Elígérve... | C.R | ( Átírás Folyamatban )

Megtört Álom

-Rázkódott a testem éreztem ahogy a körülöttem lévő meleg légkör megszűnik, remegtem és mindennél jobban féltem...
Soha, ismétlem SOHA, nem tettem még csak egy megjegyzést se apám döntései ellen mindig szót fogadtam, de ez az egész új helyzet talán kicsit meg változtatott... Túl sok volt nekem ez a rengeteg ketrec amit körém zártak... Lassan Klausztrófóbikusan rosszúl kezdtem lenni ettől az egésztől... Csak egyik cellából akartam ki lépni egy picivel tágasabb világba élni... De úgy látszik ez Goodliffe-ként nem lehetséges...

Sajnos már a rázkodó kocsi és motorzúgás közepette nem lehetett
hallani a szipogásomat, de éreztem ahogy le folyik egy nedves dolog az arcomon, nem tudtam hogy a könnyeim vagy vércseppek, éreztem azt a vémes ízt ahogy bele folyt a számba, de sós is volt... Talán keveredett... Mivel a szagok leírhaták, ezk nem csupán könnycseppek...

Cameron Dallas:

-Az ablakon ki meredve hallgatva a szelet és a bogarak ciripelését, néztem azt a csendes tájat ami körül vett, élénk zöld fű, benne pedig egy kicsi süni, az égen csak egy két felhő játszott fogócskát, a láthatáron teljes pusztaság mégis, ha nagyon a távolba tekintesz akkor a hegyek magaslatára és az autópályán elsuhanó járművek motorzúgására figyelhetsz fel...  Egy óriási beborított leveles tölgyfa bontotta meg egyedül az osztatlan látványt... Ez a kicsiny ablakpárkány a kedvenc helyem ebben az apró semmit mondó életben...

Itt laktunk évekkel ezelőtt mikor még nagyon kicsi voltam...  Az édesapám, anya, a mostoha húgom, és én... Ez a hely, bár hányszor is jövök vissza nem csak millió emléket, de milliárd érzelmet is fel kavar bennem... Hiányoznak azok az idők mikor még itt éltünk, az a nyugodt és probléma mentes élet amit kisgyereként meg élhettem... Legalábbis akkor mindig így hittem...

A szüleim remek kapcsolatot ápoltak egymással mondhatni tökéletes pár voltak, soha sem veszekedtek mindig boldogak voltak egymás mellett, soha nem láttam még olyan párt aki ennyire szeretné egymást... Szóval egyszerűen csak minden annyira rendben ment... Apunak jó állása volt, anyu pedig a lehető legjobb feleség és háziasszony volt mivel édesatyám semmi képen nem hagyta hogy dolgozon... Mindig azon tanakodtam hogy ez az egész jólét a család között mégis hogy alakulhatott ki, talán a vallás miatt lehetett? Mai napig nem tudom...

Kisebb koromban az óvoda illetve alsó utáni délutánjaim nagy részét én nem a barátaimmal töltöttem, szívesebben feküdtem inkább édesanyám ölében ahogy nyájas szavait hallgattam, beszélgettünk vagy meg néztünk egy filmet, olykor játszottunk is, ezek a pillanatok nagyobb értéket jelentettek számomra mind bármely focizós, bandázós délután... Bár ez kis idő elteltével megváltozott ahogy új családtag érkezett az otthonunkba... Ezek után a 13-16 órai időintervallumomat drága kis fogadott húgommal is kellett töltenem amit elejinte úgy fogadtam fel, mintha el lopná tőlem az én legnagyobb kincsemet. Soha nem voltam egy fösvény ember, azzal nem volt soha baj hogyha volt miből ne adtam volna, de...

Talán hazudtam magamnak azzal hogy csak édesanyámat szerettem igazán ezen a világon... Mert akkor bár az elején irigyeltem Bella-t de kis idő elteltével mindennél jobban meg akartam védeni az a kis teremtést aki annyi szörnyűségen ment át mielőtt be fogadtuk volna az árvaházból... Azt a nyájas élénk zöld szemét és enyhén kócos kis göndör haját...

A délutánok olyan gyorsan teltek hogy éppen csak hogy fel kaptuk fejünket 16:20 körül mikor haza érkezett apa... Ilyenkor gondolkozás nélkül pattantunk fel és úgy szaladtunk oda hozzá Bella-val mint a kis cicák éhesen a nőstény macskához tejért... A húgom mindig bele ugrott apa lehajolt ölelésébe és pedig lepacsiztam vele, őszintén a legjobb barátom eddigi életemben apám volt... Persze ténylegesen imádom Shawn-t, Nash-t és Peter-t ők csak szimplán a legjobbak, az életemet is rájuk bíznám... De apa helyét senki nem tudná el foglalni az én szememben a mai napig...