Az Erőmester: David Legendája

IV. Szélvész Árnyak (David szemszögéből)

- Hol vagyok, mi történt velem? - ébredtem fel.
- Szervusz Dave, már három napja eszméletlen voltál, jobban vagy? - köszöntöt Mark.
- Szia Mark. Kicsit fáj a fejem, és te? Várjunk, azt mondtad három napja?! - ültem fel az ágyon hirtelen.
- Óvatosan barátom, pár napja a bal tüdődet szétcincálták a saját bordáid – szólalt meg az ablak mellett álló Wayne.
- Hogy micsoda? - néztem a mellkasomon lévő kötésekre.
- De hát nem is fáj, és lélegezni is tudok.
- Valami fura fickó valami még furább löttyöt itatott veled, amitől hamar begyógyultak a sérüléseid – mesélte el Wayne a történteket.
- Hát ez fura, egyik nap kiderül erőmester vagyok, másik nap majdnem megölnek, majd hirtelen meggyógyítanak egy varázsitallal, nekem ez annyira valótlan. Ha nem én élném át tuti nem hinném el van ilyen.
- Erőmester? Az meg micsoda? - kérdezte Mark.
- Szerintetek csak úgy edzés nélkül értem el ezt a hatalmas erőt? Természetesen nem, csak kiderült nem ember vagyok, hanem egy erőmester – meséltem.
- Erőmester, mi? Már hallottam a fajtádról, de azt hittem eddig, hogy ez csak egy mese – szólt közbe Wayne.
- Pedig nem az, léteznek, aki majdnem megölt engem, na ő is egy erőmester, bár hozzá képest egy senki vagyok.
- De hát a végén egy ütéssel legyőzted, nem hiszem annyira erős lenne – mondta Wayne, amitől kissé zaklatott lettem.
- Mi a baj David, rosszat mondtam?
- Nem Wayne, nem mondtál semmi rosszat. Annyi a baj, hogy én magam se tudom mi történt. Nem is én ütöttem meg sőt, nem is voltam magamnál igazán, a karom magától mozgott. Nem a démonom volt, mert másabb érzés amikor kapcsolatba lép velem, ezért félek. Nem tudom mi lehetett az az erő, de lehet jobb is így – válaszoltam.
- Elég fura vagy David, de éppen ezért bírlak – jegyezte meg Wayne, majd lassan oda sétált a közeli székhez és leült.
- Na és srácok, most mi tévők legyünk? - kérdezte Mark.
- Hát, szerintem én haza megyek, mert a nagyapám megöl, viszont tessék, itt a részed – mondtam, majd oda adtam a nyeremény felét Marknak.
- Ó, köszönöm szépen Dave, kedves tőled.
- Semmiség, megígértem én pedig tartom a szavam, és Wayne, te sem mész haza üres kézzel, az én részem felét megkapod – Wayne felé nyújtottam egy zsák aranyat.
- Ugyan Dave, nem fogadhatom el – utasította el Wayne.
- Fogadd csak el, megérdemled.
- Jó legyen, de adósod vagyok David Wilson, ezt sose feledd!
- Megbeszéltük barátom – mondtam mosolyogva, majd kikeltem az ágyból.
- Hova készülsz Dave? - kérdezte Mark.
- Haza megyek, mert már biztos vár nagyapám, na viszlát srácok – mondtam, és kimentem a gyengélkedőből.
Lassan elhagytam az aréna területét. Rájöttem, hogy a másik oldalt jöttem ki, amikor hirtelen ismerős érzés kapott el:
- Hmm, mintha valahol éreztem volna már ezt, lehet, hogy egy démon? Megyek és megnézem – mondtam és a érzés forrása felé vettem az irányt. Lassan megláttam egy alakot a távolban.
- Vajon démon? Ilyen távolról nehéz megállapítani – gondolkodtam, amikor arra lettem figyelmes, hogy eltűnt az alak.
- Hogy micsoda? Az előbb még itt volt az a valami. Fura, még az érzés sincs már meg, lehet, hogy képzelődök?
- Nem képzelődsz, bolond – szólalt meg mellőlem valaki, de mire odafordultam az idegen olyan gyorsan ütött meg, hogy mire észbe kaptam két méterrel arrébb landoltam.
- Ez erős ütés volt – tápászkodtam fel a földről.
- Csak nem egy erő démonnal van dolgom?
- Talán igen, talán nem. Viszont túlélted az ütésemet, és nem tűnsz démonnak sem, akkor mi vagy te? - érdeklődött a démon.
- Tényleg nem tudod, hogy mi vagyok? Az előző démonom pedig tudott rólunk – válaszoltam.
- Hogy érted, hogy démonod?
- Úgy látom tényleg nem tudod. Egy erőmester vagyok. Mi erőmesterek képesek vagyunk a ti fajtátokat magunkba olvasztani, hogy használhassuk a erőtöket.
- Várj, erőmester? Hallottam rólatok, de eddig még eggyel se találkoztam. Viszont veszélyt jelentesz rám, ezért meg kell öljelek – mire ezt kimondta teljes erőből vágott arcon, és pár méterrel arrébb értem földet.
