Ismered azt az érzést, amikor semmi sem elég? Megcsinálod amit kérnek, nem marad időd arra, hogy megtedd amit szeretnél, és mégsem felel meg valami abban amit véghezvittél. Én most ezt érzem, előttem megannyi feladat áll, ami nem könnyű, egyik sem. Barátok számítanak rám, hisz ha nem lennének én sem lennék itten, felelősség, felelősség az életemről, ami még itt áll előttem. Tartanám a frontot, ha hibáim nem ostoroznának ezerszer felnagyítva általad, de nem bírom, mert hátamon vértől vöröslő barázdákon megmaradt energiám végigcsordul, egy egy foltban rámszárad, majd elpárolog, mint harmat a nap hevében. Valahogy így hagy el erőm, mikor erőm teljében kéne lennem. Ez lettem. Ez vagyok. Véres hát, összeszorított fogak, fejemben ösztökélő zene szól, egy öszvér vagyok. Van problémád? Helyezd rám. Mi még az a plusz egy? Ha belehalok, ne sebeim legyenek mik pokolra visznek. Ne várd el, ne szabj betartandó határokat fájdalmam kifelytésének. Vannak érzéseim, talán mélyebbek tiédnél, úgyhogy ne várd el, ne, hogy ordítás nélkül, csukott szájjal, önőrlő gondolatokkal lépjek. Ha elmegyek, viszlek téged is, nekem nincs hátra sok, úgyhogy számold napjaid, mert életed legszebb lapjait ízzó hamuba forgatod.
