Fallen Angel-Bukott Angyal

A Morogami Tenger Titka

- Felség! - rohant be egy Őr a terembe, ahol a Pokol úrnője tartózkodott. - Levél jött. A feladó... valószínűleg egy Arkangyal.
- Mi áll benne?
- Egy rejtvény. ,,Kinek szíve jégből van, s sírt férje miatt, annak utódja menti meg utatokat."
- Anyám, van errefelé Víz vagy Jég Démon? - kérdi Justice
- Inkább familiárisok... - tanakodik hangosan Natoga.
Mind a hárman egy teremben voltak, mikor én is odaértem Angelo kíséretében.
- Kate, Te mit gondolsz? Van valami ötleted? - mutatja meg nekem a papírtekercset a királyné.
- ,,Kinek szíve jégből van,..." talán egy olyan hely ahol hideg, és hó van. De a második fele... ,,... s sírt férje miatt, annak utódja menti meg utatokat." Tippem nincs. - nyújtom vissza a papírt.
- Hol élnek azok akik fagyos erővel bírnak? - lépett Justice Natoga-hoz, aki már a démoni fajokról szóló könyveket lapozgatta.
- Leginkább a Lyukacsos Fa Erdőt említik. De azokban inkább familiárisokat illetve árnylényeket észleltünk.
Miközben Justice, a királyné és Natoga a könyveket lapozgatta, én addig továbbra is agyaltam az üzeneten. Jégszív és sírás?...
- Kate, indulunk! Gyere, az erdőben teszünk egy kört.
- M-Megyek! - zökkentem ki az elmélkedésből.

Az erdő fáiban több a lyuk, mint a sajtban... de ezek már így nőttek ki, nem megrágta vagy kipusztította valami.
- Justice... félek.
- Hátborzongató egy hely, mi? - mosolyodik el kissé Natoga.
Összerezzenek ijjedtemben.
- Nyugi már, csak véletlen ráléptem a korhadt ágra. - néz rám az albínó fiú. - Nézd, egy Kuzon! - mutat egy fa ágára, amelyen a bagoly szerű lény telepedett le. - Halkan. Ilyen közel még nem nagyon járt senki egy Kuzonhoz... - suttogja, majd közelebb lép pár lépéssel az árnylényhez.
- Mi az a Kuzon?
- Árnylény. Ó, hogy mondjam, hogy megértsd... Árnybagoly.
- Egy bagoly árnyékból. Vettem. - mosolygok rá kicsit gúnyosan.
Tovább megyünk, majd furcsa, morgásszerű hangot hallok.
- Kate, vigyázz! - kiált Natoga, majd megfagyasztja az előttem álló lényt. - Fussunk! Erre!
- Ez meg mi?! - kérdezem - Helyesbítek... ezek mik?! - vágok fejbe egy faággal egy ilyen... valamit.
- Zineriták. Eddig nem sokat tudunk róluk, de a lávában elégnek, és ha lefagyasztod őket akkor megmenekülhetsz. Erre! - ragadott karon, majd futni kezdtünk gőzerővel mind a hárman.
- Huh, ez húzós volt. - lihegte Justice.
- És én még kicsinek örökbe akartam fogadni egyet belőlük. - mosolygott Natoga.
Nem sokkal távolabb, mikor felpillantottam megláttam egy furcsa gömbben lévő asszonyt. Hófehér ruháját, halványkék minták díszítették, bőre vakítóan világos volt ebben a sötét erdőben, és gyönyörü, irígylésre méltó, hosszú fekete haja volt.
- Srácok, nem kéne neki segítenünk? - indultam meg a nő felé.
- Kinek? - lihegték egyszerre. Tekintetüket kérdőn helyezték rám, mire én ismét elindultam a nő felé. A gömb, ahogy egyre közelebb értem, úgy lett kisebb.
- Elnézést, minden rendben? - nyúltam a gömb felé, mire annak falán nem hatolt át a tenyerem. Levettem a kezemet, kifújtam a levegőt és újra megpróbáltam. Ezúttal sikerült. A nő vállára tettem a kezemet, majd Ő felnézett. Eléggé sápadt volt az arca, de nem volt sovány.
- Mi a baj? - kérdeztem udvariasan, mire a nő csak belenézett a szemembe.
A fejemben Morogami Tengerpartjának képe tárult fel.
A nő eltűnt, a buborékkal együtt. Mintha... köddé vált volna. Felszívódott.
- Kate! - futott oda hozzám a két fiú.
- Hol voltál?
- Végig itt voltam. Nem láttátok azt a nőt?
- Milyen nőt? - néztek össze.
- Akit egy lilás buborék védett.
- Várjunk csak... erre nincsennek is Zineriták.
- Igaz.
~ Talán az asszony miatt - gondoltam magamban.
- Az erdőben nincs semmi. Menjünk vissza.

