A csillagokon át - Across the stars (SW au fanfiction)

Harmadik fejezet

– Azt hiszem, meg fogok halni.

– Ó, Anakin, te azon a részen már túljutottál.

Anakin felnyitotta a szemét, és csak akkor jött rá, hogy nem lázálmainak alakjaival beszélget, amikor meglátta az ágya végében Ono bácsi hatalmas, kék szemét és sanda vigyorát.

Kórházban feküdt; erre gyorsan rájött a sok fehérből, sípoló készülékből és körülötte szorgoskodó medikus droidokból.

– Örülök, hogy végre magadhoz tértél. – Ono könnyed léptekkel szelte át a métereket, és állapodott meg Anakin párnája mellett. – Szegény Organa szenátor majdnem elsírta magát, amikor a halálhíredet keltették.

– Bail? Itt van? – Anakin arcába szín költözött, tagjaiba erő. Ha Bail Organa itt van, akkor semmi rossz nem történhet. Semmi.

De Organa nem volt ott, és Anakinból ez a hirtelen erő olyan gyorsan kiszállt, hogy a látványára Ono türkiz bőre majdhogynem fehérré sápadt.

– Anakin, rosszabbul vagy?

– Nem, én csak... Mondj valamit nekem, Ono.

– Annyit mondhatok – rázta meg a fejét a rodiai szenátor –, hogy szívesen, máskor is.

– Tessék?

– Megmentettem az életed. – Ono elgondolkodva birizgálta kék haját. – Habár nem szándékosan. Mármint, fogalmam sem volt róla, hogy bajban vagy, csak jókor voltam jó helyen.

Anakin ellazult a takaró alatt; a korábbi fájdalomnak már csak a nyomait érezte magában, és ez éppen elég volt neki ahhoz, hogy végre elengedje fájdalomtól görcsös izmait. Ono jelenléte megnyugtatta, és az a tudat is, hogy életben maradt. Most kezdte felfogni igazán, mennyire szerencsés. Hogy most mennyire közel álltak ahhoz, hogy végleg elhallgattassák őt és az igazságot.

– Mondj el mindent, amit tudsz, Ono.

Onaconda Farr öntudatosan megigazgatta magán hosszú lila köntösét, minthogyha egy szenátori nagybeszédre készülne fel.

– Azzal kezdődött a történet, hogy ellopták a beszédemet – illesztette össze ujjait a rodiai. – Azt a beszédemet, amit a te ügyedhez írtam.

Ono elhallgatott, és zavartan babrálni kezdett a köpenyének bojtjával. Anakin felvonta a szemöldökét.

– És? Nem értem. Hisz a beszéd a tiéd, csak kellett rá emlékezz...!

– Nem azzal volt a baj, hogy nem volt meg a szöveg, drága fiam. Hanem azzal, amit terveztek vele. – Ono ismét elhallgatott. A szünetek hosszúsága gyanút ébresztett Anakinban, és Ono is meglátta ezt a gyanakvást. – Ne érts félre, Anakin, én valóban látni akarom az ügyünk győzelmét. Ezért... Ezért írtam a beszédemet az édesanyádról.

Anakin megfeszült, akár a kifeszített rugó. Észre sem vette, de a keze ökölbe szorult. Ono azonban látta, és reflexből hátrált egy lépést.

– Mit akartál az anyámtól, Ono? – Anakin hangja nem sokban emlékeztetett arra a lendületes szenátorra, aki a Szenátusban volt. Ononak egy sziszegő trandoshan jutott róla most eszébe, és a hasonlat megrémisztette.

– Anakin, nézd. Én megértem, miért nem akarsz anyádról beszélni a Szenátusban...

– Mert senkinek semmi köze nincs az anyámhoz! – kiáltott fel Anakin, de a hangja hamar köhögésbe fulladt.

– Tudom, mit érzel – szabadkozott Ono, úgy kaszálva két kezével, mintha Anakin láthatatlan csápokat növeszthetne, és azokkal fojtogatná őt. – Tudom, tudom. Ezért nem akartam neked elmondani, mire készülök. Mert tudtam, hogyan fogsz reagálni...