Ez így nem lesz jó. Túl erős, és én sem vagyok halhatatlan, ergo jó lenne minél hamarabb lerendezni őt. De olyan fura, szinte alig látom az ütéseit, mégsem üt akkorát, amitől kipurcannék. Miféle erődémon ez? - gondolkodtam magamban.
- Mi a gond erőmester, csak nem fájt? Van még bőven ott ahonnan ez jött ne aggódj – gúnyolódott velem a démon, és megint ütni készült. A támadását alig láttam ugyan, de összpontosítva az energiájára éreztem, ahogy az ütése közeledett, és sikeresen kivédtem megfogva a karját.
- Meg vagy démon, most pedig véged! - mondtam és a teljes erőmet bevetve ütöttem felé, ám nagy sebességgel ellökött magától és eltűnt. Az ütésem végül a földet találta el, ami tompította, így nem lett nagy gond.
- Hogy tértél ki ilyen gyorsan az ütésem elől? Várjunk csak, te nem erődémon vagy, te egy gyorsaság démon vagy! Emiatt nem láttam a támadásod, mégsem volt olyan erős, és emiatt tűntél el a szemem elől többször is.
- Bevallom, elég okos vagy, hogy ilyen hamar rájöttél, és hogy kitudtad védeni a támadásom, nem tűntél olyan tapasztalt harcosnak – mondta a démon.
- Nem vagyok tapasztalt, pár hónapja tudtam meg, hogy mi vagyok, és az egyetlen démonom erejét se tudom használni.
- Milyen démonod van, és egyáltalán milyen kegyetlen módszerrel olvasztottad magadba? - kérdezte ingerülten.
- Na, ne beszélj velem ilyen hangnemben, mondom pár hónapja tudom egyáltalán, hogy mi vagyok. A démonom választott engem, ő miatta jöttem rá, hogy erőmester vagyok. Amúgy erődémon, emiatt hittem azt, hogy te is az vagy – válaszoltam.
- Á értem. De attól még jobb ha megöllek – mondta majd megtámadott, de most én voltam az aki megütötte a másikat. Teljes erőmből ütöttem, pontosan az arcába, a démon pedig összeesett.
- Gondolom ezt, nem így tervezted, na viszlát – éppen ki akartam végezni, amikor hasba vágott egy pillanat alatt, majd a védtelenségemet kihasználva fejen vágott egy szikladarabbal, én pedig a földre estem vérző fejjel.
- Gondolom te sem így tervezted ezt, erőmester. Sajnos ennyitől kétlem meghalsz, szóval ki kell nyírjalak azonnal – mondta. Elfutott, és egy karddal tért vissza. A kard láttán megdermedtem.
- Most tényleg megfogsz ölni? - kérdeztem ijedten. A szívem a torkomban dobogott.
- Igen – válaszolta rideg hangon, és gyorsan a mellkasomba vágta. Szerencsére a szívemet nem találta el, de a tüdőmet átvágta, pont a balt. Borzalmas érzés volt, főleg mert az előző sérülésem óta még mindig rossz volt a tüdőm egy kicsit.
- Azt hiszem itt a vég – mondtam nehézkesen.
- Viszlát erőmester, a túlvilágon találkozunk majd egyszer – mondta a démon, majd egy szempillantás alatt elrohant.
- Úgy tűnik megint haldoklom, csak ez esetben nincs az az erő, hogy megóvjon – mondtam.
- Helyette itt van a nagyapád – szólalt meg William.
- Nagyapa te mit keresel itt? - kérdeztem. Válasz helyett a mellkasomra tette a kezét, ami lassan begyógyult, és miután végzett vele megpofozott.
- Áucs, ez mire volt jó? - néztem rá mérgesen.
- Te vagy mérges? Engedélyem nélkül harcolsz az arénába, harcolsz jöttment démonokkal, amik majdnem megölnek? Nagyon felelőtlen lettél David Wilson – mondta mérgesen.
- Az az igazság, hogy tényleg felelőtlen voltam – vakartam meg a fejem kínomban.
- Tudod mit, ezért büntetés jár! - mondta Will mikor leütött.

***

- H..hol vagyok? - ébredtem egy idegen helyen. Egy gyönyörű rét volt a közelben egy patakkal. Több nagyobb szikla is volt a közelben. A távolban hegyek voltak. Nézelődés közben megpillantottam a közelben álló Williamet.
- Nos ez az én kis párhuzamos dimenzióm. Innen csak az erőddel juthatsz ki. Látod ott azt a kaput? Nos annyi a feladatod át juss rajta! - mondta.
- Ó, ez könnyű! - mondtam, és odamentem, majd megpróbáltam kinyitni, de hiába.
- Micsoda, miért nem nyílik?
- Mert nem vagy elég erős.
- De miért? - kérdeztem.
- Mert a saját erőd elég csekély, a démonod pedig már nincs veled – válaszolta.
- Hogy micsoda? Megölted őt? - kérdeztem ijedten.
- Dehogy öltem meg, életben van sőt, ugyanebben a dimenzióban van. Viszont örökké nem kéne itt bóklásznod, mert ha nem egyesültök újra, akkor egy fantom lesz belőled.
