Az Erőmester: David Legendája

III. Az aréna (David szemszögéből)

Másfél hónap telt el az iskola kezdete óta, Peter és Bonnie összejöttek, én pedig kutakodtam az erőmesterek eredete után, de nagyon kevés információra leltem. Többnyire érthetetlen ősi nyelveken íródott cikkeket találtam, amikkel nem igazán tudtam mit kezdeni, így folytattam a kutatást. Találtam egy történetet egy ősi, Gray nevű családról, de eléggé mesének tűnt egy része, a többi pedig annyira elmosódott nem tudtam elolvasni. Egyedül azért keltette fel az érdeklődésemet, mert az idegen így hívott. Fogalmam sincs, hogy kicsoda az az ember, ha ember volt egyáltalán, és miért hívott Graynek, de valószínűleg sose kapok erre választ. Ám nem csak kutakodtam, rengeteget edzettem, hogy jó harcos válhasson belőlem. Ugyanakkor még mindig aggódom David miatt, nem tudom mi történt vele, remélem jobban van azóta. Próbáltam megkeresni, de semmi nyomot se találtam róla.
- Dave, iskola van, ideje felkelni!
- Aj nagyapa, nem aludhatok még egy fél órát? - ébredtem fel fáradtan.
- Ha nem edzenél egész este, akkor talán nem lennél ennyire fáradt! - mondta William mosolyogva.
- Valakinek meg kell védenie a törékeny nagyapját – kacsintottam egyet, majd lassan kikeltem az ágyból, és készülődni kezdtem, nagyapa pedig kisétált a szobából.
- Na kész vagyok! - vettem fel a cipőmet.
- Viszlát nagyapa, el ne tűnj véletlenül!
- Nem vagyok én zokni, hogy mindig eltűnjek. Szia fiam! - köszönt el tőlem.
- Ha tudnám honnan szeded ezeket a vicceket. Szia nagyapa – mondtam, és lassan kisétáltam a házból.
Ugyan elindultam, most kivételesen nem a megszokott irányba mentem, hanem a buszmegálló felé, mert lusta voltam gyalogolni.
- Vajon mikor jön a busz? Késni nem akarok, de gyalogolni sem.
- Dave, te itt? - szólalt meg egy ismerős srác. Cody volt az. Egy évfolyamba járunk, csak sajnos a másik osztályban van, így ritkán látom.
- Cody? Hát te? Ja várj, te mindig busszal jársz elfelejtettem.
- Igen, én busszal szoktam, de te miért jössz szintén busszal? Te gyalogolni szoktál.
- Hát most nem volt kedvem gyalogolni, túl fáradt vagyok hozzá.
- Meg esik az ilyen. Na jön a busz, gyere Dave – mondta Cody, majd felszálltunk a buszra, és leültünk a legközelebbi szabad helyre.
- Na és mesélj David, mi a helyzet?
- Elkezdtem edzeni, meg olvastam valami kitalált legendát egy erőmesternek nevezett fajról, elég érdekesek, de hamar rájöhet az ember, hogy kamu.
- Erőmesterek? A városban van nem messze innen egy kis könyvtár, ott ha jól emlékszem olvastam valami ilyesmit.
- Köszönöm az információt Cody! Veled mi újság?
- Nem sok minden Dave. Hé, az ott nem Peter barátnője? Ott smárol a busz végén egy sráccal.
- Micsoda? - mondtam meglepődve, majd gyorsan odanéztem. Látszólag Bonnie volt az egy magas sportos fiúval, a tipikus csajozógép kinézete volt.
- Ez nem lehet igaz, az ott tényleg Bonnie! Szegény Peter, egy lány van aki bejön neki és összejön vele, erre megcsalja a lány.
- Bonnie, valaki nagyon figyel minket – szólalt meg a srác.
- Igen? Menj nézd meg kérlek! - kérte meg a fiút Bonnie.
- Jól van szívem, várj egy pillanatot – egyezett bele a srác, majd felénk vette az irányt.
- Basszus Cody, mi legyen most? - mondtam idegesen.
- Búj le gyorsan az ülés alá!
- Igaz, nem is hülyeség! - gyorsan az ülés alá bújtam, a srác pedig lassan odaért hozzánk.
