Lebukott a nap, elbukott az akarat. A hegyek ormán kívül minden sötétbe borult. Sötét az erdő, sötétek az utcák, sötétség áll mozdulatlanul a falu végi kis ház helyén. Elnyelte a sötét a falut. Csak az ég alja ragyog, ahol a hegy órma és felhők egymásba fonódva figyelik a romok alá temetett segélykiáltások elhaló seregét, amit a felajjzott nép szűnhetetlen kívánságai kísérnek. "Vigyél engem" "Őt hagyd, még élnie kell!" "Még ne, gyere máskor" "Bocsájta meg!" "Fogadd kegyeidbe".
Kegyetlen erők estek a falcsukának, aminek a legjobban felszerelt erődök sem tudtak volna ellenállni. Harmadmagával érkezett a halál, fekete árnyakat hajtott fel a pokolról a helyi kancellár, és olthatatlan fájdalmat bocsájtott az emberek lelkére. Nem élte meg senki a nap nyugovóra tértét. A csillagok altatót énekelnek most, mert valamikor régen Jézus ekkor született, majd egy pár fényév múlva ezek a csillagok megsiratják a falu elestét.
