A remény hal meg utoljára... természetesen. Ez nem az előző rész folytatása, csupán egy kisebb kitekintés a jelenre, melyben egy történés nyomja hősünk lelkét és kikívánkozik az író tollából.
Minap hősünk arra eszmélt, hogy végre kissé lejjebb halkult fejében az a hang mely a szívének kedves hölgy nevét visszhangozza untalan. ( Jé hát ez még rímelt is. Egy költő veszett el bennem.... Még szerencse hogy elveszett.)
Felcsillant ama remény, mely azzal hitegette, hogy többé nem kell aggódnia érzelmei miatt.
Aha...
Persze...
Hogy a picsába ne, kérlek szépen...
Persze, hogy nem! Még szép, hogy a drága rá ír hősünkre. Ez egyfajta elégtétel a sorstól, bár kérdés miért.
Az, hogy írt az talán nem is lett volna baj. Azonban amit írt, és ahogy arra a főhős reagált már kevésbé adott okot derűre.
Első üzenete egy egyszerű melléklet csupán, aminek minősége igazság szerint nem is lényeges. Azonban a hős ama kérdésére, hogy ez honnan jött neki, a felelet ennyi volt:
"Találtam és rád gondoltam."
Persze ezt követően még váltottak egy-két szót... Na de hősünk, amint letette a telefonját konstatált egynéhány dolgot.
Mellkasa elnehezült, picit gyorsabban vette a levegőt...
Mondjuk ez még nem is akkora baj, ha szerencséje van, akkor ez egy hátsó fali infarktus.
Mosolygott írás közben....
Elpirult...
Azonnal szaladt, hogy megossza ezt valakivel...
Elnyújtott sípoló i" hangot adott ki, mint egy gumi játék...
Tény hogy tagadhatná mind az író, mind a hős, de hiába való lenne, hisz még az olvasó is láthatja, hogy mi folyik itt.
És a történet folytatódik....
VOCÊ ESTÁ LENDO
Szeretni vagy nem szeretni? Ez itt a kérdés...
DiversosÉrezted már azt hogy csak úgy a semmiből jön valami, mint egy villám csapás és ez a valami még akár az a bizonyos "sz"-betűs szó is lehet? Amit már csak azért sem mondasz ki, mert egyszer már megégetted magad, és félsz, hogy megint meg fogod, ha val...
