Szerelem a harcban [Levi Ackerman x Reader]

6.fejezet: Vissza a falak közé

-És most mindenki pattanjon lóra! Átfésüljük a terepet, hogy vannak e még óriások a falu másik végében is! Ki kell írtanunk ezt a környéket, hogy Hanji-san óriását épségben magunkkal tudjuk vinni, hisz nem lenne túl jó a bevetés közepette írtani az óriásokat! Szóval mindenki járjon nyitott szemmel, és kaszaboljátok le az összes óriást akivel csak szembe kerültök!-ordította Erwin, miközben szögenyenesen állt velünk szemben. A szeme sem rebbent ahogyan csak köpte a szavakat. Figyelmesen hallgattam, majd egy gyors pillantást vetettem a mellette, kicsit hátrébb álló Levi kapitányra. Rezzenéstelen arccal meredt maga elé, mintha gondolkodna valamin. Sokáig lehetne firtatni, hogy vajon mi járhat a fejében, viszont senki sem tudna rájönni. A kapitány tele van titkokkal és rejtélyekkel, amiket ha akarna is az ember, sem tudná megfejteni. Nem lehet rajta csak úgy kiigazodni, hisz senkit sem enged magához közel.
-[neved], [neved], [NEVED], figyelsz te rám egyáltalán? - csettintett az arcom elé hirtelen, Eren. Ezzel félbe szakítva a gondolkodásomat. Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd erőteljesen pislogtam párat, hogy magamhoz térjek.
-Jól vagy?
-Pe-pe-persze-dadogtam - csak elkalandoztak kicsit a gondolataim
-Azt észre vettem. Amúgy, csak annyit mondtam, hogy ha sikerül magunkkal vinni az óriást, akkor talán Hanji rájön újabb információkra amik a hasznunkra válhatnak-suttogta felém vidáman
-Az fantasztikus lenne-mosolyogtam rá, majd mindketten csendben hallgattuk tovább a parancsnok szavait. Egy mondatra átadta a szót Levi kapitánynak. Amiből végül több mondat is lett.
-Ha valaki nagy mennyiségű sérülést szenved, és többen vagytok amellett a katona mellett, miközben rátok támadnak a titánok, akkor hagyjátok hátra azt a katonát. Segítsétek egymást, de ne hátráltassátok a másikat. Hisz nem tudunk mindenkit megmenteni úgysem. Tehát mindenki vigyázzon magára, és csak azután másokra. Ha a saját életeteket sem tudjátok megvédeni, akkor hogy menthetnétek meg másokét? Bízzatok egymás képességében, és higyjetek magatokban!
A katonák csak úgy falták a szavait. Mindenki csendben, figyelmesen és elgondolkodva hallgatta a mondandóját. Miután befejezte, a katonák sorban elindultak a vezetőjük felé, hogy felvegyék az alakzatot. Én is így tettem. Felpattantam a lovamra, majd beálltam Hanji-san mögé, közvetlen Eren mellett.
-Indulás!-ordította Erwin, mire mindannyian elindultunk.
Hosszú lovaglás következett. Mindannyian előre szegeztük tekintetünk, és óriások után bámultunk. Egyenlőre úgy tűnt, hogy tiszta a terep. Majd hirtelen felbukkant előttem egy hatalmas körülbelül 25méteres fenevad. Habozás nélkül rávetettem magam, majd egy laza mozdulattal végeztem vele. Ezután vissza pattantam Szakurára, és sebesen elvágtattam.
-Szép volt-kacsintott rám Eren
-Köszönöm-mosolyogtam rá elégedetten.
Eren mellett lovagoltam tovább. Több titán csapat is közeledett felénk, de szerencsére áldozatok nélkül megöltük mindet. Legalábbis azt hittük, hogy áldozatok nélkül. Addig a pillanatig boldog voltam, míg meg nem láttam Mina-t a földre rogyni, és sírni. Mina egy másik csapatban volt, mégis Levi kapitány csapata mellett sírdogált. Gondolkozás nélkül felé vetettem az irányt.
-Jól vagy?-néztem rá
-Nem... [ George ] meg-meghalt..-szipogta
-Sajnálom. De nem maradhatsz itt. Vissza kell mennünk. Hiába tűnik most még biztonságosnak a hely, bármelyik pillanatban megtámadhatnak minket. Gyere, add a kezed, segítek felállni-nyújtottam felé a kezem, de Mina csak tovább sírt.
-Szedd össze magad, és állj fel mennünk kell!-szólt rá hirtelen Levi, mire Mina feltápászkodott, majd szemét törölgetve lóra pattant és elindult előre.
-Légy határozottabb, nincs idő más fájdalmaival foglalkozni ilyen helyzetben -nézett rám
-Értettem-válaszoltam unottan, majd épp indulni készültem
-Ne hagyd hogy mások irányítsanak. Túl sok mindenkinek akarsz segíteni ami a magad rovására fog menni egyszer. Csak figyelmeztetlek [ Neved ] - mondta aggódó hangnemben
-Szeretném ha a lehető legtöbb ember életben maradna, és ha tudok nekik segíteni akkor megragadom az alkalmat és kétség nélkül segítek bárkinek
-De bízz bennük hogy megtudják védeni magukat is és, hogy megtudják oldani a problémájukat egyedül is
-Nem bízhatok mindent a bizalomra, csak úgy
-Értem. Csak vi... - a mondat felét félbehagyta, kezét a szája elé emelte, majd erőltetetten köhögött párat - Menj vissza Hanji-sanhoz, és készülj, azonnal hazamegyünk! Vissza a falak közé!
-Értettem - válaszoltam majd irányt váltottam, lóra pattantam és elmentem. Nem néztem vissza, de még éreztem a kapitány tekintetét magamon. Nem akartam gondolkodni ezért megráztam enyhén a fejem, mintha a gondolatokat hesegettem volna el. Csatlakoztam a csapathoz, majd közösen elindultunk vissza. Hátul lovagoltunk, mert a mi csapatunk kapta azt a feladatot, hogy segítenünk kell elhozni a szakaszvezetőasszony óriását. A vissza vezető út zökkenőmentes volt. Szerencsére az egész küldetés alatt enyhe sérülésekkel megúszta a többség. Sajnos 3katona életét vesztette, de ez még így is kevesebb áldozat mint amennyi a megszokott. A küldetést sikeresnek nyilvánítják, és az emberek egy lépéssel közelebb kerültek a titánok rejtélyének megoldásához.

Na sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet! Most viszonylag tűrhető lett szerintem, de még így is vannak benne hibák. Próbálom a lehető legtöbbet kihozni az egészből csak néha nem jön össze. Nézzétek el ezeket a hibákat, kérlek. Ha bármilyen véleményetek van azt nagyon megköszönném ha leírnátok. Köszönöm ha bárki vette a fáradságot és elolvasta ezt a fejezetet is. Sokat jelent nekem!
További szép estét/napot mindenkinek!❤