- Hé te, nem volt itt egy másik srác? - kérdezte az idegen fickó.
- Üdv uram nem volt itt senki, miért? - falazott nekem Cody.
- Pedig meg mertem volna esküdni volt valaki, de ezek szerint tévedtem, na mindegy, köszi – mondta a srác, majd visszament Bonnie-hoz.
- Ki volt az Sam? - kérdezte Bonnie.
- Senki, csak képzelődtem – válaszolta a srác.
- Sam? Érdekes név – jegyeztem meg.
- Dave nyílik az ajtó, siessünk mielőtt észrevesznek! - szólt Cody sietve.
- Jó hogy szólsz, menjünk! - mondtam és amint kinyílt az ajtó kirohantunk a buszról egyenesen be a suliba.
- Hú, ez veszélyes volt – mondta lihegve Cody.
- Ne is mondd, nagyon sajnálom szegény Peter-t.
- Mi van velem? - szólalt meg a hátunk mögül Peter.
- Mi történt?
Én és Cody lassan megfordultunk, amikor megláttuk Bonnie-n ugyanazt a pólót, ami a buszon volt, így egyértelművé vált, hogy az a lány akit a buszon láttunk tényleg ő volt. Az arcomon már nagyon látszott a zavartság.
- Dave, van valami baj? - kérdezte Peter.
El akartam mondani mi történt, de féltem Peter nem fog hinni nekem, ezért mentegetőzni kezdtem:
- Nincsen semmi, csak nem aludtam sokat!
- Megesik az ilyen, gyere történelem óránk lesz! - mondta Peter, majd elindult a termünk felé.
- Megyek megyek! Gyere Cody, töri lesz!
- De nekem ének len.. jó lesz a töri! - jutott Cody eszébe, hogy rühelli az ének órákat.
Én és Cody sietősen bementünk a termükbe, majd leghátulra leültünk. Elővettem a reggelimet amit elcsomagoltam, mert nem volt időm otthon reggelizni.
- Hmm de finom ez a szendvics – kezdtem hozzá, majd hirtelen a tanár a megszokott táblatörlés helyett az asztala előtt állt, mintha valamit mutatni akarna, így is volt.
- Jó reggelt gyerekek! - mondta a tanár.
- Jó reggelt Zako tanár úr! - mondták a diákok. Fura neve van a tanárnak az egyszer már biztos.
- A mai nap új diák jött az osztályotokba, hadd mutassam be nektek Sam Williams-t! - mondta a tanár, mikor hirtelen félrenyeltem az ételemet.
- David Wilson, minden oké? - kérdezte Zako úr.
- Igen tanár úr – mondtam köhögve, majd beleittam az italomba.
- Ugye ez nem az a srác akire gondolok? - suttogta Cody.
- Sam, gyere be! - szólalt meg a tanár és besétált pontosan az a srác, akit a buszon láttunk.
- Francba ez ő! - mondtam egy kicsit túl hangosan.
- David Wilson, nyomás az igazgatóiba! - ordított rám Mr. Zako.
- Én?
- Süket vagy fiam? Nyomás! - mondta a tanár amire mindenki elkezdett nevetni.
- Jó megyek – álltam fel az asztalomtól, majd kisétáltam a teremből, Sam pedig rám mosolygott.
Vajon tudta én voltam aki meglátta? Nem hiszem – gondoltam magamban, majd tovább mentem, de az igazgatói helyett a pszichológus felé vettem az irányt remélve, hogy segít eldönteni mitévő legyek.
- Jó napot kívánok – köszöntem miután bementem.
- Szervusz David, mi járatban erre? - kérdezte a hölgy. Szép barna hosszú haja volt, kék szeme és szoknyában volt. Vele belekerültem volna szívesen a hírekbe.
- Hát lenne egy probléma, amit nem tudom hogyan kéne megoldanom.
- Értem, gyere ülj le akkor! - mutatott a közeli székre, én pedig követve az utasítását leültem.
- Szóval David mi a baj? - kérdezte a pszichológus.
- A buszon megláttam hogy a legjobb barátom barátnője éppen egy másik sráccal csókolózik aki valójában az új osztálytársunk is, és nem tudom mitévő legyek – adtam ki magából.
- Hát David, szerintem beszéld ezt meg a barátoddal, inkább most tudja meg – javasolta a pszichológus.
