Szerelem a harcban [Levi Ackerman x Reader]

12.Fejezet: Ölelés?

Tovább lovagoltunk és kutattuk az óriásokat. Egy jó párat kivégeztünk közös erővel, azonban néha már túl sokan voltak és nekünk is plusz erőbefektetés volt mindegyikkel leszámolni.

Az egyik csapatnál viszont történt egy apró baleset.

-Mikor lettek ezek ennyien? - ordibáltam a kapitánynak.

-Fogalmam sincs, de jobb lesz ha mihamarabb végzünk velük, mert különben ők fognak velünk - hangzott a válasz.

-Értettem - amint ezt kimondtam, elvágtaztam a hozzám legközelebb állóhoz, majd sorjában lekaszaboltam.

Csak úgy zuhantak a hatalmas testrészek és szervek amiket eddig a titán birtokolt. Megismételtem ezt a mozdulatsort még két másiknál. De éreztem, hogy minden egyes mozdulatnál egyre jobban fáradok. Elég sok ideje már csak megyünk és harcolunk. Megállás nélkül, egy másodpercet sem pihenve.

Ez azonban nem csak rajtam látszódott, hanem Ackermanon is. Hiába mutatta a kemény oldalát, ami végtelenül erős és legyőzhetetlen. Ő is csak egy ember, neki is szüksége van már pihenésre.

-LEVI!!!-ordibáltam torkom szakadtából, miután láttam, ahogyan egy titán lelöki magáról.

Nem volt ereje használni a 3D manőver felszerelést, tehát ez okozta majdnem a vesztét.

Minden erőmet összeszedve ugrottam utána és kaptam el. Fél méter se választotta el, hogy hatalmasat érkezzen a padlóra.
Bele sem akarok gondolni, hogy ha csak egy kicsivel is lassabb vagyok, mi lesz vele.
Nem akarom elveszíteni. Hiába nem akarom bevallani magamnak, már túlságosan is fontos nekem.

Amint elkaptam, felhúztam a lovam hátára, magam mögé. Kezeit megfogtam és a derekam köré helyeztem.

-Fogj olyan szorosan, ahogyan csak bírod. Biztonságos helyre viszlek, bármi legyen is - suttogtam, miközben kezemmel végig simogattam az övéin.

A titán csapatból még mindig maradt egy, de az súlyos sérüléseket szenvedett ezért úgy voltam vele, hogy hátra hagyom. Egyébként se lett volna elég erőm végezni vele. Így, hogy még a kapitányomnak is kell a segítség, így meg pláne nem.

Valahol kell lennie egy barlangnak. Vagy valaminek ami hasonlít hozzá.

Jól gondoltam, mert mire besötétedett, találtam is egy helyet ahol megpihenhettünk.

Csak időközben a kapitány elaludt a hátamon.

Óvatosan leszálltam a lóról és levettem Levit. Amilyen kicsit olyan izmos, és nehéz.

-Huh? MIT CSINÁLSZ TE VELEM? - nézett rám kikerekedett szemmel, amint magához tért

-Majdnem komoly sérüléseket szenvedtél, szóval inkább nyugodj le és hagyd, hogy segítsek

-Hol a lovam?

-Most mondom, hogy majdnem halálosan megsértültél, de szerencsére időben megmentettelek, és te egyből azt kérdezed, hogy hol a lovad?

-Ja

-JA?!?

-Hol van?

-Kint

-Oké, akkor engedj el, hagy menjek ki hozzá

-Megsérült a lábad, ha rá állsz el fogsz esni

-Engedj el

-Oké

-Chh, még, hogy én eles-
amint ezt kimondta, abban a pillanatban oldalra is borult. Most kivételesen nem segítettem neki, hiába kétszer is megmentette az életemet. Sőt még örültem is, hogy elesett. Vicces volt.

Leguggoltam elé.
-Mit is mondtál az előbb, hogy nem fogsz elesni?

-[ neved ] hogy mersz így beszélni a feleteseddel?

-Most nem vagy olyan állapotban, hogy megmondd mit csináljak. Inkább törődj bele, hogy segítségre szorulsz. És engedd, hogy segítsek, ahogyan te is segítettél nekem.

- Jó

- Köszönöm - mosolyogtam, majd egy lendülettel felkaptam aprócska testét, és leültettem magammal szemben.

A nadrágja aljára tettem a kezem.
- Umm, fel húzhatom? Be kell kötnöm a bokád és emiatt nem tudom.

-Esetleg le ne vegyem? Húzzad.

-HEHEHEE NEM ERRE AKARTAM KIJUKADNI - emeltem fel kezeimet védekezően

Engedélyt adott rá, akkor megfoghatom és felhúzhatom neki. Végülis ez nem olyan intim. Ugye?! Csak a bokája, nem lesz baj belőle.

-Nem csinálod vagy mire vársz?

-Ohh, de de!

Bekötöttem szorosan a lábát, majd ránéztem.
-Legközelebb vigyázz magadra. Nem szeretném ha kárt tennél magadban. Tudom, hogy mindenáron az erős oldaladat szeretnéd mutatni, de kérlek törődj magaddal és ne hanyagold el az egészséged! Nekem fontos vagy! És fontos, hogy éppségben legyél! - tört ki belőlem

Valószínűleg a kapitányt eléggé lesokkolták a történtek, mivel nem kaptam rá választ. Csak mélyen bámult gyönyörű acélkék szemeivel, amikben órákig el tudtam volna merülni.

Felálltam, hogy kimenjek a lovakhoz. De megragadta a csuklóm.

Magához rántott és....

És megölelt (?)

A kapitány most tényleg magához húzott és megölelt?

Olyan szorosan tart, mintha féltene. De melegség tölt el, és nyugodtság. Bárcsak örökké tartana.
Olyan mintha, minden rendben lenne, és nem egy veszélyes környezetben lennénk. Pedig valójában hatalmas veszélynek vagyunk kitéve és bármikor meghalhatunk.
Csak egy apró hiba, és mindkettőnknek lőttek.
Azonban most még is biztonságban érzem magam. Mellette.

Nos itt is lenne a következő fejezet. Nem sikerült sajnos úgy ahogy szerettem volna, és néhol elég kínosnak érzem. De remélem tetszeni fog nektek. Nagyon köszönöm ha vettétek a fáradtságot és végig olvastátok. És köszönöm amiért türelmesen várjátok a részeket. Tényleg nagyon hálás vagyok érte.
Legyen szép napotok/estétek ❤️