Partiarcok

6. fejezet

Úgy alakult, hogy a fogadás ekkor már cseppet sem tűnt olyan barátiasnak és vicceskedőnek, mint ahogy annak elején volt. Szerda délelőtt hírét sem hallottam Rolandnak, szinte nem is értettem, miért viselkedik így. De hát tudtam. Persze, hogy tudtam.

Igen, Roland jól néz ki (az nem is kifejezés, hogy mennyire), de ettől én még nem fogok rögtön a karjaiba rohanni. Az én kegyeimért küzdeni kell, és ha ő erre nem képes, akkor jobb is, ha távol marad tőlem!

- Mizuu? – lépett oda Teklához és hozzám egyik szünetben drága Petra, akinek amúgy maximum csak a ruhái voltak drágák.

- Élünk és virulunk – válaszoltam. – Szeretnél valamit?

- Tudod, hogy mindig szeretnék – nézett rám negédesen rebegtetve kínai nagyfal hosszúságú szempilláit. – Pénteken megismételjük az előző hetit?

- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – véltem.

- De még milyen jó ötlet? – nevetett hamiskásan, majd közel hajolva hozzám a fülembe súgta: - Valahol fel kell szednem Rolandot, és ez hol máshol lenne, mint a Bakosban?

- Bárhol máshol – feleltem hűvösen, majd Teklára néztem jelentőségteljesen.

- Nekünk menni kell pisilni – vette az adást ő, és a karomnál megfogva a folyosóra húzott. Persze nem tértünk be a mosdóba, hanem a szomszédos ajtóból kilépő Berciék után nyúltunk, és bevontuk őket a körbe.

- Mi van már? – dörzsölgette dühösen Máté a karját, amit Tekla valószínűleg túl erősen szoríthatott meg.

- Mit mondott Petra? – szegezte nekem a kérdést a barátném.

- Petra? – sápadt el Máté, Berci viszont csak röhögve oldalba lökte.

- Nyugi nem rólad van szó!

- Huh akkor jó – látszott az arcán a teljes megkönnyebbülés.

- Várjunk – néztem rá gyanakodva.

- Várjunk – méregette Tekla is.

- Mire várjunk? – kérdezte ő újra a karját dörzsölgetve, ahogy ránézett barátnőnkre.

- Máté – szóltam.

- Máté – ismételte Tekla – mi van veled és Petrával?

- Fél tőle – röhögött Berci még mindig.

- Még hogy félek – legyintett Máté, de mivel látta rajtunk, hogy nem további magyarázatot várunk, folytatta a mondanivalóját. – Hát az úgy volt, hogy én nem szoktam Petrával beszélni... Pedig ő aztán tényleg olyan... olyan dögös meg minden. De mégsem szoktunk, egészen érthetetlen okok miatt... Olyan, mintha észre sem venne, pedig engem mindenki észre szokott! Valahogy ő olyan... megközelíthetetlen.

- Ooo – esett le először Teklának, majd mindhárman nevetni kezdtünk barátunk szerencsétlenségén. – Szóval van egy lány, akit nem kaphatsz meg, és ezért máris belezúgtál! – vihogott a barátnőnk.

- Nem, nem, neem, erről szó sincs! – ellenkezett ő. – Egyszerűen csak félek tőle!

- Tudtam én, hogy félsz – vigyorgott Berci.

- Persze, hogy félek! Petra olyan... rideg!

- Hát ez nagyon vicces – vihogott Tekla továbbra is, majd rám nézett, és a könnyeit törölgetve, melyek a nevetéstől csordultak ki a szeméből újra megkérdezte: - Szóval mit is mondott neked ez a rideg Petra?

- Öhm... - gondolkoztam el a megfelelő válaszon. Petra azt mondta, hogy meg akarja pénteken szerezni Rolandot, de Máté konkrétan most vallotta be, hogy bejön neki a lány... Mégis mit tehetnék? – Igazából nekem tényleg kell pisilnem! – jutott eszembe a mentő ötlet, és barátnőm kezét megragadva a mosdóba ráncigáltam nem törődve az értetlenül utánunk bámuló srácokkal.