1776. október 1., Toulon
Tegnap gyorsan átlovagoltam Toulonba, mert ott nem fognak felismerni és az volt a legközelebb. Kerestem valami elfogadható szállót és lefeküdtem aludni. Az ágy kényelmetlen volt, de ennél jobb helyet nem találhattam volna.
Mély álomba merültem. Furcsa álmom volt. Egy nagy fehér ház előtt álltam. Feltekintettem. A kupola tetején egy sas szállt le éppen. Besétáltam az épületbe. Belülről még szebb volt, mint kívülről. Egy jól kiöltözött fiatal úrihölgy belekarolt a kezembe és elvezetett egy hatalmas tükörterembe.
Megfogta a kezem és elkezdtünk táncolni. Csodálatos volt. Mindenki minket nézett. Semmire nem emlékszem, csak arra, hogy sürgős dolgom volt, de ez alatt a 2 perc alatt minden bajom elszállt.
Miután vége lett, a terem végében lévő csigalépcsőn felsétáltam, majd bementem egy dolgozószoba szerűnek látszó szobába. Az asztal mögött, a széken George Washigton foglalt helyett. Felett egy furcsa kék piros csíkok ellátott zászló volt, 32 csillaggal a zászló bal felső sarkában.
A tábornok írt valamit a lapokra, amik előtte helyezkedtek el. Én két kezemet hátam mögé tettem és vártam. Nemsokára felnézett. Meglepődött arca volt.
-Edward barátom. Nem számítottam a látogatásodra, viszont örülök, hogy meglátogattál-udvariasan fogadott, felállt, majd kezet nyújtott.
-Nem véletlen vagyok itt, elnök úr-feleltem ösztönösen, nem én irányítottam, amit mondok, hanem valaki más-Sajnálom, hogy rossz hírekkel kell önre törnöm.
-Miféle rossz hírekkel? -kérdezte, majd leengedte a kezét, mert nem fogtam vele kezet-Megijesztesz.
-Nem csodálom. Az ügynökeim jelentették, hogy egy világméretű háború közeledik. Félek, hogy ez hozzánk is elér. Emiatt kerestem fel önt, hogy megvédjem.
-Egy világméretű háború? -kérdezte ismételve a mondatom-Ez aggodalomra ad okot. Rendben. Lássuk, hogy...
Nem tudta befejezni a mondatát, mert egy ágyúgolyó hasított végig a termet. Washington súlyos sérülésekkel a földre vágott, ahogy jómagam is. Felpróbáltam kelni a földről, de nem tudtam. Ezután nem emlékszem semmire, mert felkelletem.
Reggel lett. Rémesen keltem fel. Fájt a fejem és zsibbadtak a lábaim is. Lassan kikecmeregtem a szobából és a szálló étkezőjébe sétáltam. Leültem és megreggeliztem. Utána vállamra tettem a cuccaim és elindultam a kikötő felé. A móló fakorlátjára támaszkodtam és a tengert néztem.
Mellém sétált egy furcsa öltözködésű, viszonylag jóképű tengerész. Szájába pipa volt, de látszott rajta, hogy fiatal. 34 nyarat, ha megélt, de lehet, hogy még annyit sem. Velem együtt nézte a tengert és fittyet sem hánytunk egymásra.
-Hajóra volna szüksége, jóember? -kezdte a beszélgetést egy lényegre törő kérdéssel a tengerész.
-Bocsánat, de nem ismerem önt. Ki kérdezi?
-Oh, bocsánat, milyen bunkó volnék. Be sem mutatkoztam. Jacques Necker a tisztességes nevem. Tengerész és bankár vagyok-nyújtotta a kezét felém.
-Edward Joseph James Montgomery szolgálatára-rázta vele kezem.
-Szóval mi járatban erre? Elvigyem valamerre?
-Átutazóban vagyok és igen, egy utazásra elvihet. Bőségesen megjutalmazom majd ezért.
-Áh, nem kell ezért pénz. Bankár volnék, egyszóval rengeteg pénzem van. Akár ingyen is elviszem.
-Megtudhatom az okát, hogy miért?
