Az Erőmester: David Legendája

VI. Az Utolsó Mágus (William szemszögéből)

 - Viszlát nagyapa! - szólalt meg David.
- Hova mész fiam? - kérdeztem tőle.
- Csak Peter-hez. Majd jövök! - válaszolta. A szokásosnál is izgatottabb volt.
- Legyen. De élve térj haza! - engedtem el.
- Rendben! - válaszolta, és el is indult.
- Mióta megtudta, hogy erőmester teljesen más lett David, nem tudom ennek örüljek vagy nem. De vajon hogyan került abba a táborba egy lidérc? Fura ez nekem. Na mindegy, iszok egy kávét – mondtam és elindultam a konyhába. Feltettem főni a vizet a kávéval és leültem olvasni az újságot.
- Érdekes, megint emelkedett a dollár értéke? Legalább ez nem csökken, mint Magyarországon a forint. Tényleg vajon mi lett azzal a hellyel? - olvasgattam. Egy ismerős híren akadt meg a szemem.
- Blackwoods-i Tábor? Ott volt David! „A Blackwoods-i Tábor-t egy sereg vandál támadta meg. Egy diák, David Peterson életét vesztette, és két diák, Anabell Noire és Christopher Smith rejtélyes körülmények között eltűnt." Noire? Hol hallottam ezt a nevet? Gyanús ez nekem eléggé – tanakodtam amikor megszólalt a csengő.
- Vajon ki lehet az? Megyek és megnézem – kisétáltam a konyhából, és kinyitottam a bejárati ajtót.
- Jó napot Mr. Wilson, lehetne pár kérdésem Önhöz? - köszönt Peter az ajtóból.
- Szia, te mit keresel itt? David pont hozzád indult – lepődtem meg.
- Micsoda? Nem is beszéltük meg, hogy elmegy hozzánk – mondta Peter. Látszott rajta, hogy nem hazudik.
- De ha nem hozzád ment, akkor hova ment? - kezdtem el aggódni.
- Nem tudom, de biztos nem csinál semmilyen hülyeséget, David nem ilyen – próbált nyugtatni.
- Remélem igazad van fiam, gyere be! - intettem neki. - Kérsz kávét?
- Nem kérek, de köszönöm – mondta.
Öntöttem magamnak kávét, majd leültem az asztalhoz.
- Na szóval mi járatban vagy erre fele? - kérdeztem.
- Mostanság kicsit fura David, mintha történt volna vele valami, de nem tudom mi. A tábor óta megváltozott, fogalmam sincs mi történt ott, vagy mi nem – mondta Peter.
- David nem egy átlagos tinédzser fiú, mindig is különc volt.
- Én ezzel tisztában voltam mindig is, de most valahogy másabb minden. Mintha távolságot tartana tőlem – mondta szomorúan.
- Gyere velem fiam, mutatok valamit – mondtam neki, majd felkeltem a székből.
- Elmagyarázok mindent neked.
- Rendben uram, köszönöm! - állt fel ő is, majd elindultunk a hátsó udvarra.
Mikor kiértünk megálltam.
- Látod ott az a kis tavat? - kérdeztem.
- Igen látom – mondta.
- Na akkor jól figyelj! - összpontosítani kezdtem, és a patakban lévő víz egy hatalmas gömb formájában lebegni kezdett a benne lévő halakkal együtt. Peter álla leesett a látványtól.
- De de de de.. Ezt mégis hogy? - kérdezte dadogva.
- Mi nem emberek vagyunk Peter, hanem erőmesterek. Sokféle erővel rendelkezünk, például ez, bár én tanultam a képességeim, a legtöbb erőmester csak a lidérceinek az erejét használja. De egy valamit jegyezz meg, soha senkinek ne beszélj erről, rendben? A te érdekedben.
- Rendben! - mondta. Látszott rajta nem hisz még a szemének, de már nem tűnt annyira ijedtnek.
- Tedd fel bátran a kérdéseid, szívesen válaszolok rájuk – mondtam, majd a földből kreáltam két széket egymással szemben és leültem.
- Foglalj helyet!
- Mik azok az erőmesterek? - kérdezte miközben leült.
- Az erőmesterek egy ősi faj tagjai. Tovább élnek mint egy ember, gyorsabbak és erősebbek, illetve nagyobb az állóképességük. A tiszta vérű erőmestereknek például fehérebb bőrük és hófehér hajuk volt, a szemük pedig kék volt – mondtam.
- A tökéletes ária, Hitler biztos nagy rajongójuk lett volna – mondta Peter.
- Hú, ez erős volt, de tetszett – nevettem fel.
- De ti miért nem néztek ki így?
- Azért mert mi nem vagyunk tiszta erőmesterek, részben démonok vagyunk – válaszoltam, amitől megint kissé idegesnek tűnt Peter.
- Démonok? Szóval ezért volt vörös David szeme a minap? - kérdezte.