- Rendben hölgyem, köszönöm! - mondtam, majd elszaladtam.
- Ezek a mai fiatalok – mosolygott a pszichológus.
Gyorsan végig szaladtam a folyosón és bementem a terembe.
- Sziasztok! - köszöntem a diákoknak miután visszatértem.
- Szervusz David, mit mondott az igazgató? - kérdezte lenézően a tanár.
- Azt mondta kinek az inge, kinek a zakója – mondtam, amitől az egész osztály felnevetett.
- Felettébb vicces manapság Mr. Wilson, inkább üljön le – utasított.
- Ezer örömmel – mondtam mosolyogva, majd leültem.
- Na Dave mi volt? - kérdezte Cody.
- Elmondtam a pszichológusnak, hogy mi történt.
- Na és mit mondott rá?
- Azt mondta neki, hogy mondja el nekem az igazat – szólt közbe Peter.
- P-peter? - lepődtünk meg Cody-val.
- Éppen mosdóba mentem, mikor meghallottam, hogy beszéltél a pszichológussal, óra után elbeszélgetünk a sráccal és Bonnie-val – mondta Peter. Hiába volt mérges, az arca komor volt.
- Elég ijesztőnek tűnsz, nem lennék Sam helyébe – mondtam, mikor pont kicsengettek.
- Na gyertek srácok! - mondta Peter, majd felállt.
- Sam, gyere csak, beszédem lenne veled – mondta Sam-nek majd tovább ment.
- Jól van, megyek – Sam és én követtük Peter-t, majd mikor kiértünk az udvarra Peter megpofozta.
- Hé, ezt mire kaptam?
- Hogy is volt az, hogy a buszon csókolóztál Bonnie-val?
- Mi közöd van ahhoz? Várjunk, te vagy a barátja, Peter ugye?
- Tehát ha jól látom tudtál arról van barátja? Kár, pedig megkegyelmeztem volna neked, ha a tudtodon kívül csalt volna veled engem.
- Itt mi folyik? - rohant oda Bonnie.
- Éppen megverem a palidat.
- Palim? Nem tudom miről beszélsz!
- Bonnie, ott voltam a buszon, mindent láttam.
- Ó izé – vörösödött el Bonnie.
- Amúgy nem voltam, Dave-től hallottam, de a reakciód bizonyossá tette, hogy igaz – mondta nevetve Peter.
- Na ez az a Peter akit én ismerek – mondtam büszkén.
- Jól van Sam, már felesleges kamuzni, megverheted – mondta Bonnie majd elindult.
- Te retkes kurva, állj csak meg! - ordítottam neki, és próbáltam utána szaladni, mikor Sam erősen gyomron vágott amitől térdre estem.
- David, ne! - ordított Peter.
- Sam, te nyomorult! - rohant teli erőből Peter Sam-nek, aki megragadta Peter-t a nyakánál fogva.
- Na mit fogsz tenni Peter? - kérdezte nevetve Sam.
- Ereszd el – szólaltam meg és lassan elkezdtem felkelni a földről.
- Na miért, mit fogsz tenni?
- Azt mondtam ereszd el – mentem oda lassan, majd megfogtam Sam karját. A gyomrom nagyon fájt, mert sikerült pont gyomorszájon ütnie, ráadásul teljes erőből.
- Mit fogsz csinálni Dave, tán megversz? - nevetett fel Sam.
- Mondtam valamit – mondtam mérgesen, miközben elkezdtem szorítani Sam kezét. A fejem kezdett kitisztulni, és hirtelen a testemet elárasztotta az adrenalin.
- Akarsz még egyet? - kérdezte Sam, és ütni készült, amikor egy nagy lendülettel kicsavartam a kezét.
- Á, a kezem te barom, most véged!
- Kussolj már el! - megpofoztam Sam-et, aki összeesett.
- Upsz, nem így terveztem, na mindegy! Menjünk Peter – mondtam.
- Rendben David – állt fel Peter. Mikor a szemembe nézett hirtelen ledermedt.
- Dave, van valami a szemeddel, vörösen izzik!
- Izé nem tudom mire gondolsz – pislogtam gyorsan egyet, és éreztem mintha a szemem ellazult volna.