- Fantom?
- Egy tudatlan lény, amivé akkor válik valaki, ha a lelke túlságosan is megsérül. Mivel egyesültél a démonnal, technikailag a lelketek is egy, emiatt ha túl sokáig van távol gyengül a közöttetek lévő kapocs, mintha a lelked egy része meghalna, ergo egy fantom leszel. Jobb, ha sietsz.
- De ez mire jó? - kérdeztem idegesen.
- Most az egyszer megtanulod, hogy nem hazudsz nekem, nem mész el csak úgy napokra, és nem öleted meg magad. Tizenhat éves vagy David, ideje lenne érettebben gondolkoznod – válaszolta.
- Eh, igazad van, kissé elszaladt velem a ló, amiért kiderült erőmester vagyok, különlegesnek éreztem magam. Bocsánat amiért eltűntem napokra.
- Nem mondom, hogy semmi baj, de örülök belátod végre. Na sok sikert David – mondta William, és eltűnt.
- Hé várj! A francba, mindegy megkeresem a démonom, és kijutok innen, csak nem tudom hogyan kéne.
- Ha nem siránkoznál, hanem tervet ötölnél ki, talán kijuthatnál, nem gondolod? - szólalt meg egy ismerős hang.
- Ki van ott, és mit akar? - kérdeztem.
- Meg sem ismersz Dave? Elég szomorú - jött elő az egyik szikla mögül.
- Nem, ez nem lehetséges, te.. te én vagy! - mondtam zavarodottan.
- Egy a lelkünk, emiatt hozzád hasonló kinézetem lett észlény – mondta a démon.
- Jól van már te démon.
- Itt az ideje, hogy megtudd, de nem vagyok démon.
- Hogy micsoda? Nem vagy démon? - néztem értetlenül.
- Nem démon vagyok, hanem lidérc. A démon manapság szinte teljesen kihaltak. Régen sok démon élt, ám hamar véget vetett ennek egy háború, ami az Erőmesterek és a Démonok között zajlott.
- Mint most? - kérdeztem.
- Nem, ti nem álltok háborúban a lidércekkel igazából, csak már elfelejtettétek, hogy léteztek valaha igazi démonok, így lassan a lidérceket kezdtétek démonnak nevezni.
- De hát a lidércek is démonnak hívják magukat, te is annak hívtad magad.
- Mert aki sokat tud, az hamar pórul jár, emiatt nem mondtam. Ami a többieket illeti, ők szimplán nem olyan ősiek. Lassan kikopott a köztudatból, hogy léteztek igazi démonok – válaszolt a démon.
- És miért lettek a démonok kipusztítva?
- Nos folytatom, hol is tartottam? Ja igen, harcban álltak, míg nem egy démon, Drake Black, és egy erőmester, Emma Grishe szerelmesek lettek egymásba, és hamarosan gyerekük született, Vrex – mesélte tovább.
- Vrex? Az Erőmesterek őse? - kérdeztem.
- Furcsa, hogy Vrexet ismered, de a múltját nem. Na de folytatom! Vrex nem egy átlagos Erőmester volt, képes volt a lidérceket magába olvasztani, mint a démonok, illetve bizonyos mértékig tudtak életerőt elszívni másoktól, hogy tovább élhessen. Az erőmester gének miatt sokkal erősebb volt, mint bárki más, és jobban tudta használni a lidércek erejét. Ám a démonok nem örültek a frigynek, ezért megölték Emmát, és Drake-t. Vrex haragra gerjedt, majd az erőmesterekkel az oldalán lemészárolta az összes démont. Később, Vrex utódai is démoni erőkkel születtek. És lassan minden erőmester alapból rendelkezett ezekkel az adottságokkal. És most itt a jelen, az erőmesterek azt se tudják, mi a különbség démon és lidérc között, és a lidérceket eszközként használják.
- Na nem mindenki! - szóltam közbe.
- Nem mindenki, de te pont ilyen vagy, nem igaz?
- Hát izé.. inkább jussunk ki, hagyjuk a veszekedést – tereltem a szót.
- Szívesen nézném ahogy lassan fantommá válsz, de sajnos én is ebbe belehalnék, szóval segítek.
- Izé, köszönöm? Amúgy téged hogy hívnak? - kérdeztem.
- Becsületes nevem Medox, görög eredetű név, bár kétlem itt Amerikában bárki ismeri a görög neveket. Mindegy, menjünk innen – mondta a lidérc, majd köddé vált, és újra egyesültünk.
- Akkor irány haza! - mondtam, és a kapuhoz sétáltam. Éreztem, ahogyan az erő szétárad a testemben. Megfogtam a kaput, és egy nagy lendülettel kinyitottam. Nagyon megörültem, hogy sikerült, majd átléptem rajta, és a kertünkben találtam magam, ahol már várt William.
- Szia David, úgy látom, hogy sikeresen teljesítetted a feladatot, gratulálok! - üdvözölt.
- Na végre vége.
- Igen mára végeztél!
- Hogy érted, hogy mára?
- Több feladatot szántam neked, holnap is lesz dolgod!
- A francba már!