- Biztos nem láttatok semmi különöset?
- Azon kívül, hogy megtámadott minket egy csapat Zinerita? Nem.
- De akkor mégis.... -
- Morogami... - motyogtam, mire mind felém néztek.
- Morogami? Hogy mi? - kérdezte a királyné.
- Az erdőben volt egy asszony aki sírt és lila buborék vette körül. Odamentem hozzá, de először az a pajzs vagy mi nem akart hozzá beengedni. Aztán megpróbáltam mégegyszer, akkor már bemehettem. A nő vállára tettem a kezemet, mire felnézett rám és eltűnt. A szemében... nem is. A fejemben megjelenítette annak a helynek a képét, ahonnan jöttem. Morogami-t.
- Ott nincsennek démonok?
- Justice ne hülyéskedj. Nincsennek. De benyúlik a tengerbe.
- Valami legenda esetleg nincs a helyhez kötődően? - kérdezte a királyné.
- Csak egyről tudok.
- Meséld. Hátha közelebb jutunk a megoldáshoz.
- Hát, a Morogami Tenger Legendája régen történt eléggé. Állítólag volt egy pár, a feleségben nemesi vér folyt,a férj pedig a lány telkén dolgozott. A nő apja is kedvelte a fiút, így nem volt ellenére, hogy a lányával közel kerültek egymáshoz. A lánynak meghalt az anyja, így neki csak az apja maradt és a fiú. Amikor egy nap új rakomány érkezett, akkor a fiút is kivitették a kikötőbe. Aznap délután hajóra kellett szállnia, és elutazni, hogy segítsen az újabb rakomány felvitelénél. Eléggé sekély volt akkoriban ott a víz, szóval inkább tónak mondható volt a tenger. Az időjárás is nagyon meleg volt. A hajó fent akadt egy zátonyon, a katonák pedig éhen haltak. Sokak szerint a hajót egy bombával lőtték le, mert akkor háború folyt az egyik szomszédos sziget és Morogami között. Pár nap múlva a lány is megtudta, hogy a férje meghalt, így elment ahoz a helyre, ahol sétálni szoktak. A nő egyre csak sírt, annyira fájt a szíve, hogy elvesztette a férjét. Mivel az apja beleegyezett, így nem volt tiltott a házasság. De a nő örök hűsége kitartott. Napokig nem evett, és ivott. Csak ott ült azon a partszakaszon és sírt. A sírásba halt bele. Sokak úgy hiszik, hogy amikor esik az eső vagy jön a dagály akkor az a lány jön, és körülnéz a félszigeten, reménykedve benne, hogy láthatja még a férjét. A nő a tóból a könnyeivel csinált tengert.
- De mit jelenthet akkor a jég szív?
- Befagy a tó télen. A Legenda úgy mondja, hogy amikor közeleg a tél, a nő elveszti a reményt, de kis idő után újra erőre kap. Morogami-ban eddig nem volt tél, csupán napsütés. A nő könnyei hozzták létre az esőt, a viharokat és a telet.
- Most komolyan meg kell várnunk a telet? - kérdezte unott arccal Justice.
- Van ahol eléggé hideg, mínusz fokos a víz még nyáron is, de az valahol a tenger legmélyebb pontján van.
Erre a mondatomra a fiúk összenéztek.
- Milyen jól tudsz úszni? - kérdezte Justice kurta vigyorral az arcán.

A tenger mélyén még soha nem jártam. Igaz, nem is a legmélyebb pontjára kellett mennünk.
Ránéztem Noah-ra. Nem festett valami jól. Gondolom tengeribeteg, csak eddig még nem jöttek rá, mivel a Pokolban ha van is egyáltalán víz, az fix, hogy nem ilyen mint itt.
Valamilyen furcsa zajra lettünk figyelmesek a barlangban ahova mentünk, így megálltunk és próbáltuk kifülelni mi lehet az. Mivel levegőt nem igazán tudtunk venni, és búvár ruhánk sem volt, így csak a hang forrása felé úsztunk.
Meglepetésünkre egy szirén fogadott minket a barlang belsejében, ami üreges volt. Mondjuk a lány nekem inkább sellőnek nézett ki, mint szirénnek.
Kimentünk a vízből, a partra és a sellő elé léptünk.
- Ez most komoly? Nincs jobb dolgod, minthogy itt énekelgetsz? - kérdezte Noah a sellőtől, de a lány csak tovább énekelt. Mondjuk, lehet a hangja miatt nem hallotta meg.
- Szia. Öhm...minden rendben? Vagy van valami baj? - érintettem meg a karját.
- He? - nézett fel rám. - Oh... öm... - jött zavarba.
- Olyan... szomorkás volt az éneke, nem gondoljátok? - fordultam a fiúk felé.
- Mihez kezdjünk vele? - jött Justice mellém.
- Ugye tudjátok, hogy én is itt vagyok? - szólalt meg a lány.
- Igen, tudjuk. Tsk... - fintorgott Noah.
- Van valami baj? - kérdeztem a lánytól, mert az éneke tényleg szomorú volt.
- Azon kívül, hogy itt ragadtam? Nem. Nincs.
- Itt ragadtál? Hogy érted?
- Nézz rám. Egy bazinagy hullám kisodort ide, és már nem tudom mióta vagyok itt. Szerencsére a barlang faláról csöpög le víz, szóval nem nagyon száradtam ki.
Összenéztünk a srácokkal. Egyre gondoltunk, mégpedig, hogy ezt a lányt ki kell innen vinnünk valahogy.
- Mi a neved?
- A nevem?
- Igen.
- Avery vagyok. - mosolygott rám kedvesen.
- Avery... szép neved van. Na gyere, kiviszünk innen.
- T-Tényleg? - kérdezte feldobódva.
- Aham. Hop! - kaptam ölembe a lányt. Jó, elég nehéz volt, meg amúgy sem vagyok nagyon hű de erős, de elbírtam.
- Ne segítsünk inkább? - nézett fintorogva Justice, Natoga pedig unott arccal tekintett rám.
- Megvagyok, elbírom. - azzal belehajítottam a vízbe a sellő lányt, és lerogytam a térdemre.
- Jól vagy? - fordult vissza.
- Persze, igen. - néztem Avery-re.
- Köszönöm szépen! Mivel viszonozhatom a segítségedet?
- Hát, igazából mi most egy relytvényt próbálunk megfejteni.
- Milyen relytvényt?
- Kinek szíve jegből van, s sír férje miatt, annak utódja menti meg utatokat. - idézte fel Justice a sorokat.
A lány furcsán kezdett viselkedni. Fénylett a bőre, a szeme fehérje látszott csak, a haja pedig lebegett...