Peter látszólag nem értette mi történt, de az igazat megvallva én sem. Fogalmam se volt mitől volt vörös a szemem, és egyáltalán elmúlt-e már.
- Biztosan csak képzelődtem – mondta Peter, ami hallatán megnyugodtam, hogy elmúlt.
- Ó, látom elintéztétek Sam-et, nem úgy értettem a megverést – magyarázkodott Bonnie, mikor megpofoztam a lányt.
- Ellenemre esik a lányok bántása, de te rászolgáltál – leporoltam a felsőm, majd Peter és Cody elé álltam.
- Majd találkozunk srácok, dolgom van!
- Mostanában nagyon elfoglalt vagy Dave. De legyen, érezd jól magad, szia! - köszönt el Peter.
Egész úton gondolkoztam. Vajon mitől lett vörös a szemem? Mert van egy démonom? Egyáltalán miért vannak démonok akiket magunkba olvaszthatunk? Nagyon fura nekem ez az egész – gondoltam magamban. Hamarosan hazaértem, nagyapa az ajtóban várt.
- Szia fiam, mi történt a suliban? - köszöntötte William.
- Semmi érdekes nagyapa, unalmas volt az iskola, mint mindig – válaszoltam, majd bementem a szobámba, és bekapcsoltam a tévét. Valószínűleg sejtette nagyapám, hogy volt valami, de ismerve őt tudja, hogy mikor segít a faggatás, és mikor nem. Ha elmondanám neki mi volt ma biztosan mérges lenne rám.
- Francba, majdnem rájött Peter, hogy mi vagyok! De mitévő legyek? Unom már az edzést – ültem le frusztráltan.
- Unja már az edzést? - szólalt meg a reklámban egy férfi.
- Szeretné megmérettetni magát igazi emberek ellen? Akkor jó helyen jár, ugyanis megnyitotta kapuit a Sárkány Aréna, ami nagy szeretettel várja a bátor harcosokat!
- Ezt pont nekem találták ki, megyek gyorsan jelentkezem! - mondtam, majd sietősen kimentem a szobából.
- Hamarosan jövök, viszlát nagyapa!
- Hova mész fiam? - kérdezte Will.
- Csak Peter-höz. Majd jövök! - mondtam.
- Legyen. De élve térj haza! - engedett el Will.
- Rendben! - válaszoltam, és el is indultam a Sárkány Arénába.
Siettem amennyire csak tudtam. Az aréna meglehetősen messze volt, de fél óra alatt sikeresen oda is értem, ám a látvány ámulatba ejtő volt. Hatalmas volt, emlékeztetett kissé a római Colosseumra. Miután kigyönyörködtem magam elindultam megkeresni, hogy hol lehet jelentkezni.
- Na vajon merre lehet a jelentkezési asztal vagy bármi? Áh meg is van – szaladtam oda a regisztrációs sráchoz.
- Jó napot kívánok! Jelentkezni szeretnék – mondtam boldogan.
- Neve? - kérdezte a srác.
- David. David Wilson.
- Rendben David Wilson. Az első harca két és fél óra múlva kezdődik.
- Értettem. Viszont látásra – mondtam és elmentem körbe nézni. Hamarosan észrevettem egy épületet amire Gyakorlóterem volt írva, és gyorsan bementem oda.
- Hmm mennyi versenyző, vajon letudom őket majd győzni?
- Hé, te! - szólított meg egy idegen férfi.
- Én? - kérdeztem értetlenül.
- Igen, te! Mi a neved? - jött közelebb hozzám a férfi.
- David, David Wilson, miért? - válaszoltam.
- Wilson? Hmm, honnan ismerős ez a név. Véletlen nem William Wilson unokája vagy? - kérdezte a férfi.
- Honnan ismered a nagyapámat?
- A nevem Amadeus. Na mindegy, viszlát – mondta a férfi, és mire pislogtam egyet eltűnt a tömegben.
- Hát ez érdekes volt – csodálkoztam.
- Na akkor gyakoroljunk valakivel!
- Hé, te! Gyakorolni szeretnél? - kérdezte egy másik fickó.
- Igen, ki kérdi? - válaszoltam magabiztosan.
- Wayne. Wayne Joneson.
- Ismerős név – jegyeztem meg.