- Vörös? Akkor szokott vörös lenni a szemünk, ha a démoni erőnk felszabadul, általában amikor nagyon mérgesek leszünk. Kinek sikerült ennyire felhúznia őt? - lepődtem meg.
- Hát a barátnőm, aki már az exem megcsalt engem, és David jött rá, majd a fickóval verekedésbe kerültünk, David meg eltörte végül a srác karját – mesélte Peter.
- Az én unokám! - mondtam büszkén.
- Nem is dühít fel ez? - kérdezte meglepődve.
- Fiam én is voltam fiatal, és az a srác tényleg megérdemelte.
- És honnan származtak az erőmesterek?
- Sajnos én sem tudok mindent, és nem is mondhatom el az összes titkom – válaszoltam.
- Gyere, mutatok egy jó helyet – mondtam, és megjelent előttünk egy térkapu.
- Ezt meg mégis hogyan csináltad? - lepődött meg Peter.
- Van egy pár képességem, például képes vagyok kisebb dimenziókat létrehozni. Na gyere!
- Rendben – mondta és átléptük a kaput, ami bezárult utánunk.
- Visszatérve az erőmesterekre: A modern erőmesterek többsége részben démon, annak köszönhetően, hogy egy ősi démon-erőmester hibrid, Vrex kényszerítette az erőmestereket, hogy az újszülöttek is ilyen hibridek legyenek. Vrex egy pszichopata mániákus volt, és az erejével terrorban tartotta az erőmestereket, noha ő azt vallotta a „népe" szereti. Az előnyei a hibrid létnek, hogy még erősebbek, még gyorsabbak és még hosszabb életűek lettünk, de a legnagyobb előny az az, hogy mi is képesek vagyunk lidérceket felfalni – mondtam.
- És mi lett Vrexxel végül? - kérdezte Peter.
- Megöltem. Egy régi társammal, Amadeus Zenigos-szal legyőztük, majd elzártuk a lelkét egy titkos helyre, sajnos nem mondhatom el hova – válaszoltam.
- Megértem. Mikor ölted meg Vrexet?
- Hát az nem most volt.
- Tíz éve, húsz éve? - kérdezte.
- Inkább olyan két-háromszáz évvel ezelőtt.
- Hogy micsoda? Olyan rég? Hány éves vagy?
- Ezt sajnos nem mondhatom el, David sem tudja, igazából lényegtelen. Anno békében éltünk Amerika területén az indiánokkal, sajnos őket többnyire kiirtották az európaiak. Viszont egy valamit elárulok neked, volt egy harmadik faj is, a mágusok faja. Ők olyan emberi lények voltak akik tudták használni a mágia erejét, szinte az összes fajtáját. Vrex tartott tőlük, ezért amikor bejöttek az európaiak velük együtt kiirtották a mágusokat, és az indiánok többségét, mert sok indián volt mágusok leszármazottja.
- De hogy veszítettek ha volt mágikus erejük? Illetve milyen mágiafajták vannak? - kérdezte.
- A mágiafajták a következők: energia mágiák, ide tartozik a tűz, a fagy és villám; ott vannak az anyagi mágiák, a föld, a víz és a levegő, ezeket tudod irányítani stb.; azután a tiszta mágia, erre igazából bárki képes, a lelkünkből fakad ez az erő; fény és sötét mágia, ez a kettő egymás ellentétei, a fény inkább tisztító mágia, a sötét pedig rendetlenséget okoz; végső soron a élet és halál mágia van, gyógyítani és megsebesíteni tudnak ezek. És van még a kedvencem, a téridő. Mindegyik fajtának meg van a maga haszna és hátránya, a mágusok népe ezért voltak sikeresek, mert mindet tudták használni, így tudtak bármilyen helyzethez alkalmazkodni, de sajnos ez lett a vesztük. A mágiájuk nélkül gyengék, Vrex pedig az Amerikában található fekete-smaragd nevezetű ásványt használta ellenük. Ez a kristály elszívja az egyén varázserejét, így könnyedén kiirtották a mágusokat. Akinél a kristály elkezdett vörösen izzani az egy mágus volt. Pont van nálam egy kristály – mondtam majd odamentem a közeli fához és felemeltem onnan egyet.
- Ettől nem lesz bajod? - kérdezte.
- Az én mágiám is eltudná szívni huzamosabb idő után, csak nekem nem a mágiahasználat a fő erőm, hisz erőmester vagyok, nekem kéken világit, mert érzékeli, hogy nem természetes a mágiám, a környezetből nyerem – mondtam, majd odanyújtottam neki. Amikor megfogta a kristály hirtelen vörösen kezdett izzani.
- Mi a franc – ijedt meg és eldobta a követ.
- Ez nem lehet igaz, te egy mágus vagy – mondtam meglepetten.
- Azt hittem, hogy az összes mágus meghalt. Nem gondoltam volna, hogy az unokám legjobb barátja lesz az első mágus akivel évek után találkozom.
- Én? Mágus? De ez lehetetlen, kiderül a legjobb barátom erőmester vagy mi, én meg mágus, olyan irreális – mondta Peter, látszott rajta sok ez neki.
