított, hogy megállíthasson. Nem mertem megfordulni egy ideig. Mikor mégis vele szemben találtam magam a szívem szakadt meg. Rossz volt a kialvatlan, megviselt arcára ránézni. Látni akartam a boldog és bolondos énét. Amikor úgy érezte, hogy tényleg nem fogok elmenni, óvatosan elengedte kezem. A pulzusom egy kicsit lejebb ment, de nem tartott sokáig. Egy lépéssel közelebb lépett. Fejemet hátrább kellet döntenem, hogy igazán a szemeibe tudjak nézni. Arcomat két keze közé tette. Érintése a testemnek egy áramlöket. Örületbe tud kergetni két másodperc alatt.-Most nagyon figyelj rám.- végig szemembe nézve, komolyan kezdte el mondandóját.- Én szeretnék lenni az esődleges támaszod. Az akire bármikor számíthatsz.- íriszein át nem a hazugságot hanem az igazságot láttam. Keze melegsége a biztonságom. Jelenléte a védelmem. Mégsem értem meg Őt. Most mit akarsz tőlem Choi San?