-Tudom, hogy maga segít Mr. Washingtonnak. Én segítem őt pénzügyileg. Szóval az ő barátja az én barátom. Ennyi az okom rá-felelte, majd kérdezni akartam, hogy honnan tudja, hogy Washingtonnal dolgozom ő nem engedte-Tudom mit szeretne most kérdezni. Onnan tudom, hogy mindenki arról mesél Toulonban, hogy hogyan győzte le Infernó bárót.
-A francba. Azt hittem ide nem jut el a hír.
-A francia királyságban gyorsan terjednek a hírek, ezt jegyezze meg-mutatott a levegőbe, majd el kezdett nevetni, utána egy hajóra mutatott-Az volna ott az én kincsem, a saját hajóm. Varjúnak hívják. Szóval elvihetem egy próbakörre?
-Rendben, benne vagyok-feleltem, majd hirtelen gyorsasággal az eddig fel nem tűnő térképet a magasba lendítette és egy szép, nagy fregattra mutatott.
A pallót leeresztették az emberei és felengedtek szállni minket erre a csodára. Necker elfoglalta állását a hajó végén, a kormánykerék mellett. A kormányos a helyére ment és onnan osztogatta a parancsokat. Én a bal oldalára mentem és onnan szemléltem a terepet.
-Nem ön vezeti a hajót?-kérdeztem túlzott kíváncsisággal.
-Nem értek hozzá-szögezte le-Minden más posztra alkalmas lennék, erre viszont nem.
Felhúzták a szigonyt, lobogott a zászló és nagy nehezen elindult a jármű. Látszott rajta, hogy egy ideje már nem használták, de a célomnak tökéletesen megfelelt. Mindannyian a gyönyörű látványt szemléltük szótlanul.
A matrózok, mikor nem volt dolguk, daloltak, ittak s mi egymást, amit ilyenkor lehet. Unalmamban lenéztem közéjük. Ketten elfoglalták az egyik asztalt egy perzsiából származó furcsa játékot játszottak, amit még ifjú koromban elsajátítottam magamnak. Úgy nevezték, sakk.
Amikor hozzájuk értem épp a meccs végeztéhez érkeztek el, mivel a fehér bástyának egyet kellett lépnie és sarokba szorította az ellenfele, vagyis a fekete királyt. Nem habozott, így is tett. A vesztes ahelyett, hogy dühöngött volna és felborította volna az asztalt, csak mosolygott, kezet rázott a másikkal és ennyit szólt: „Szép győzelem volt"
A fehér is csak mosolygott, együttérzően bizakodva tette hozzá: „Ügyesen mozgattad a bábuidat. Legközelebb nagy eséllyel te nyersz". Elengedték egymás kezét, a győztes leült a jól megszokott helyére, a vesztes elballagott, de nem búslakodva, inkább diadalmasan. Ilyen békét még egy hajón se láttam.
Leültem a matrózzal szembe, bábuimat, vagyis a feketéket szépen elrendeztem a helyükön, majd készen álltam a megmérettetésre. Mint a szabályok szerint illik, a fehér kezdett, majd utána én jöttem. Nem húzodott el sokáig a játék.
Végülis legyőzött, csak pár lépés választott el a győzelemtől. Nagyon ravasz a matróz, mert elhiteti veled, hogy nyerhetsz, de csak csapdába csal. Ebben van az ő erőssége. Megismételtük a fentebb leírt rituálét, majd dicsekedve meséltem róla.
A kapitánynak megmondtam merre fele menjenek, majd elfoglalta a kabinom. Szép berendezett szoba volt. Páran már kidőltek, valószínűleg az italtól. Hosszú nap lesz holnap, ki kell szabadítanom azt az átkozott Rogerset. Nélküle nem fog sikerrel végződni a küldetésem. Pedig úgy kéne lennie.
BẠN ĐANG ĐỌC
Utazásom egy zsoldossal-Egy amerikai hős naplója
Tiểu thuyết Lịch sử1777-ben járunk, épp dúl az amerikai függetlenségi háború. Edward Joseph James Montgomery az amerikai hős is rész vesz benne George Washington oldalán. A csatát félbeszakítja egy váratlan szövetség az ellenséggel, Sir William Howe-lal. Ha győzni sze...