Search me [Jimin; +18]

24. rész

A hazafele út életem leghosszabb 30 perce volt. Annyi féle érzelem és gondolat keringett bennem egyszerre, hogy szinte nem is voltam magamnál. Boldog voltam, egyben ideges és szomorú is. Szerelmes voltam, de ezzel együtt utáltam is a mellettem ülőt.
Gondolataim egyszer boldogan játszották vissza a nemrég történteket, egyszer pedig rémképeket vetítettek szemem elé.
Nem tudtam, hogy mi van, mit gondoljak, mit kéne éreznem, semmit nem tudtam. Egyenlőre csak haza akartam érni és egyedül lenni a szobámban, miközben átgondolom ezt az egész nagy katyvaszt ami bennem, és jelenleg körülöttem van.
A csók után egyszerűen nem tudtam mit kéne tennem, így végül nem is tettem semmit, csak a cipőmet bámulva közöltem, hogy haza szeretnék végre menni, így szó nélkül szálltunk be a kocsiba és indultunk el.
Teljesen kétségbe vagyok esve és szét vagyok hullva. Lehet inkább Hobival kéne beszélnem? Melyik lenne a jobb ha egyedül gondolnám át vagy ha elmondanám barátomnak a történteket.
Végül mintha egy égi jel lenne, hazaérve a feljárón ott virított legjobb barátom autója a bátyókámé mellett, akik valószínűleg már a kanapén vergődnek. Hobinak is és Jungkooknak is van kulcsa a házhoz, így már meg sem lepődöm, hogy használják is.
A gondolaton elmosolyodom, amit Jimin is észre vesz valószínű félre is értve vigyoromat, mert elfintorodik, majd leparkol a ház előtt ő is.
Az autó hangjára egyből két fej jelenik meg az ablakomban, amin már szinte meg sem lepődöm, de még nem szállok ki a kocsiból.. Várok.. Hogy mire, őszintén nem tudom, de várok valamire ami megszakítja ezt az igen kínosra sikeredett légkört.
- Hogy döntöttél végül? - szakítja meg Jimin a csendet köztünk, amiért egy ici picit talán még hálás is vagyok.
- Nem tudom.... - bambultam magam elé - Nem mondom azt, hogy ne keress többet, de azt sem tudom mondani, hogy igen. Át kell gondolnom az egészet, mert ez az egész egy nagy káosz.... Nekem idő kell... - utolsó mondatomra felé fordultam és a szemébe nézve mondtam, majd ki szálltam az autóból és még visszaböktem egy "Szia Jimin" - t mielőtt becsuktam volna magam után az ajtót. Kellett egy kis idő míg feleszmélt és a sötétített üvegen keresztül homályosan láttam, hogy nagyot nyelve bólint egyet és elhajt.
Amint a fehér autó eltűnik, az ablakomban lévő két fejecske már az ajtóban van és két test is társul hozzá.
Értetlenül pislogtak rám mind a ketten, amin elmosolyodtam. Ahogy elhajtott Jimin úgy jött rám egy kissebb megkönnyebbülés és bár tudom, hogy a dolgokat még alaposan át kell rágnom és még el kell mesélnem a történteket a két tökfejnek, de ez nem vet véget a jó érzésnek ami rám telepedett. Ugyan nem értem miért, de hosszú idő óta először érzem ezt és nagyon jó egy kicsit könnyebb lélekkel lépni be az ajtón.

💎 Yoongi 💎

A kórházas eset óta szinte minden visszatért a régi kerékvágásba. Legalábbis nálam. Sajnálom azt a szegény lányt, hogy ez lett vele, de én nem vagyok senkije, úgyhogy részemről nincs értelme rágódni rajta. Jimint azóta már jópárszor lebasztam emiatt és kapott pár tarkóst is, hogy kapja össze magat, de ennyit tudtam tenni az ügy érdekében.
Kivételesen most nem barátom házában tanyáztam, hanem a sajátomban - merthát igen nekem is van amúgy csak ritkán használom - mikor megszólalt a telefonom és volt egy furcsa sejtésem, hogy ez nem az egyik csajszi, ami végül be is igazolódott.
- Namizu? - kapom fel a telefont, mire meghallom barátom hangját a túloldalt.
- Neked is szia.. Mikor szándékozol áttolni a segged?
- Ejjjh Park Jimin egyszer jövök haza és máris hiányzom? - vigyorodom el jókedvűen.
- Tudod jól Yoongi, hogy ki az egyetlen személy aki hiányzik és épp róla van szó úgyhogy légyszíves... - úgy hallom nem túl jó a kedve, így én is megkomolyodom egy kicsit, majd sóhajtok.
- Jó indulok...
- Kösz tesó - ezután kinyomva a telefont kapom fel a kocsikulcsot és bezárva a lakást indulok el barátom házához ahova már szerintem csukott szemmel is eltalálnék.

💎 Jimin 💎

Szinte az ajtóban állva vártam Yoongit, hogy ideérjen és rázúdíthassak mindent. Furcsa volt, hogy most nem tanyázott nálam, pedig már szinte itt lakik és szó szerint havonta 1-szer megy haza.
Lehet felajánlom neki, hogy lakjon itt. Amennyire nem akartam az elején, most annyira jól esne, ha lakótársak lennénk.
Morfondírozásom közepette nyílik az ajtó és mivel pont mögötte állok szépen orrba is csap. Fájdalmasan feljajdulok és orromhoz kapva mozgatom meg, hogy letört e miközben barátom nevetve néz.
- Hat te hülye! Csak nem ennyire vártál rám, hogy még az ajtó mögé is beállsz? - kacag jóízűen, amitől én is elmosolyodom, majd szipogva kettőt realizálom, hogy nem lett baja szagló szervemnek.
- Muszáj kibeszélnem magamból ami ma történt. Úgyhogy ülj le, hagy mondjam... - barátom megkomolyodva bólintott, majd helyet foglalt a kanapén.