Partiarcok

8. fejezet

Hunyorogva nyitottam ki a szemem. Ahogy körbe néztem a helyiségben, ahol egy ágyon feküdtem, felismertem Tekla szobáját. Megpróbáltam felülni, ám a fejembe erős fájdalom nyilallt. Ez eszembe juttatta a tegnapi történéseket, érzelmeim tengerét Roland iránt, a forrónál is forróbb csókunkat, ami a valaha volt legérzelmesebb csók volt, amit átélhettem. Emellett mintha az eddigi csókjaim csak apró puszik lettek volna.

Aztán eszembe jutott az ütés is. Igen, valaki fejbevágott! De mivel és hogyan? És legfőképpen: ki??

Kikerestem Roland számát a névjegyeim közül, de még mielőtt felhívhattam volna, Tekla nyitott be a szobába.

- Csajszi! – ült le az ágy szélére. – Hogy érzed magad?

- Picit éhes vagyok – mondtam tűnődve. – Hány óra van?

- Tíz.

- Ohh. Tekla, mi történt tegnap? – kérdeztem félve.

- Nem ez a legjobb alkalom arra, hogy elmeséljem – mondta határozottan. – Pihengess, hozok valamit neked enni!

- Igenis, anyu – hajtottam le a fejem nevetve, mint amikor egy óvodás valami rosszaságot csinált, és bűntudatosan néz az anyukájára.

Amíg Tekla nem jött vissza, csekkoltam a telóm, hátha valaki írt. Mivel semmi izgalmas nem történt ott, hamarosan le is zártam a készüléket. Úgy döntöttem, nem hívom még fel Rolandot, előbb megvárom Tekla beszámolóját a történtekről. Ekkor még csak nem is sejtettem, hogy ez a lehető legjobb döntés, amit csak hozhatok.

- Friss kakaós csiga, amit anya sütött reggel és tejeskávé úgy, ahogy szereted – hozta be egy tálcán a barátnőm az ételeket.

- Jajj, köszönöm – pillantottam rá hálásan. Mennyei kakaós csiga illat lengte be a szobát. – Na de mesélj, mi történt? – tértem a lényegre.

- Lehet, hogy nem tőlem kéne ezt megtudnod... - mondta bizonytalanul.

- Tekla – néztem rá teli szájjal. – Miről van szó?

- Rendben, elmesélem, csak kérlek, ne akadj ki.

- Miért akadnék ki?

- Mert... - gondolkodott el – Akitől az ütést kaptad és aminek nyomát még most is biztosan érzed, az nem más volt, mint Roland exe.

- Hogy mi?! – köptem ki a falatot, ami épp a számban volt.

- Mondtam, hogy ne akadj ki!

- Nem akadtam ki! Miért ütött le?

- Jó kérdés – gondolkodott a válaszon a barátnőm. – Na, szedjük össze, mi történt – mondta, én pedig bólintottam.

- Karaokéztunk – kezdtem.

- Aztán Roland és Petra karaokézott – folytatta.

- Tényleg, Petrával mi volt? – jutott eszembe.

- Féltékenységi rohamot kapott, ahogy meglátott titeket smárolni Rolanddal, és visítva dőlt bele egy kanapéba, aztán egyszer csak hazament arra hivatkozva, hogy szar a buli.

- Az komoly – próbáltam elrejteni a mosolyomat, de persze nem sikerült.

- Máté megpróbált utána rohanni, de Petra elvileg nagyon csúnyán kiosztotta szegényt a semmiért, azután pedig ő sem jött már vissza, így ketten maradtunk Bercivel, hogy várjuk, mikor ébredsz már fel. De nem akartál feleszmélni, így elhoztunk ide.

- Miért nem haza vittetek? Apa nem volt ott? – értetlenkedtem.

- Nem, ő akkor elment valamit elintézni, és csak Pisti volt a pultnál, haza pedig azért nem akartunk vinni, mert nem akartunk megijeszteni az állapotoddal senkit sem. Mi tudtuk, hogy nincs nagy bajod, nem akartuk, hogy bárki feleslegesen aggódjon érted.