Partiarcok

2. fejezet

Napsütésre ébredtem, de a kedvem cseppet sem volt olyan felhőtlen, mint az időjárás. Fájt a fejem, hányingerem volt és szédültem kissé, másszóval totálisan másnapos voltam. A szememet dörzsölgetve (amin teljesen elkenődött a smink) ballagtam ki a konyhába és készítettem el a gyógyhatású kávémat, majd az órára pillantva láttam, hogy délelőtt 10 is elmúlt már. Vettem egy kissé hideg zuhanyt, hogy felébredjek, és a ruháimat magamra kapkodva próbáltam összeszedni a gondolataimat.

Nem sok mindent tudtam felidézni. Rémlett valami hosszú beszélgetés Rolanddal a kanapékon, rémlett, hogy mindketten totál készek voltunk és rémlett az is, hogy megállapodtunk valamiben és kezet ráztunk, de ennél több dolog nem jutott az eszembe. Nem emlékeztem, hogy miben egyeztünk meg, hogy hogyan jutottam haza és arra sem, hogy történt-e még valami ezen az estén, amit nem ártana felidéznem. Mivel nem ugrott be semmi ilyesmi, hamar túl is léptem ezeken a gondolatokon, vagyis hát megpróbáltam túllépni, ám ekkor megcsörrent a telefonom.

Ismeretlen számot jelzett a képernyő. Fogalmam sem volt, ki lehet az, ezért a következőképpen szóltam bele:

- Hallo, itt Bakos Florianna.

- Bakos? Ez most komoly, Bakos, mint Bakos Gergő? Miért nem mondtad? – hallottam meg Roland hangját. Hát persze, ki másét?

- Öhm. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy mit mondtam neked tegnap este vagy, hogy mit nem – mondtam. – Sőt, arra sem, hogy a számom hogyan szerezted meg tőlem.

- Az nem volt nehéz – válaszolta, és biztos voltam benne, hogy a vonal másik végén vigyorog. – A kedvezményeket sem kellett sokáig kérlelnem.

- Oh, szóval kaptál – dünnyögtem csalódottan. Nem is benne, hanem sokkal inkább magamban csalódtam, amiért az ezzel kapcsolatos elveim nem olyan erősek, hogy részegen is kitartsak mellettük.

- Bizony kaptam – mondta. – Egy szavamba került csak, és szaladtál Gergő bácsihoz, vagyis ha jól gondolom, az apukádhoz, hogy elújságold neki: a kedvezmények nekem is járnak.

- Na szép – szorítottam össze a fogaimat. – Nem is tartozol a barátaim körébe, nem is adhattam volna neked! – mondtam ki.

- A tegnap este pedig nem ezt bizonyítja – válaszolta. Jaj nekem.

- Ugye nem csináltam hülyeséget? – kérdeztem tőle kissé feszengve.

- Áh, dehogyis – röhögött. – Csak nyisd meg a galériádat.

Te jó ég. Egy másodpercig elgondolkoztam a telefonom felett, hogy lehet jobban járnék, ha nem nyitnám meg, de végül mégis rányomtam a galéria ikonra. Először néhány szelfit pillantottam meg, főként Rolanddal közöseket, de volt ott pár Teklával, Bercivel, sőt még Petrával is. Ezek alapján tényleg nem csináltam semmi hülyeséget, hanem csak szimplán jól éreztem magam a többiek társaságában. Azonban a legutolsó, ami tegnap készült, az egy videó volt.

- Jól érzem, hogy ebben a videóban lesz a baki? – kérdeztem félve Rolandtól.

- Bakinak is betudhatod, de szerintem nem hülyeség – válaszolta. Hajaj.

Elindítottam a felvételt, és a képernyőre bámultam. A videón ketten szerepeltünk Rolanddal szelfi kamerát használva, mindkettőnk szája fülig ért.

- Oké szóval – kezdte a tegnap esti énem. – Roland drágával megállapodtunk egy elég jelentős dologban, és elhatároztuk, hogy videóra vesszük a fogadást, hogy holnap is emlékezhessünk rá – mondtam a srác vállát lapogatva.

- Rájöttünk, hogy egyikünk sem hisz sem az Igaziban, sem a Nagy Ő-ben, Flori mondjuk egyáltalán a szerelemben sem – gondolkodott el – na de szóval kitaláltuk, hogy megkeressük azt a bizonyos Nagy Ő-nket – nézett Roland is a kamerába.