A tizedik Titán (Levi x reader)

2. rész: 2 év távlatából

Már 2 éve, hogy a szülővárosomat, Shiganshinánt a titánok porig rombolták. Azóta sok minden történt. Például beléptem a Felderítő Egységbe. Pontosabban ma fogok.

Mióta a Rose falon belül kellett éljek még inkább erősödött a szabadságvágyam. Nem birtam elviselni a tudatot, hogy egyre és egyre kevésbé vagyok szabad, hogy nem tehetek semmit, mert lépten nyomon a nyomorba, az éhezésbe és a falakba botlok.

A még be ne tört mezőkön görnyedtem a tikkasztó hőségben napi 14 órát, hogy utána naponta ugyan ennyit vethessek és gyomlálhassak. Mindezt persze ingyen és bérmentve.

Ígyhát bő egy hónap leforgása után meguntam, hogy szarba se néznek, beléptem a katonasághoz. 2 éven keresztül szoptam, hol átvitt értelemben, hol szó szerint mire kikerültem abból a szutyokból. Istenem, áldalak hogy vége a kiképzésbek.

Bár az első 10-ben végeztem, sosem becsültek meg igazán, sőt, gyűlöltek, hiszen állítólag nagyon flegma voltam és nem tiszteltem a feljebbvalóimat egyáltalán. Mi okom is lett volna rá? A kapitányunk csak azért képes volt nekem 2 nap szabadnapot adni, hogy láthassa a térdeimet. Ch. Perverz. Innen is jól látszik, hogy tiszteletre cseppet sem méltó. Csak egy magas posztban lévő ösztönlény. Aztán persze mindezek tetejébe megkaptam, hogy még én vagyok a gyökér, amiért nem használom ki a jó helyezésem, és a Felderítőkhöz akarok menni.

Most éppen a beavató ceremóniára tartok, ahol végre beléphetek azok közé, akik tényleg.. valóban szabadok. Akik félelmet nem ismerve törnek ki a falak kalitkájából és a szabadság szárnyain derítik fel az ismeretlen, óriásokkal teli földeket. Ma belépek a Felderítő Egységbe.

A helyszínre érve gyorsan, szinte kapkodva kikötöttem fekete fríz lovamat a többi állat közé, majd a helyszínre siettem. Utoljára így a gyerekekkel a kezemben futottam. Késésben vagyok.

Amikor az épület belső udvarára értem, már mindenki fel volt sorakozva. Minden ujdonsült kadét hátán díszelgett a szabadság szárnyait ábrázoló kép, a felderítő egység szimbóluma. Milyen irónikus, hiszen nekem egyébként is vannak szárnyaim. Bár nem tudom, hogy ezt hogy tárom eléjük. Majd kitalálok valamit.

Gyorsan be álltam az első sor legszélére és kihúztam magamat. Kissé kínosan éreztem magam, hiszen mindenki a késő, kapkodó szőkét nézte, aki lóahalálában vágtat át az udvaron.

-Shinzo wo Sasageyo!- kiáltotta a magas  szőke jó kiállású férfi az emelvényen. Ő lehet gondolom a parancsnok.. vagy valami ilyesmi.

Mellette 3 ember tisztelgett. Egy magas, nagyon vékony, pelyhes állú férfi, körübelül a huszas évei második felében járó, egy szemüveges, ronda orrú nő hasonló korban, és.. egy nevetségesen alacsony savanyú arcú fekete hajú fiú.. vagy férfi.. nem tudom eldönteni az életkorát, mert körülbelül jó, ha meg van 160 centiméter magas, a bőre pedig olyan sima, viszont olyan férfias az arcberendezése, hogy tizenhat évestől negyven évesig bármennyi lehet.

Nem bírtam levenni a tekintetemet a különös csodabogárról az eskü közben sem. Olyan.. egyszerre nevetséges, figyelmet igénylő és félelmetes kissé.

Valószínűleg eléggé megfeletkezhettem magamról a bámulása közben, mivel arra lettem figyelmes, hogy egyszer csak a törpe összehúzta a szemöldökeit és szikrát vető acélkék szemeivel a lelkembe bámul. Én ráeszmélve arra, hogy jó 5 perce méregetem a férfit, zavaromban elkaptam a tekintetem, majd hogy ne érezze, bármilyen hatással is van rám, lekezelő fejjel visszanéztem a mélynövésű feljebbvalómra.