- Nem tudom cimbora, hogy honnan hallottad. Na de tényleg gyakorolni akarsz?
- Igen!
- Akkor gyere, van egy közeli üres hely a szabadban, ahol össze mérhetjük az erőinket.
- Hmm, nekem jó – mondtam, mikor hirtelen a bemondó megszólalt:
- David Wilson! David Wilson-t várják az arénában!
- Eh, ez én lennék. Sajnálom Wayne. Majd legközelebb.
- Rá se ránts, David. Én mindennap ráérek szétpüfölni a fejedet – mondta mosolyogva Wayne.
- Köszönöm..? Na mindegy, vár az aréna! - mondtam, majd sietve kimentem a gyakorló szobából, és beléptem az arénába harcmezejére.
- Fú, de izgatott vagyok!
- Hölgyeim és uraim, az első mérkőzés David Wilson és Mark Tyson között lesz! Jó szórakozást! - mondta a narrátor.
- Készen állsz? - kérdezte Mark hirtelen.
- Igen, készen születtem!
- Hát az érdekes lett volna ha darabokban születtél volna egy cetlivel, hogy szerelj össze – mondta Mark.
- Inkább harcoljunk.
- Legyen! - mondta, majd előrántott egy kardot, és nekem rontott.
- Bíró úr? Ez szabályos? - kérdeztem.
- Bármilyen fegyvert lehet használni – válaszolt a bíró.
- Hmm érdekes – elővettem a zsebemből a pisztolyt, amit a gyakorlótéren találtam.
- Ha így állunk, akkor bocsi Mark!
- Hogy mi? - kérdezte Mark értetlenül, mikor lelőttem.
- Úgy látom megtalálta a pisztolyt, amit a gyakorlótéren hagytam. Tetszik nekem ez a fiú – mondta egy ismerős férfi a nézőtérről.
- Az ott Amadeus volt? - vettem észre az utolsó pillanatban a fickót, amikor eltűnt.
- De lehet csak beképzeltem.
- A győztes, David Wilson! - mondta a narrátor.
- Áucs.. Hogy hogy még élek? - szólalt meg elgyengülve Mark.
- Nyugi. Nem akartalak megölni. Ezért élsz még – mondtam kedvesen.
- Köszönöm.. de akkor is rohadj meg – mondta mérgesen Mark.
- Valaki, nem akarja hívni a mentőket? - kérdeztem.
- Már alapból itt vannak a mentők – válaszolt a narrátor –, épp az ilyen esetekre.
- Ja jó. Akkor gyere Mark! - mondtam és felkaptam.
- És merre is van?
- Jobbra egyenesen – mondta a narrátor.
- Köszönöm, na menjünk – indultam el.
Pár perc után sikeresen megtaláltam a gyengélkedőt.
- Azt hiszem ez az az épület.
- Dave? - szólalt meg Mark.
- Igen?
- Miért hagytál életeben engem? Még csak nem is ismersz – kérdezte.
- Figyelj. Nem szeretnék ok nélkül emberi életet kioltani, okkal se menne könnyen. Nem adtál rá okot, és gondolom neked is vannak szeretteid, én pedig tudom milyen az, ha valaki aki fontos neked nincs többé – válaszoltam.
- Ez kedves tőled David, jó ember vagy – mondta Mark.
- Ez nem kedvesség. Nem akarom, hogy azt higgye bárki én csak kedveskedésből segítek. Azért segítek, mert ezt gondolom jónak, amúgy sincs semmi értelme vissza élni az erőmmel, ha semmi rosszat nem tettél – mondtam.
- De hát neked rontottam egy karddal, jogosan öltél volna meg – nézett rám csodálkozva Mark.
- Hagyjuk már, meg sem bírtál volna sebezni vele, ezt te is tudod.
- Jó, ezzel én sem tudok vitatkozni. Nem tudok harcolni, csak anyámnak kellett a pénz. Apám már születésem előtt ott hagyott minket, anyám meg már egyedül nem bírja fizetni az adósságait – mondta el szomorkodva Mark.
- Ez esetben felajánlom neked a nyeremény felét, ha nyerek. Nekem is csak azért kell, hogy nagyapám végre pihenhessen, neked pedig édesanyádnak kell – ajánlottam fel.
- Ó, nem is tudom mit mondhatnék. Nagyon kedves vagy Dave!
