Utazásom egy zsoldossal-Egy amerikai hős naplója

5. fejezet: A végzet börtöne

1776 szeptember 30., Marseille

Egy börtönben találtam magam. Mellettem bilincsben egy nő feküdt. Sok sebesülést szerzett itt. Próbált fekvő helyzetemből felülni. Sikerült. Egy börtönőr megkocogtatta a rácsot.

-Hé, talpra mindketten! -parancsolta. Egy hosszú lándzsa volt a kezében. A jobb oldalán egy kard. Egy másik őr egy számszeríjat tartott a kezében.

-Hol... vagyok? -kérdeztem, de ez is nehezemre esett.

-Te vagy az új fogoly, mi? -vigyorodott el, majd elővett a zsebéből egy lapot-Hát, üdvözöllek Marseillebe!

-Hogy a pokolba kerültem Marseillebe? Az előbb még Nápolyban voltam.

-Ilyen az élet, mister-nevetett a számszeríjas-És most lódulj ide kifele! A főnök látni akar.

-Jól van-mondtam a lehető legnyugodtabban. Kivánszorogtam a cellámból és az egyik őr megfogta a kezem, a másik a hölgy kezét, aki úgy látszik a cellatársam lett.

Nemsokára oda is értünk a nagyfőnökhöz. Egy szépkiállású, fekete hajú, kék szemű fiatalember állt az ablaknál és nézett kifele. Csalódtam. Azt hittem egy öregedő, köpcös alakhoz megyek vendéglátogatóba.

-Monsieur Edward Montgomery és Dame Julietta Moss. Üdvözlöm önöket a végzetükben. Én vagyok a legrosszabb rémálmuk-szorította ökölbe a kezét, hogy hatásos legyen-Én vagyok Infernó báró.

Közelebb jött felém. Megfogtam az állam, feljebb húzta és átvizsgált. Ezek után Julietta felé haladt. Megfogta a nyakát és fojtogatni kezdte.

-Én vagyok a legrosszabb rémálmotok-isméltette, közbe nevetett.

-Ne! -kiáltottam közbe. Próbáltam kitörni az őröm erős szorító kezeiből kevés sikerrel-Ne! Hagyja őt békén!

Elengedte a nő nyakát. Elesett a földre. Az őr belerúgott egyet a hasába. Azután megszorította a haját és úgy húzta felfele.

-Mit parancsol, sir? -kérdezte szörnyű brit akcentussal, közbe felém haladt. Volt valami félelmetes a jelenlétében.

-Azt, hogy hagyja őt békén, kérem! -feleltem félelmet nem ismerve. Farkasszemet néztem vele. Furcsa volt a szeme. Egyszerre volt dühös és nyugodt is.

-Jól van-tette fel a kezét, aztán leengedte, mintha csak dobta volna-Te akartad! Legyen. Őrök! Vigyék ezt a kettőt a cellájukba, nemsokára értük küldöm Vérfagyasztót.

-Igenis-mondták egyszerre.

-Várjunk... Milyen Vérfagyasztót? Ki az? -kérdeztem aggódva.

-Majd meglátod, Elijah!

-A nevem Edward -kiáltottam miközben kihurcoltak a szobából vissza a cellámba.

Leültem a börtön rácsához és néztem kifele, hátha valami lehetőség adatik meg nekem, amit ki kéne használnom. De semmi. A két őr ébren figyel, hogy lehetőségem se legyen megszökni.

Odamentem a cellatársamhoz. Ő guggolt, közbe könnybe lábadtak a szemei. Leguggoltam hozzá. Ő ösztönösen megölelt, majd, amikor felfogta mit csinált gyorsan arrébb húzódott.

-Sajnálom-mondta szégyenkezve-Nem akartam.

-Nincs semmi baj-feleltem, majd letöröltem a könnyeit-Nyugodj meg. Megígérem, hogy mindketten kijutunk innen valahogyan és biztonságba helyezlek.

-Nincs rá semmi esélyed-válaszolta szomorúan, majd lehajtotta a fejét-Nehéz ebbe az épületbe bejutni és szinte lehetetlenség kijutni. Nagyon jól őrzik az egész épületet.