A ceremónia végén, mint utóbb kiderült, Erwin Smith parancsnok bemutatta a mellette lévőket. A magas, szőke csontkollekció Miche Zacharius, a fura, szemüveges nőszemély Hange Zoe, és a személyes kedvencem, a szőnyegcirkáló fekete hajú, Levi Ackerman.

Végezetül a 15 újoncot, köztük engem is, beosztották a három kapitány csapatába. Nagy örömömre Levit fogtam ki, aki rögtön a bemutatkozása után tett is egy epés megjegyzést.

-Van valami probléma kadit, hogy az eskü alatt kiesett a szemed?- kérdezte meglehetősen agresszívan. Annak ellenére, hogy akkora, mint egy tökmag, tán ő a legrátermettebb és férfiasabb, az alapján, amit a többi kapitány beszédéből félfüllel elcsíptem.

-Majd legközelebb összeszedem.- mondtam flegmás ami valószínűleg nem tetszhetett neki, hiszen ezúttal a szemeit összehúzva mondta.

-Minimum hozzáteszed, hogy Kapitány, vagy Uram, hülyegyerek.- mondta majd hátat fordítva mindannyiónknak megindult a szállás felé.

A többi csapattársam ekkor már rémülten hallgatott, hiszen nem hittek a fülüknek, hogy valaki így mer beszéli egy feljebbvalójával rögtön az első napon. Főleg ezzel a mogorva kertitörpével.

-Oké..-mondtam fennhangon, direkt kiemelve azt, hogy én nem mondok semmi ilyesmit. Egy bolondos félmosoly csúszott az arcomra, felhúztam a szemöldökeimet, ami a többiekről nem mondható el. Ők lélekzetvisszafolytva hallgatták, ahogy húzogatom a kisnövésű oroszlán bajszát.

-Úgy látom nem csak a szemed rossz, hanem a hallásod is.- fordult meg kifejezéstelen arccal, villámló szemekkel. Na jó, talán mostmár tényleg kicsit félek. Azok az acélos szemek valóban hatalmába kerítőek. De hamar kirángattam magam a hipnózisából.

-Nem vagy te nekem se uram, se kapitányom, miért hívjalak így?- kérdeztem felszegve az orromat, hogy még magasabbnak tűnjek, hogy még jobban érzékeltessem vele, hogy én nem vagyok vevő erre a kényszerű alá-fölé rendeltségi viszonyra.

Ekkor megragadott az ingem gallérjánál fogva és magahoz rántott. A fejünk néhány centire volt egymástól. Természetesen próbáltam megőrizni a hideg véremet, de nőből vagyok, ráadásul ma-holnap 18 éves, hogy is tudtam volna megállni, hogy ne piruljak el egy kicsit.

-Mert ez a kötelességed!- sziszegte a szinte összeszorított fogai mögül a.. Kapitány. Beadtam a derekamat. Rendben, feladom. Nem akarok itt botrányt. Kissé lecsilladova és "nagy örömömre" meghunyászkodva az akaratának válaszoltam.

-Igenis, Uram.-mondtam ki a behódoló szavakat, melynek hatására ellazultak a Kapitány vonásai. Lehunyta a szemeit majd semleges arckifejezéssel megkaptam tőle életem válaszát.

-Remek. Annak ellenére, hogy ez az első napod itt, jól beszoptad, egész éjszaka takarítani fogsz, és ha reggelre nem csillog-villog ez a koszfészek, nem ajánlom, hogy a szemem elé kerülj.-mondta monoton, bár fenyegetően mély hangon.

Én ekkor hátat fordítottam, majd duzzogva, magamban erősen karomkodva  megindultam a vizesvödör és az undorítóan retkes felmosórongy irányába. Az ideg majd' szétvetett,  kezemet ökölbe szorítottam.

-Kapitány, teljes tisztelettel, nem akarok személyeskedni, de bassza meg magát.- sziszegtem a fogaim között, miközben nekiláttam a folyosó felnyalásának.

-Tessék? Nem hallottam tisztán!-hangzott Levi Ackerman kissé mogorva, de kárörvendő hangja a folyosó végéből.

-Azt mondtam, További kellemes estét!.. Uram.- kiáltottam vissza, mintha csak egy nagyothallóhoz beszélnék. A hangomban erőteljesen irónia volt érzékelhető.

-Minden féle személyeskedés nelkül baszd meg magad te is, hülyegyerek.- kiáltotta vissza majd magára csapta az ajtót.