- Figyelj fiam, itt vagyunk neked bármi van, és ha szeretnéd a múltad és az erőd jobban megismerni szólj bátran.
- Köszönöm szépen William – mondta, picit nyugodtabbnak tűnt.
- Ó izé, nektek nincs suli a héten? Itt gyorsabban telik az idő, eltelt vagy három nap körülbelül – jutott eszembe, hogy más az idő járása idebent.
- A héten pont szünetünk van, anyámnak pedig azt mondtam pár napig itt leszek, mert David segít a tanulásban – mondta kissé zavarodottan.
- Tehát te sem mondtál igazat a szüleidnek? De nem úgy volt nem találkoztok?
- Beszélni nem beszéltük még meg, szóval nem tudom hova mehetett, és mentségemre szólva olyan helyre kérezkedtem el, ahol nem eshet bajom – mondta.
- Jogos amit mondasz. Nyitok egy kaput hozzátok, menj haza. Én pedig megkeresem David-et – mondtam és nyitottam neki egy kaput, és egyet magamnak.
- Köszönök mindent, viszlát William! - mondta majd átlépett a kapun, ami utána bezárult.
- Na ideje megkeresnem David-et – a kaput David közelébe nyitottam követve az energiáját. Kiléptem a kapun, és keresni kezdtem.
- Merre lehet? Basszus David! - vettem észre egy karddal a mellkasában. Odarohantam hozzá.
- Nagyapa? - szólalt meg amikor meglátott.
- David mi a francot csináltál?
- Harcoltam egy démonnal és ez lett a vége – mondta.
- Basszus David. David? David válaszolj!
- Bocsánat de David nincs itt William – mondta David, majd lassan felkelt.
- Micsoda? Nem értelek – néztem értetlenül.
- Fel sem ismered a királyodat William Wilson? Azt hittem emlékezni fogsz rám azután, hogy ebbe a testbe zártál – mondta. Ekkor már leesett nem David beszél.
- Az nem lehet, Vrex!
- Mégis csak emlékszel rám William. Itt a bosszú ideje amiért bezártál – mondta és egy lángostorral csapott felém. Védekezés helyett megfogtam az ostort.
- Ennyivel te is tudod nem tudsz eltenni láb alól. Hogy a francba ébredtél fel? - kérdeztem.
- Cole, az egyik alattvalóm megsebesítette David-et annak reményében, hogy sikerül felébrednem, és sikerült. Lehet ide zártál, de ha a halála szélén van elő tudok jönni William – nevetett fel Vrex.
- Basszus, akkor le kell, hogy győzzelek – mondtam.
- Bántanád az egyetlen unokád?
- Ha muszáj, akkor igen – mondtam és megütöttem, pár méterrel hátra lökődött.
- A francba William, erősebb vagy mint emlékeztem. Nem baj, te se vagy halhatatlan! - mondta, majd felemelte a kezét.
Egy villámdárdát hajított felém, én egyszerűen hatástalanítottam egy tűzgömbbel.
- Vrex, múltkor is veszítettél, ezúttal szerinted másképp lesz?
- Igen, mert most lett vége a harcunknak! - hirtelen egy sziklakígyó jött ki a földből és rám tekeredett.
- Viszlát a pokolban Wilson! - mondta majd egy villámdárdát hajított felém ami eltalált.
- A francba – mondtam.
- Na mi az William? Csak nem fáj? - lassan oda jött mellém.
- Ezt azért kapod mert megölted a királyodat.
- Olyan öntelt vagy Vrex. Sötét stílus, zárópecsét! - gyorsan letörtem magamról a sziklákat, és Vrex vállára tettem a kezem. A vállán egy vörösen izzó pecsét jelent meg.
- Mit tettél Wilson? - ordított fel Vrex.
- Ezzel a pecséttel letudom zárni mások erejének egy részét, vagy egészét, most te vagy az az erő. Így már egyáltalán nem tudsz előjönni!
- Ezt még megkeserülöd William! - mondta Vrex, és David teste összeesett.
- Na ideje meggyógyítani David-et – a kezem a mellkasára tettem.
Használtam az életmágiámat, hogy meggyógyuljon. Utána sötét mágiával kitöröltem az emlékezetét, hogy ne emlékezzen a Vrexes harcra.
- Nagyapa te mit keresel itt? - kérdezte miután felébredt.
Válasz helyett megpofoztam.
- Áucs, ez mire volt jó? - nézett mérgesen.
- Te vagy mérges? Engedélyem nélkül harcolsz az arénába, harcolsz jöttment démonokkal, amik majdnem megölnek? Nagyon felelőtlen lettél David Wilson – mondtam mérgesen.
- Az az igazság, hogy tényleg felelőtlen voltam – vakarta meg a fejét.
- Tudod mit, ezért büntetés jár! - mondtam és leütöttem.
- Egyszer lennél szófogadó, csak egyszer. Na most megtanulod a magadét – mondtam, majd kinyitottam a dimenziókaput, és bevittem magammal.