- Á, igazán semmiség. Nagyobb szüksége van a családodnak rá – mondtam, mikor hirtelen valaki bejött a terembe.
- Ki van ott? - kérdeztem.
- Nem kell azt tudnotok. Egy a lényeg, meg foglak ölni titeket – mondta egy idegen férfi, majd előttünk termett. Körülbelül százkilencven centiméter magas lehetett, és masszív izomzata volt.
- Micsoda? Nem hallottam kristály tisztán. Kit akarsz te megölni? - néztem az idegenre.
- Mi van, megsüketültél a harcban, vagy mi? Erősnek tűnsz, ezért minél hamarabb meg kell szabadulnom tőled, hogy enyém lehessen a jutalom! - mondta az idegen.
- Ha ez a vágyad. Na gyere, lássuk meg tudsz-e ölni! - mondtam, majd támadó pozícióba állt.
- Haha, mint ha felérne bárki az én erőmhöz. Én vagyok a legendás Carl McCurta, most pedig végetek! - mondta a férfi, és egy késsel felém rohant.
- Én szóltam – előragadtam a pisztolyom és fejbe lőttem a férfit.
- Tetszik nekem ez a fiú – mondta Amadeus az ablakból, majd ismét eltűnt.
- Vesszek meg, ha nem Amadeust láttam az ablakban basszus. Na mindegy, megyek Mark, te addig gyógyulgass. Viszlát Mark! - köszöntem el.
- Viszlát Dave! - mondta Mark.
Kiléptem az épületből, és elindultam, amikor észrevettem egy éttermet, és az felé vettem az irányt.
- Na együnk valamit. Megéheztem a harcban – mondtam, majd bementem az étterembe. Nem volt a legpuccosabb ugyan, de szép volt és nyugodt.
- Mit is egyek vajon? Olyan nagy a választék – gondolkoztam magamban.
- David? - szólalt meg mellőlem egy ismerős hang.
- Wayne? Micsoda meglepetés! - mondtam boldogan.
- Mi szél hozott erre David? - kérdezte Wayne.
- Megéheztem a harcban – válaszoltam.
- Ez esetben tudod mit, meghívlak valamire barátom!
- Áh nem szükséges, kedves tőled.
- Ez semmiség, szívesen meghívlak valamire! - biztatott.
- Hát legyen, hmm akkor legyen pizza. Rég ettem már.
- Jó ötlet, én is azt kérek. Pincér! - szólította a pincért Wayne.
- Tessék? - jött oda hozzánk a pincérnő.
- Üdvözletem hölgyem! Két nagy szelet pizzát kérnénk!
- Értettem, hamarosan hozzuk! Addig is szíves türelmüket várom – mondta a hölgy, majd elment a konyha irányába.
- Rendben, köszönjük! David? - kezdte Wayne.
- Igen?
- Miért jelentkeztél az Arénába?
- Egyre jobban kezdett érdekelni a harcművészet, így jelentkeztem, hogy kipróbálhassam az erőm – válaszoltam.
- Értem cimbora.
- És te miért?
- Hát egész életemben katonaként éltem, és mivel vége a háborúknak, nincs harc. Ezért jöttem az Arénába.
- Érdekes, de nem gondolkoztál azon, hogy esetleg edző lennél addig? Ha jól tudsz harcolni, taníthatnál is.
- Hmm, mondasz valamit David – szólalt meg Wayne, amikor oda jött hozzánk a pincérnő.
- Uraim, kész a pizza – tette le az asztalra.
- Köszönjük – mondtuk.
- Finomnak néz ki! - mondta Wayne, majd elkezdtünk enni. Hamar megettük.
- Ez finom volt, köszönöm hogy meghívtál!
- Nincs mit barátom! - mondta, amikor megint megszólalt a hangosbemondó.
- David Wilson, David Wilson-t várják az Arénában! - szólalt meg a narrátor.
- Ó, már én jönnék? Hát akkor szia Wayne, majd még beszélünk! - köszöntem el.
- Oké, viszlát David! - köszönt el tőlem.
Sietősen a harcmező felé vettem az irányt, majd amikor odaértem elkezdtem integetni:
- Itt vagyok, itt vagyok.
