Narancs árnyalat vette át helyét a feketének,
Vele tüzes örökmozgó ballag át az égi rónákon,
Ám még látszik négy juhásztűz égve órákon
Át a pirkadat szellemében, s el sosem égnek.
Hova is éghetnének,
Járnak azok hetedhét országot,
Látva legelőket, hegyeket, folyókat,
Mélytengeri árkokat.
S tán látótávban szaladnak
Bele a fénybe,
Halványan tova lépnek,
Új útjuknak kezdenek...
Majd kék fényvilág ragadja magához
a rónát,
Belvíz árasztja az egykor narancs rögek földjét,
S ahogy a tüzes örökmozgót egy szürkére cserélték,
Úgy váltakozik az ég, az élet-halál, s a Világ.
