Partiarcok

3. fejezet

Nem büszkélkedhetek nagyon tartalmas szerelmi élettel. Évekig bejött egy srác, Áronnak hívják, akivel végül egy buli alkalmával smároltunk, majd teljesen kioffolt engem. Pár hónapig próbálkoztam nála, bevetettem mindent, amit lehetett, de nem működött köztünk semmi, úgyhogy végül elkezdtem beletörődni. Nem akartam én lenni a papucs. Azonban nem volt ilyen könnyű túltennem magam rajta, majdhogynem egy teljes évig még ezután is csak vele akartam lenni, senki mással, így szinte nem is vettem észre azokat a srácokat, akik esetleg felfigyeltek rám. Csak az forgott a fejemben, hogy Áron, Áron, Áron, és sehogy sem tudtam őt kiverni onnan, még annyi off után sem, amit mind tőle kaptam. Aztán ez a sok évnyi szenvedés idén ősszel valahogy elmúlt. Talán beleuntam ebbe a reménykedésbe vagy talán már nem akartam bízni benne. Mindenesetre már biztosan állíthatom, hogy túlléptem Áronon, és nem akarnám vele folytatni azt, ami akkor régen elkezdődni látszott.

Rajta kívül még senki mással nem csókolóztam, szóval annak folytatása még az Igazira (vagy mire) vár. Aztán ki tudja. Nyitottnak kell lennem ebben a játékban, mert hát komoly tétek forognak kockán, akár a jövőm is! Elhatároztam hát, hogy bátran vágok neki a vasárnapnak, amikor is Bernát és a randi a fő programom.

Reggel 8-kor az ébresztőm csörgésére keltem ki az ágyból. A szokásostól eltérően egészen frissen ébredtem, és izgatottan mentem ki a konyhába reggelit készíteni magamnak.

2 óra múlva kellett a Mammutnál lennem. Vajon milyen lesz? Kezdtem kicsit izgulni, de próbáltam elterelni a figyelmemet, így hát készítettem egy pirítóst és majszolni kezdtem. Pörgettem az Instát, végignéztem a Snapeket, amiket tegnap óta küldtek nekem, frissítgettem a Messengert, hátha ír nekem valaki.

Miután befejeztem a reggelit és a fürdőszobában is kicsit összeszedtem magam, Tekla nevét jelezte a telóm, miszerint videohívást szándékoz indítani. Leültem az ágyam szélére, és a zöld gombot elhúzva felvettem a hívást.

- Na halihó – üdvözölt a barátnőm egy széles vigyor kíséretében. – Tudod már, mit veszel fel?

- Eh, fogalmam sincs – dörzsöltem meg a szemem. – Egyáltalán milyen ruhába kéne öltöznöm? Merjek szoknyát venni? De mi van, ha olyan helyre megyünk majd, ahova ez nem praktikus öltözet? És mennyire öltözzek melegen?

- Hé, hé, nyugi van csajszi! – nevetett Tekla. – Csak szépen sorjában! Szerintem mivel a Mammut előtt találkoztok, valószínűleg be is fogtok menni, úgyhogy nem fogsz szétfagyni. Egyébként is, ebben a hideg időben hülye az, aki kültéren akar császkálni.

- Igaz, igaz – értettem egyet. – Szóval szerinted a szoknya oké?

- Hát... Tudod, hogy én nem vagyok szoknyapárti. De neked jól áll, úgyhogy én valami feszülősre szavaznék.

- Hmm – nézelődtem a ruhásszekrényemben. – Mondjuk valami ilyenre? – kérdeztem a kamera elé tartva egy világosbarna-fekete kockás combközépig érő testhez simuló szoknyát.

- Tökéletes – vigyorgott a barátnőm. – Ha ettől a szoknyától nem zúg beléd a srác, akkor semmitől – vélte.

- Aham – nevettem. Tekla ellátott még pár hasznos tanáccsal és néhány kevésbé hasznossal is, majd letettük a hívást arra hivatkozva, hogy mostmár igazán készülődnöm kell.

A szoknya alá egy félig átlátszó fekete harisnyát húztam fekete bakanccsal, fölé pedig egy krémszínű kötött pulcsit vettem magamra. Húztam egy tusvonalat, megfésültem a hajam és ezennel késznek is nyilvánítottam a kinézetem.

Háromnegyed 10-kor felszálltam a villamosra, ami elvitt egészen a Mammutig. Úgy számoltam, hogy kb. 5 percet késni fogok, ami Tekla elmondása szerint kötelező a lány részéről első randin.