- Rendben. Akkor kezdődjön az újabb harc! David Wilson kontra Tony, az Óriás!
- Azt a rohadt mekkora vagy! - néztem csodálkozva Tony-t. Körülbelül két és fél méter volt. Lehet ő sem egy ember?
- Te vagy az ellenfelem? - kérdezte Tony.
- Igen, én! - válaszoltam magabiztosan.
- Hahaha. Egy ilyen kis törpe gyerek mit ér ellenem, a nagy Tony ellen. Hahaha – mondta gúnyosan Tony.
- Százhetvenkilenc centiméter vagyok, azért nem mondanám törpének magam, szóval fejezd be.
- Hahaha. Kis törpe mit fogsz tenni? - gúnyolódott tovább.
- Mondtam valamit – mondtam már kissé ingerültebben.
- Hahaha. Mi van törpe, bedühödtél?
- Jó te akartad! - mondtam dühösen, majd odarohantam Tony-hoz, és erősen arcba vágtam, amitől összeesett.
- És ő egy bajnok volt? Nem is ütöttem olyan erőset, sokkal izgalmasabbnak gondoltam a végkimenetelt – mondtam.
- Általában az emberek nem mernek kiállni vele, ezért egyből feladják, ezért jutott el idáig – mondta egy idegen a nézőtérről.
- Á értem, köszi az infót! - mondtam.
- Hölgyeim és uraim. A nyertes David Wilson! Legyőzte a többszörös bajnokot, Tony-t egyetlen egy ütéssel! - mondta a narrátor.
- Ne olyan sietősen, én még itt vagyok, kihívom a győztest! - szólalt meg egy ismerős hang a nézőtérről, majd egy férfi leugrott a harcmezőre.
- Egye fene, ha a többiekkel is elbánt a srác akkor egy még belefér – mondta a narrátor.
- Felőlem mehet! - mondtam magabiztosan.
- Akkor jó. Mi a neved? - kérdezte a narrátor a férfit.
- Cole vagyok, Cole Salvatore - válaszolt a férfi, ami hallatán ledermedtem.
- Azt mondtad Cole? Ez nem lehet igaz, te vagy az a férfi akinek hallottam azon az éjszakán a hangját. Mit tettél David-del? - kérdeztem idegesen.
- Megöltem – válaszolta a férfi érzéstelen hangon, amitől teljesen lesokkoltam.
- Nem, ez nem lehet igaz, te szemét! - mondtam mérgesen és elkezdtem felé rohanni. Éreztem, ahogy a düh hatására az erőm lassan felszabadult, és a szemem újra bizseregni kezdett, mint amikor az iskolában vörös lett. Amikor a férfihez értem teljes erőmből az arca felé ütöttem, ám ő hirtelen megragadta a kezem.
- Nem rossz, ahhoz képest nem rég jöttél rá valószínűleg az erőd létére egész ügyes vagy.
- Mégis mit akarsz tőlem? Miért követsz ennyire? - kérdeztem stresszelve.
- Sajnos nem mondhatom el, de ne aggódj, semmi személyes. Ó, viszont egy valamit ne felejts el, nem csak te vagy az egyetlen erőmester itt, kölyök – válaszolta Cole, majd olyan erősen vágott mellkason, több bordám is eltört, és belefúródott a tüdőmbe.
- Basszus, ez lehetetlen – mondtam vért köpve.
- Mi a baj kölyök? Ilyen az erőmester lét, előbb-utóbb téged is megölnek, és a te időd most jött el – mondta nevetve. A kezem magától kezdett cselekedni, és lassan a nyakához ért.
- Most mire készülsz? Úgy sincs semmi esélyed – mondta, amikor hatalmas erővel rászorítottam a nyakára.
- M-mi a francot művelsz? - fulladozott Cole.
Ösztönszerűen elengedtem majd olyan erősen megpofoztam, hogy három foga is kiesett, utána pedig a földre zuhant, balszerencséjére kiesett a harcmező vonalain túlra.
- Ezt hogyan csináltam? - néztem ijedten, majd a földre estem.
- És a győztes pedig nem más mint.. Hát, mivel egyedül David maradt a harcmezőn belül, így ő a nyertes, viszont valaki szóljon a mentőknek! - mondta a narrátor. Olyan szinten elgyengültem, hogy elájultam.