Utazásom egy zsoldossal-Egy amerikai hős naplója

2. fejezet: Úton Spanyolország felé

1776. szeptember 12., Bostoni kikötő

Reggel van. Rogers Weinburg, hesseni zsoldos és én vártuk a hajónkat a legénységgel együtt, amit Sir William Howe, angol tábornok ígért nekünk. A hajó meg is érkezett a megbeszélt időben a legénységgel együtt. Egy köpcös, jól kiöltözött brit hajókapitány közeledett felénk.

Lenéző szemmel felénk tekintett. Felmérte az erőnlétünket. Feltette a jobb kezét és a magasba mutató ujját emelte, mintha kiakart volna oktatni minket. Szépen rendezett fehér fogait néztem, mivel a kapitány nem bírt megszólalni. Végül kinyögte, amit mondani akart:

-Megkaptam Howe tábornoktól az utasítást. Első úticélunk Málaga, Spanyolország. Szálljanak fel nehogy véletlenül itt hagyjam magukat! -mondta és gonosz mosolyra váltott a szája, és tovább ment.

-Fura alak-mondta Rogers, és felszálltunk a hajóra.

A hajó nem volt túlságosan nagy, de azért akkorra volt, hogy bőven elfértünk. A hajófedélzeten sétálgattunk, amikor egy részeg brit katona belém jött.

-Mit képzelsz magadról, te kis úri barom, hogy belém jössz?

-Bocsánat, uram. Intézzük ezt úriemberekhez méltőan.

-Nem, nem. Ezt már nem magyarázhatja ki-feleli és felém ütött. Én lehajoltam az ütés elől. Utána én belerúgtam a hasába. Úgy omlott össze, mint egy zsák krumpli. Ezek után tovább mentünk a hajó orrába.

Néztük a szép naplementét, amikor ugyanis megérkezett a hajókapitány. A hajókormányhoz ment és megfogta.

-Indulunk! Mindenki foglalja el a helyét! Indulunk!

Rogerssel lementünk a külön kabinunkba. Én elfoglaltam a helyet az ágyon. Belenyúltam a zsebembe. Egy aranypénzt vettem a kezembe. Nézegetni kezdtem unalmamban, aztán visszatettem. Kopogtak.

-Ki az? -kiáltottam ki a kint álló embernek.

-Én vagyok az, Edward! -üvöltötte vissza Weinburg.

-Gyere be! -mondtam és benyitott. Felém dobta azt a keresztet, amit megpillantottam, amikor vele küzdöttem.

-Ezt tartsd meg emlékbe, és ha netán elesnék, akkor ez legyen meg neked emlékbe!

-Rendben. Életem áron is megfogom őrizni ezt a csodálatos tárgyat-feleltem és zsebre vágtam- De most már menjünk el aludni. Jó éjszakát!

-Jó éjszakát! -mondta és kiment a szobámból.

Zajra ébredtem. Felismertem a hangokat. Ágyú dörrenések. Megrázkódott a hajó. Gyorsan felkeltem és az övtáskámba helyeztem két pisztolyt. Kinyitottam az ajtót és láttam, hogy hogyan esik pofára előttem egy matrózlegény. Felmentem a fedélzetre és csak rossz dolgokat láttam fent.

Egy másik hajó támadta meg a hajónkat. Megnéztem a felségjelzését, hogy melyik királyság tartozik az adott fregatt. Csak egy fekete lobogót láttam. Kalózok! Kör benéztem a hajón és elesett matrózokat véltem felfedezni. A legénység nem harcképes. Nem erre készítették fel őket. Add Istenem, hogy ne itt legyen a halálom! -imádkoztam magamban és összetettem a két kezem.

A kalózkapitány átsétált a mi hajónkra. Vörös-fehér színekben pompázott. Fekete szakálla alól alig látszódott ki a szája. Magasba emelte a kardját. A matrózok a földre térdeltek és két kezüket a tarkólyukra rakták. Én is így tettem, mivel nem egy hajón, és nem egy kalóz által akartam, hogy vége legyen a sorsomnak.

Csak most jött ki Rogers a hálószobájából a fedélzetre. Higgadtan fogadta, hogy tengeri patkányok vannak azon a helyen, ahol ő tartózkodott. Szép lassan a kalózkapitány felé sétált. Méregette. A kapitány köpött egyet.